Férfi kosárlabda

2023.05.02. 13:27

Schöll Richárd remek szerepléssel zárta le korosztályos pályafutását

Évek óta dolgozik, edz keményen, csendben és s(z)erényen az SKC férficsapatában a 20 esztendős center, Schöll Richárd, aki hosszú szezonokon át megbízhatóan hozza a dupla-duplákat a felnőttcsapat előmérkőzésein, az U20-as bajnokikon. A múlt hét második felében rendezett U20-as országos nyolcas döntőn – amelyen az SKC fiataljai bravúros ezüstérmet szereztek – ő lett a legértékesebb játékos (MVP). Vele beszélgettünk.

Botár László

Schöll Richárdnak a leköszönő MKOSZ-elnök, Szalay Ferenc adta át a legjobb játékosnak járó díjat.

Fotó: hunbasket.hu

– Gratulálunk az U20-as döntőn nyújtott játékához, az ezüstéremhez és az MVP-címhez. Elnézést a kicsit ünneprontó kezdésért, de az U20-as döntőt hosszabbítás után vesztették el, tehát a végső győzelemhez sem hiányzott túl sok. Milyen volt a hangulat a döntő lefújása után, és milyen most?

– A lefújás után volt bennünk egy kis csalódottság, de nem sokkal később már örültünk annak, hogy tényleg minden előzetes várakozást messze felülmúlva bejutottunk a döntőbe. Ami pedig személy szerint engem illet, nekem ez volt az utolsó utánpótlás tornám, és ahogy rögtön a lefújás után az egész csapat, úgy én is szomorú voltam kicsit, de összességében úgy gondolom, méltó lezárása ez egy hosszú és szép időszaknak.

– Mint az U20-as csapat korelnöke, egyben csapatkapitánya, mennyire kellett "kapitánykodnia"?

– Nagyon jó a brigád, mindenki mindenkivel jóban van, így kapitányként nem volt nehéz dolgom. Néha a meccsek közben egy-két biztató szót mondok a társaknak – ennyi a feladatom.

– Három csapatban is játszik, az U20-as együttes mellett a SMAFC-ban és az SKC-ben is. Hol érzi magát a legjobban?

– Attól függetlenül, hogy minden csapatban más és más a szerepem, mindhárom közösség nagyon jó, nekem nagyon jó mindenütt.

 

– Nem túl régen egy másik ezüstérmet is a nyakába akasztottak, mégpedig a Tüskecsarnokban a Magyar Kupa ezüstjét. Melyik a kedvesebb, értékesebb?

– A Magyar Kupa ezüstérem is felejthetetlen emlék marad, a szurkolás, a hangulat, hogy olyan sokat eljöttek Sopronból buzdítani bennünket, de abban játékosként nem volt túl sok szerepem. Ez az U20-as döntő azonban remek, szinte tökéletes volt, ehhez többet tudtam hozzátenni. 

– Az utánpótlás korszak véget ért, de felnőtt szinten is játszik már egy ideje, tehát saját bőrén érzi a különbséget az utánpótlás és a felnőtt kosárlabda között. Mekkora ez a különbség?

– Nagyon nagy. Felnőtt szinten, főleg az A csoportban már nagyon nagydarab, erős, ugyanakkor rendkívül képzett centerek vannak, nehéz őket tartani. És ugye amellett, hogy fizikailag nagyobb erőt igényel, részben emiatt is sokkal gyorsabban kell gondolkodni, döntéseket hozni, mint utánpótlásban.

– Magassága – felnőtt léptékkel – nem is igazi center magasság. Hol érzi magát a legjobban a pályán?

– A SMAFC-ban már van, hogy valamivel kijjebb, négyes poszton játszom, és én is úgy látom, talán ez lehet majd az igazi helyem, de nem baj, hogy van centertapasztalatom.

Dolgoznom kell, eddig is dolgoztam azon, hogy labdabiztosabb legyek, legyen betörésem, és hogy távolabbról is pontosabban dobjak.

 – Nagy ritkán azért egy-egy tripla is beesik öntől...

– Van, hogy úgy jön ki a játék. Azt nem mondom, hogy sorra dobálom rá a hármasokat, de ha úgy érzem, jó ütemben jön a labda, és van rá esély, hogy bedobjam, megpróbálom.

– Még az SKC és a SMAFC is szerepel a rájátszásban, mivel lenne elégedett az egész szezon végén?

– Ha – divatos kifejezéssel élve – sikerülne kimaxolni, azaz ha az SKC-val megszereznénk az ötödik helyet, a SMAFC-cal pedig bejutnánk a Zöld csoport döntőjébe. Ez utóbbi nehéz lesz, mert NB I/B-s ellenfelünk éppen azokra a napokra tette a hazai mérkőzéseit, amikor az SKC Debrecenben játszik, de azért megpróbáljuk.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában