A Győri Audi ETO norvég irányítójának, Stine Oftedalnak még egy nagy álma van

Stine Oftedal többet elért karrierje során, mint amiről korábban csak álmodott. Egy nagy célja még van, de szívesen emlékszik jónéhány Győri Audi ETO KC-ban játszott mérkőzésére is. Bizonyára az 1000. ETO-mezben dobott gólja, a 400. BL-találata és a 250. győri pályára lépése is sokáig emlékezetes marad.

– Gerelyhajítás vagy kézilabda?

– Egyértelműen a kézilabda. Régebben kipróbáltam az atlétikát és valóban voltak elfogadható eredményeim gerelyhajításban, de nem a legjobbak. Leginkább a fizikai kondíciómat tudtam megalapozni ekkor, de a kézilabda lett az én sportom – kezdte Stine Oftedal. – Édesanyám inspirált, aki gyerekkoromban kézilabdázó volt. Gyakran ott voltam vele az edzéseken, a meccseken, így teljesen magával ragadott ez a világ.

– Igazi kézilabdás családban él?

– Egyértelműen. A vőlegényem, Rune Dahmke a Kiel játékosa, testvérem, Hanna is sokáig játszott, az ő férje Sander Sagosen, szintén kiváló kézilabdázó. A fiú testvérünk is belekóstolt a sportágba, élvonalbeli játékos Norvégiában. Egyedül édesapám, aki kilóg ebből a sorból, mert ő ügyvezető igazgató egy német cég norvégiai leányvállalatánál. A húgommal anno együtt szerepeltük az Issy Paris-ban, hihetetlen különleges volt ez számunkra. A nagyvárosi mindennapjainkban egymást motiváltuk, értékes időszakot éltünk meg akkoriban együtt. A családi összejöveteleken mindig szóba is kerül a kézilabda, de általában hamar megtaláljuk azt a pontot, amikor a hétköznapi dolgok felváltják a „szakmai” témaköröket (nevet – a szerk.).

– Hogyan látja magát, mint játékost?

– Hogyan is látom magamat? A játék ritmusát remekül tudom szervezni, annak változásaihoz pedig könnyen alkalmazkodom. Szeretem azokat a figurákat is, ahol a beállónak játszom a labdát. Ezek tipikusan mind olyan elemek, amelyek az alacsonyabb játékosokhoz illenek (nevet – a szerk.). Amikor elkezdtem játszani, balátlövő voltam, viszont a magasságom miatt ez nem volt túl optimális, ezt követően kerültem irányító posztra.

– A Győri Audi ETO KC-ban hamar vezető irányító lett. A klubbal játszhatott először Bajnokok Ligája-mérkőzést is. Mennyire volt ez különleges?

– Rengeteget álmodoztam arról, hogy egyszer itt játszhassak. Amikor a tévében néztem az ETO-t és láttam Görbicz Anita játékát, folyamatosan azt mondogattam magamban, hogy egy napon én is ott szeretnék játszani. Nézőként is szembetűnő volt, mennyire ambiciózus klubról van szó, hihetetlenül vonzóvá vált számomra. Amikor először BL-meccsen léptem pályára, azt mondtam: végre, eljött az ideje! Nagyon ideges is voltam, emóciókban gazdag pillanatokat éltem át akkor.

– Melyek a kedvenc emlékei győri játékosként?

– Ez nagyon jó kérdés, nem is tudom, mit emeljek ki igazán, mert minden szezonnak megvannak a maga nagy pillanatai. Elsőszámú emlék nyilván az, hogy kétszer is megnyertük a Bajnokok Ligáját. Ugyanakkor igazán különleges volt a tavalyi szezonban az, amikor hazai pályán nagy különbséggel vertük az FTC-t. Talán ez a két esemény az, amely számomra örök emlék marad.

– Ideigazolása óta melyek voltak a legnagyobb változások?

– Hetedik szezonomat kezdtem, de nehéz összehasonlítani. Az első két idény végén BL-t nyertünk. Jól látható módon az európai kézilabda pedig egyre jobban fejlődik, egyre magasabb szinten szükséges képviselnünk. Ugyan közhelyesen hangozhat a válaszom, de a klub is mindent megtesz annak érdekében, hogy ehhez a folyamathoz a lehető leggyorsabban alkalmazkodni tudjon.

– Hogy érzi, hol tart most a karrierje?

– Szerintem sokkal többet elértem már, mint korábban gondoltam volna. Ezekért nem tudok elég hálás lenni, de egyfajta büszkeséggel is eltölt. A karrierem csúcspontja egyértelműen az olimpiai győzelem lenne, amelyet jövőre Párizsban tűztem ki célul.

– Elért jónéhány kerek számot is győri mezben…

– Egészen hihetetlen és fantasztikus érzés ez. Mindig is az ETO volt az álmom, hogy egy nap majd itt játszhatok. Most pedig a hetedik szezonomat kezdtem itt. Még mindig megtiszteltetés minden pályára lépés.