KISALFOLD
Győr-Moson-Sopron vármegyei hírportál
A játékosok és az edzőik folyamatosan panaszkodnak a futballban is, ám az UEFA és a FIFA nem csökkenti a mérkőzések számát, sőt, továbbiakat zsúfol a naptárba a még több bevétel érdekében.
A Lokinál alighanem mélyebben gyökereznek a gondok, mint hogy az edzőváltással orvosolni lehetne őket.
Van az a futball, amelyet itthon láthatunk hétvégenként és magunk között játsszuk, van egy másik, amely a nemzetközi porondon zajlik, és a kettőnek nem sok köze van egymáshoz.
Hihetnénk, hogy így a tizenkét csapat között nemigen mutatkozhat meg osztálykülönbség, de ez nem így van.
De, ami a lényeg: ki az ördög kíváncsi az átlagos futballistákra?
Igazi gyöngyszemre bukkantunk.
Marco Rossi mindenesetre több szeretetet és tiszteletet kap hosszú évek óta, mint – Dárdai Pált leszámítva – bármelyik elődje, az ő esetében ezek a kifakadások már csak ezért is érthetetlenek és unalmasak.
Az UEFA azért hozta létre a Konferencia Ligát, és mindhárom sorozatban azért emelte meg a létszámot, hogy még több klub szerepelhessen a nemzetközi porondon, ezzel több bevételhez jutva, de mi, magyarok ezzel a lehetőséggel nem tudunk élni, még soha nem volt példa arra, hogy egyszerre két magyar futballklub szerepelt volna európai kupasorozat őszi főtábláján.