Férfi kosárlabda

2024.05.25. 21:05

Gasper Potocnik marad a Sopron KC vezetőedzője, fiatal játékosokat igazolt a klub

A klub honlapján értékelte az évet a Sopron KC ügyvezetője, Pojbics Szabolcs, aki már új játékosok érkezéséről is beszámolt.

Kisalföld.hu

Továbbra is Gasper Potocnik irányítja az SKC szakmai munkáját.

Fotó: sopronkc.hu

A rájátszásba újfent bejutva a 7. helyen végzett a Sopron KC férficsapata a nemrég befejeződött kosárlabda NB I-ben. Elég változatos évadot hagyott mag mögött a klub, melynek ügyvezetője, Pojbics Szabolcs a klub honlapján értékelte az évet, és már a jövőről is szó esett.

– Minden szezonban nagyon fontos a légiósok kiválasztása, viszont elég nagy volt a jövés-menés a külföldiek között.

– Valóban így történt. Kezdődött azzal, hogy bár azt hittük, a korábban Kecskeméten remek szezont produkáló Xavier Pollard személyében megtaláltuk a megfelelő embert az irányító posztra, derült égből villámcsapásként ért minket a hír, hogy francia klubja hivatalból FIBA-vizsgálatot indított ellene, így nézhettünk új játékmester után. Kicsit kockáztattunk Williamsszel, aki előtte egy évet kihagyott. A felkészülési meccseken kiderült, hogy nincs olyan állapotban, hogy segíteni tudjon nekünk. Ekkor bukkantunk rá David Nicholsra. Szerintem volt egy kis szerencsénk abban, hogy ő akkor még szabad volt. Végül ő lett a legkiegyensúlyozottabb teljesítményt nyújtó légiósunk. Mellette csak Griffin játszotta végig a szezont. Különböző okokból kellett a többi játékost cserélni. Volt, ahol láttuk, hogy "mellényúltunk", volt, ahol rajtunk kívül álló okok miatt kellett váltani, és akadt olyan pozíció is, ahová edzőnk más stílusú játékost képzelt el.

– Ha már az edzőről van szó, a kispadon is volt váltás.

– Úgy éreztük, olyan szakvezető kell, aki kicsit jobban egy irányba tudja terelni a társaságot, ismeri a magyar mezőnyt, van tapasztalata. Gasper Potocnik rendet is tett, jelezte ezt egy bravúros, hatos győzelmi sorozat, miközben szinte folyamatosan csapatot kellett építenie a játékoscserék miatt.

– Mi lesz a szlovén szakember sorsa?

– Marad a szakmai stáb, nincs ok a váltásra.

– Milyen elvárással vághat neki az új szezonnak a csapat? 

– Idén látható volt, mekkora harc ment a rájátszásos helyekért, és milyen öldöklő küzdelmet vívtak a csapatok a kiesés elkerüléséért. A következő szezon már más bajnokság lesz, megszűnik a fiatal szabály és csak négy légiós szerepelhet. Nagyon érintőlegesen beszéltünk még csak a célokról. Nyilván jó lenne minél eredményesebben szerepelni, de a lehetőségekhez képest a realitás talaján maradva elsődlegesen ismét szeretnénk bejutni a rájátszásba és megőrizni ezt a stabil középcsapat státusunkat, ami évek óta megvan. Játékunk elég hullámzó volt, előfordult, hogy nagy “pofonokba” szaladtunk bele, e tekintetben szeretnénk ha kiegyensúlyozottabb teljesítményt nyújtana a csapat.

– A kerettel kapcsolatban vannak már konkrétumok?

– Az már eldőlt, hogy Molnár Márton, valamint két sajátnevelésű fiatalunk, Csendes Péter és Meszlényi Róbert marad. Bár a következő évadtól nem lesz fiatalszabály, alapvetően továbbra is a fiatalítás útján próbálunk haladni, különös tekintettel a saját nevelésű játékosainkra. Felkerül a felnőtt kerethez az elmúlt évadban egy NB I-es meccsen játszó, és azon kifejezetten jó benyomást keltő Flasár Zalán, valamint Keller Bendegúz és Kovács Áron. Lesz még több saját nevelésű fiatal, akik időnként részt vesznek majd az első csapat edzésén. Sitku Mártonnak köszönjük, amit az elmúlt években a csapatért tett, ő távozik – neki sok siker kívánunk pályafutása folytatásához. Lényegében a helyére érkezik négyes posztra az utóbbi években Kecskeméten jelentős élvonalbeli tapasztalatot szerző Kucsera Dániel, Takács Kristóf személyében pedig olyan, a mezőnyposztokon bevetethető kosarast igazoltunk Körmendről, aki az elmúlt években sok más csapat mellett nekünk is okozott bőven kellemetlen perceket.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában