A soproni lícista Száva és Gery a nyerő páros

- Nem volt a családban lovas, mindössze annyi történt, hogy a nyaralások egyikén apukám feltett egy lóra. Három éves voltam, nem is emlékszem, de pozitív élmény lehetett, mert azóta mindig lóközelben akarok lenni és gyakorlatilag folyamatosan lovagolok - meséli a bájos, törékenynek tűnő Száva. Biztosan nem az a nyeregben, mert a díjlovaglás nehéz és összetett műfaj, a lovaglás és így minden lovas sport alapja. Ez a sport a díjlovak és a lovasok összhangjára épül, nagyon leegyszerűsítve a lovasnak a nézők és a versenyzsűri számára láthatatlan mozdulatokkal kell paripáját bonyolult mozdulatsorok megtételére utasítania, miközben lónak és lovasnak mindvégig elegánsnak és magabiztosnak kell maradnia.

Száva mindezt hat éves kora óta gyakorolja.

 Amikor lovardát váltottam és a harkai Naphegy lovardába kerültem, egy licista öregdiák, Drávai Dorottya lett az edzőm. Nagyon sokat tanultam tőle és neki köszönhetem a versenyzést is. Meg persze a szüleimnek, akik mindenben támogatnak és finanszírozzák ezt a nem éppen olcsó sportot - mondja Horváth Száva. 
A tizenhat éves lány heti hat-hét edzésen gyakorol edzője lovával, Geryvel, akivel szavak nélkül értik és tisztelik egymást. 

- Geryt csak én lovagolom, két éve dolgozunk együtt és nagyon szeretem őt. Persze más lovakon is gyakorolok, de ő a versenypartnerem. Nagy az összhang köztünk, figyelünk egymásra, többek között ennek is köszönhető, hogy az idei nemzetközi versenyeken első és második helyet szereztünk - árulja el Száva, aki a jövőjét sem tudja elképzelni lovak és versenyzés nélkül.