Kék hírek

2017.06.13. 18:18

Részegen akartak vízibiciklivel a hegyre tekerni

A fiatalok egy vízibiciklit vittek el Balatonfüredről, Dörgicsére akartak eljutni vele.

munkatársunktól

A balatonfürdei vízirendőröktől kért segítséget 2017. június 12-én az esti órákban egy vízibicikli kölcsönző tulajdonosa, aki elmondta, hogy két ismeretlen személy megpróbált tőlük vizibiciklit kölcsönözni, de alkoholos befolyásoltságuk miatt nem adott ki nekik - írja a police.hu.


A két fiatal az elutasítás után a szomszédos strandra ment, ahol már bezárt a kölcsönző, azonban ők önkényesen, a vízből kiemelt, stégen elhelyezett vizibiciklik közül egy sárga színűt a vízre helyeztek, majd Tihany irányába elindultak vele.


A tulajdonos még a vízirendőrök érkezése előtt odakiabált a fiatalok, hogy értesítette a hatóságot, akik azt válaszolták, hogy "Dörgicsére akarunk csak tekerni". A két fiatalember ezt követően visszament a stéghez.


A rendőröknek nem tudták hitelt érdemlően igazolni magukat, ezért, valamint a vízibicikli lopás miatt előállították őket a Balatonfüredi Vizirendészeti Rendőrőrsre.


A huszonéves fiatalok elmondták a rendőröknek, hogy a fürdőeszközt valóban engedély nélkül tették a vízre, de ellopni azt nem akarták, csak Dörgicsére akartak vele áttekerni, mivel helyismeret hiányában azt gondolták, hogy az közvetlenül Balatonfüred mellett található. (Dörgicse Balatonakalitól északra fekszik, nem a tó partján. A Balaton tengerszint feletti magassága 104 méter, Dörgicséé 280 méter - szerk.)


Mivel lopási szándék nem volt, a vizibicikli nem jármű, hanem egy szimpla fürdőeszköz, rongálási kár sem keletkezett, valamint személyazonosságukat is hitelt érdemlően megállapították, ezért a fiatalok meghallgatásukat követően szabadon távozhattak.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!