Székely Norbert a soproni olimpiai selejtezőről: Nehéz az egész utat látni ettől a ronda mérföldkőtől

“Futja az ember a saját köreit, aztán szép lassan azon kapja magát, hogy már a következő feladatokra figyel. Nagyon jó, hogy dolgozni kell, menni kell tovább előre, mert csak így lehet megemészteni egy ekkora csalódást” - mondta a MOL Csapatnak Székely Norbert, a női kosárlabda-válogatott szövetségi kapitánya.

Az olimpiáról egy hajszállal lemaradó kosarasokat hét éve irányító szakember természetesen a soproni selejtezőtorna utolsó meccsére, vagyis inkább annak utolsó negyedórájára utalt, ahol a mieink magabiztos előnyt leadva végül egyetlen ponttal kikaptak Spanyolországtól, és így nem jutottak ki Párizsba.

“Szakmai pályafutásom legnagyobb sikere volt, hogy legyőztük az olimpiai ezüstérmes Japánt, erre a következő meccsen jött a karrierem legnagyobb pofonja. És tudom, hogy a lányok közül sokan pont ugyanígy élték meg a soproni eseményeket, de hiába fog még hosszú ideig sajogni ez a pofon, tovább kell lépnünk” - tette hozzá a kapitány.

A mindent eldöntő meccsen a mieink két negyeden át parádéztak, és bár a harmadik játékrészt már a spanyolok nyerték, a zárónegyedre így is tizennégy pontos magyar előnnyel fordultak a csapatok. Itt azonban ránk szakadt az ég, az előny három perc (!) alatt egyetlen pontra csökkent, ami aztán hiába maradt meg az utolsó perc elejéig, az Eb-ezüstérmes átvette a vezetést, az utolsó magyar dobás pedig kiperdült a gyűrűből.

“Végignéztem százszor a meccset, és bár vallom, hogy mindenkinek a saját felelősségével kell kezdeni az értékelést, ez a mérkőzés sokkal kevésbé szólt a szakmai döntésekről, mint mentális erőről és lelki tényezőkről. A meccs első felében a szív szárnyakat adott, a hajrában pedig a spanyolok magabiztossága és hihetetlenül feljavuló játéka gúzsba kötött.”

“De nem akarok kibújni a kérdés alól: sajnos én sem tudtam úgy belenyúlni a meccsbe, hogy megváltozzon a dinamika, nem sikerült feszesebbé tenni a védekezést a hajrában, és volt olyan szituáció, ahol utólag talán másként cserélnék."A lányokhoz hasonlóan én is győzni akartam, a legjobb tudásom szerint hoztam meg a döntéseket, és természetesen ahogy a győzelmek örömében, úgy a vereség fájdalmában is osztozom a csapatommal.”  

Szót ejtettünk a kapitánnyal a spanyolok védekezésváltásáról, ami látszólag nagy ütést mért a támadójátékunkra, és arról is beszélgettünk, hogy a mieink húzóemberei közül nem mindenki érkezett a legjobb formában a soproni selejtezőre, de a konklúziónk ugyanaz maradt.

“Ha elfogadjuk azt a tényt, hogy nem vagyunk 22 ponttal jobbak a spanyoloknál, ők pedig nem jobbak nálunk annyival, hogy 22 pontos hátrányból fordítsanak, azzal azt is mondjuk, hogy nincs értelme szakmai kérdéseket feszegetni. Ez a meccs fejben dőlt el, és ahogy a spanyolok megoldották a súlyos koncentrációs problémáikat, nekünk erre a meccs végén már nem volt esélyünk.”

Már amikor a mérkőzés másnapján beszéltünk az összetört Székely Norberttel, akkor is próbáltuk - nyilván sikertelenül - keresni a kapaszkodókat, hiszen összességében csak annyi történt Sopronban, hogy érvényesült a papírforma. Ma már a kapitány is képes kontextusba helyezni az olimpiai selejtezőtornát, és egy folyamat részeként tekinteni a soproni eseményekre.

