Női kézilabda – Visszatalál a győztes útra az Audi-ETO?

Tévúton jár az Audi-ETO írtam tavaly decemberben, a Ferencvárostól elszenvedett 32–26-os vereséget követően. A hosszas elemzést azzal zártam: “A Fradi-vereségért valakinek önkritikát kellene gyakorolni, az előző edzőnek egy ehhez hasonló fiaskó az állásába került. Kérdés, az illetékesek kockáztatnak-e, és hagyják Martínt, hátha ki tudja rángatni a csapatot abból a gödörből, amelybe tulajdonképpen ő vezette bele a lányokat. A magam részéről erre vajmi kevés esélyt látok, de ha mégis, én leszek az első, aki meaculpázik...”

Nos, a választ azóta tudjuk: Martín maradt, de a csapatot nem tudta kirángatni a gödörből, így a spanyol második győri időszaka nem alakult fényesen. Az elmúlt két év hat megszerezhető címéből kettőt tudott begyűjteni, és ezek között nincs ott a Bajnokok Ligája-trófea. A bajnokságban tudott mindkétszer az élen zárni a csapat, melyet a Magyar Kupában viszont mindkétszer megtréfált a Fradi.

„Kudarcot vallottam” – mondta is önkritikusan a szakember a négyes döntő után.

Ezzel nehéz vitatkozni, de igazából nagy meglepetés nem történt. Aki idén is figyelte a csapat játékát, sokkal többet nem várhatott. Tulajdonképpen két meccsen játszott az elvárt szinten a csapat: az FTC elleni győri bajnokin április 1-jén, majd bő egy hónappal később az Odense elleni BL-negyeddöntő visszavágóján, szintén az Audi-arénában. Ezen kívül azonban sokszor csak szenvedett az együttes, még a BL-főpróbán, az MKC ellen, már bajnokként sem tudott brillírozni a társaság. Persze akkor rá lehetett arra fogni, hogy a Vipers ellen készülnek, más kérdés, hogy ebből szombaton vajmi kevés látszódott. Bele lehet kapaszkodni abba, hogy a végére azért visszajött a csapat, és akár még az egyenlítés is összejöhetett volna – a hosszabbításban pedig már bármi történhetett volna –, de összességében a norvégok kézben tartották a mérkőzést, és a végén sem hagyták kiénekelni a sajtot a szájukból.

Amellett sem szabad elmenni, hogy bár az év eleji szurkolói ankéton Ambros Martín beígérte: a kőkemény védekezés visszatér Győrbe, ez nem történt meg. Most is a legfontosabb meccsen volt terített betli a győri hátsó alakzat. Különösen az első félidőben. Ráadásul a spanyol meccselése abszolút kiismerhetővé vált. Egy átlagos szurkoló is tudja már, hogy történjék bármi, beállóban Yvette Broch kezd, akit Kari Brattset Dale vált és csak a harmadik a poszton Linn Blohm, noha sokszor a svéd a legjobb a három közül.

Rju Un Hi erőltetése is érthetetlen. Ahogyan az is nagy kérdőjel, hogy mi volt Martín terve Jelena Despotoviccsal. Az ő kérésére igazolták le – tulajdonképpen Háfra Noémi “nyakára” –, igaz, ő is szült, de a klub idén január elején számolt be arról, hogy újra edzésbe állt a játékos. Öt hónappal később viszont saját edzője szerint sem volt még játékra alkalmas állapotban, hiszen előtte a bajnokikon csak perceket kapott – többnyire a meccsek legvégén, a fiatalokkal együtt került pályára –, a Vipers elleni elődöntőt pedig a padon ülte végig, majd a bronzmeccsen már keretben sem volt. Utóbbi lehetne akár pozitív is, hiszen a helyére legalább egy sajátnevelésű fiatal, Farkas Júlia került be, ez azonban igazából nem osztott, nem szorzott: az Esbjerg ellenit Despotovic helyett Farkas ülte végig a kispadon…

Az is elgondolkoztató, hogy a keret – melyet nem lehet eléggé hangsúlyozni, még az előző klubvezetés rakott össze – igazából alig változik az új szezonra, noha a játékosok többsége nem lesz már fiatalabb. Vagyis a látható problémák ellenére drasztikusan nem igazán nyúltak bele a klubot most irányítók. Vérfrissítést jelenthet Bruna de Paula, valamint az új edző, Ulrik Kirkely, aki segítőjével érkezik. Viszont kérdés, hogy a legmagasabb szinten tulajdonképpen még semmit nem nyert edző – a dán eddig BL négyes döntőt még csak tévéből látott – és egy kétségkívül nemzetközi klasszis játékos mennyire lesz képes felkavarni az állóvizet Győrben.

Tudom, Emilie Hovden és Rinka Duijndam is érkezik, de őszintén meglepne, ha ez a két játékos jelentené azt a pluszt, ami ahhoz kell, hogy újra a régi fényében tündököljön a zöld-fehér klub.

Summa summarum, nem örülök, hogy végül nem volt szükség a meaculpázásomra. Csak abban lehet bízni, hogy a konzekvenciát minden illetékes levonja, és bár a fentebb leírtak miatt komoly változást a következő szezontól sem várok, viszont ez az egy év elég lehet arra, hogy letegye a klubvezetés egy totálisan megújuló csapat alapjait. Mert 2024-ben minden bizonnyal gyökeresen átalakul a keret, az olimpia után jó eséllyel több játékos is abbahagyhatja a játékot, vagy már nem szeretne a legmagasabb szinten kézilabdázni, hanem esetleg hazatér, hogy még ott vezessen le. Számukra az Audi-ETO így már nem lehet opció, ahogyan a klubnak sem ezek a kézilabdázók.

Egy biztos, izgalmas év(ek) előtt állunk, rövid távon is kiderül, hogyan próbálja visszanavigálni a csapatot a klubvezetés a győztes útra, mert ne feledjük, az utolsó és a következő – ha lesz – BL-siker között most már biztosan eltelik öt év. Ahogyan – és ez a nagyon kemény – a két magyar címet is utoljára 2019-ben sikerült egy szezonon belül elhódítani...