“Ha csak az utat nézem, amit bejártunk a csapattal, akkor biztos vagyok benne, hogy ez csak egy keserű állomás, de nem fog megtörni minket. Az 50. helyről indultunk, amikor hét éve átvettem a csapat irányítását, most pedig - hiába végeztünk az utolsó helyen a selejtezőtornán - két helyet még így is előreléptünk a világranglistán, és már a 16. helyen állunk.”

“Feltettük, vagy fogalmazzunk inkább úgy, visszatettük a magyar női kosárlabda-válogatottat a térképre, és nem is csak az európaira, hanem a világtérképre is. A remekül sikerült Európa-bajnokság után gondolhatták rólunk azt, hogy világszinten még nem vagyunk elég érettek, de legyőztük az olimpiai ezüstérmes Japánt, és bizonyítottuk, hogy az abszolút elitnek is méltó vetélytársai tudunk lenni” - sorolta büszkén a kapitány.

“Már ott tartunk, hogy több játékosunk is topcsapatokban játszik és a válogatottba kerülését akkora harc van, amekkora nagyon régen volt utoljára. Büszke vagyok a lányokra, nagy utat jártak be és tényleg csak egy hajszálnyira voltak a korábban elképzelhetetlen bravúrtól. Gondoljunk csak bele: utolsók lettünk a csoportban, de ha két ponttal többet dobunk, az első helyen zárunk. Ilyen kevésen múlott.”

“Eljött az a pillanat, hogy hátralépjünk egyet, és stratégiai jelentőségű döntéseket hozzunk meg a csapattal kapcsolatban. Maradjunk-e annál, hogy az Eb-ciklusokban gondolkodjunk és ott próbáljunk meg eredményesek lenni, vagy lépjünk egy nagyot előre, és már a világbajnokságot, esetleg a következő olimpiai játékokat vegyük célba? Ezek elnökségi szintű döntések, de aki ismer, tudja, én mit gondolok követendő útnak” - tette hozzá a kapitány, aki természetesen minél magasabbra törne a csapatával.

Nemcsak Székely Norbertet és a játékosait törte össze a spanyolok elleni meccs (hanem például Tőrös Bazskát is), a női kosárválogatott a nyári Eb-n abszolút maga mögé állította a magyar közönséget, amit mi sem bizonyít jobban, mint hogy táblás házzal futott Sopronban a selejtező, és a tévében is rengetegen követték a mérkőzéseket. De nem véletlenül létezik a mondás, hogy a magyar néplélek két dologgal nem tud mit kezdeni: a sikerrel és a kudarccal.

“Iszonyatos volt, amit a lányok kaptak. Nyilván én is, de egy kapitánynak tudnia kell kezelni egy ilyen helyzetet, és tisztában kell lennie azzal, hogy a csapat nyer, az edző veszít."

"De a lányok még soha nem voltak ilyen helyzetben, nekik most robbant az arcukba, milyen mélységekbe képesek lemenni egyes magukat szurkolónak hívó egyének.”

“Elfogadom a csalódottságot, és tudom, hogy az ilyen helyzetekben már semmit nem számít a nyári Eb-n elért bravúr, vagy a két nappal korábbi történelmi győzelem. Nekünk sem számított, érzelmileg mi is teljesen kisültünk. De az a gyűlölet, ami a csapatra zúdult, nemcsak méltánytalan, de végtelenül elkeserítő is” - mondta felháborodottan a kapitány.

“Talán a csapat fejlődéséhez is hozzátesz az elveszített selejtező, jobb csapat leszünk és a játékosok egyénileg is fejlődnek tőle. Remélem, hogy így lesz. De azt kérem mindenkitől, szurkoljon a női kosárlabda-válogatottnak, mert megérdemli! Bődületes mennyiségű munkánk volt az olimpiai selejtezőben, mindenki mindent beleadott, és senki nem csalódottabb nálunk, amiért végül nem jártunk sikerrel. De mi továbbra is hiszünk magunkban, hiszünk abban az útban, amin hét éve elindultunk, és - ha nem is akkora, mint az utóbbi időben, de - van még bennünk néhány ugrás.”