Talmácsi Gábor élvezi a tanítást a győri Széchenyi-egyetemen

A harmadik tanévet kezdi meg a győri Széchenyi István Egyetem integrált motorkerékpár- és versenyszakmérnök-képzése, s a szakra január végéig jelentkezhetnek a hallgatók, akik többek között hazánk első és eddigi egyetlen gyorsaságimotoros-világbajnokától, Talmácsi Gábortól is tanulhatnak.

Talmácsi 2007-ben lett a MotoGP 125 köbcentiméteres kategóriájának világbajnoka, megkapta a motorsport Oscar-díját, a Casci D’orót, vagyis az aranysisakot. Öt különböző gyárnál, tíz éven keresztül versenyezett a világ élvonalában. Még 2013-ban egy versenyen állkapocs- és koponyasérülést szenvedett, kicsivel később a felrobbanó motorblokkból kivágódó alkatrész szilánkosra törte a sípcsontját. Egy év múlva saját csapatot alapított fiatal magyar tehetségek számára. Manapság több mint hetvenezer követője van az egyik legnépszerűbb közösségi oldalon.

– Jó napot, tanár úr! Gyakran szólítják így a diákjai?

– Dehogy! A keresztnevemen hívnak az órákon. Sportban, motorsportban dolgozunk együtt, ahol ez így szokás.

– Miért lehet fontos ez a képzés, nem elég nyeregbe pattanni és tövig húzni a gázt?

– Bár a dobogón egyedül áll az ember, a motorozás csapatsport, s ahogy minden sportág, ez is egyre jobban fejlődik. Egyre nagyobbak a kihívások, a verseny, amiben a résztvevők is versenyeznek. Ki tudja például a legjobb csapatot összeállítani, kinek a legjobb a mérnöke, ki hogyan találja meg a futómű-beállításokat és még sorolhatnám. Mindezekhez a háttér is rendkívül fontos. Ezek a technológiák, például hogy a MotoGP-ben kanyarról kanyarra lehet előre programozni az elektronikát, de említhetném az aerodinamikát is, mind-mind rengeteget számítanak, s ezek elsajátításában nyújt segítséget a képzés a motorsport vagy inkább technikai sportok leendő mérnökeinek.

– A képzés miatt gyakrabban látogat majd Győrbe?

– Az óráimat alapvetően Budapesten, s leginkább a versenypályán tartom, így az nem köthető most Győrhöz, de ha kell, szívesen jövök újra, ahogy a képzés beindításánál is tettem. Ami biztos, legyek bárhol, nagyon élvezem a tanítást.

– Rendkívül aktív, s remekül építi a pályafutása utáni karrierjét is. Ez adta magát vagy tudatosan alakítja a saját márkáját?

– Utóbbi, hiszen ezt nem is lehetne másképpen. Az élsport egy életszakasz, vannak, akik tudatosan, mondjuk a koruk miatt, s vannak, akik, ahogy én is, egy sérülés miatt fejezik be a karrierjüket. Előbbi esetén jóval könnyebb brandet építeni, hiszen készülhetsz rá. Utóbbi esetében még azt sem tudod, hogy folytathatod-e a sportot. Persze aztán egy idő után rájössz, hogy már másmilyenek lesznek a mindennapjaid.

– Az oktatás mellett gyerekekkel is foglalkozik, hogy marad mindenre ideje?

– Igazából állandó készenlét az életem. Igaz, nincs fix munkaidőm, s valamikor késő éjszaka is szoktam dolgozni, de csupa olyan feladatokkal foglalkozhatok, amiket nagyon szeretek. Most elég sok munka akad, de szerencsére ezek mellett a családomra, tizennégy hónapos kisfiamra is koncentrálhatok.Elégedett vagyok a dolgaimmal.

– Az élsportolók sikereit sokan irigylik. Mennyi lemondással járt ez a fantasztikus karrier?

– Ha valaki bármit is profin, a legmagasabb szinten művel, az bizony sok lemondással jár. Én azonban sosem erre gondoltam, minket sportolókat a cél vezérel. Persze így utólag, már nem aktív sportolóként tisztában vagyok vele, a siker elérése mennyi lemondással járt. De nem bánom, akkor az volt a fókuszban. Fontos még, hogy szeressük, amit csinálunk.

– Tudjuk, négyévesen ült először nyeregbe, de miért éppen a motort választotta?

– Amikor az ember még gyerek, csupán ösztönből, szeretetből sportol. Aztán évről évre, ahogy növekszik, úgy lesz egyre tudatosabb és lesznek céljai. Bennem például az Európa-bajnokságon versenyezve tudatosult, hogy szeretnék majd vb-n is motorozni.

– Melyik volt nehezebb, világbajnokságot nyerni vagy addig eljutni?

– Mindkettő másképp nehéz. Nem könnyű, amíg kapaszkodni kell a létrán felfelé, s amikor pedig már megvan a siker, bizonyos elvárások is vannak veled szemben. Nyilván a legideálisabb, s ezt szoktam versenyzőknek is javasolni, sokáig a topon ott maradni. Tíz, tizenöt vagy akár húsz évig is úgy versenyezni, hogy élvezd és még pénzt is keress vele. Extrém, de jó példa erre Valentino Rossi csodálatos pályafutása. Én „csupán” tíz évig képviseltem Magyarország színeit a gyorsasági világbajnokságokon. Aztán jött a sérülés, s talán lett volna bennem még négy-öt év. Úgy lett volna teljes a kép.

– Nyilván még most is gyakran motorozik, a versenyzés, az adrenalin nem hiányzik?

– De, csak másképp. Én már elfogadtam azt a szabályt, hogy mindenáron nem kell versenyezni, hiszen lássuk be, veszélyes sport a motorozás.

– Vannak még céljai? Nemrég a közösségi oldalán azt írta: idén megdöntené a Hungaroringen tavalyelőtt felállított rekordját.

– Persze, de azért ez már egészen más. Bár ugyanúgy néz ki, de egy évben menni mondjuk húsz versenyt, teszteken ott lenni, nem olyan, mint az, amikor a „nagyköveti” motorommal megyek egy gyors kört és megdöntöm a saját csúcsomat. Persze utóbbi sem könnyű, főleg, hogy már nem edzek annyit, de nagyon szeretem azt is. Meglepő, de még mindig gyors vagyok, s jó, hogy ilyeneket a Facebookra is kiírhatok.

– Hogy állunk az utánpótlással, lesz még magyar világbajnoka a sportágnak?

– Hű, erre nagyon nehéz kapásból válaszolni. Úgy gondolom, ha nekem megvolt, másnak is megvan az esélye rá. Újabb, másabb lett a mai generáció, s a sportág is picit változott. Elég csak a mostani „versenyzőgyárakra” gondolni. Olaszországban, Spanyolországban, Ázsiá­ban rengeteg pénzt fektetnek ezekbe, de ha a kellő menedzselés és az X-faktor is megvan, el lehet érni a világbajnoki címig.

– Ha már utánpótlás, négyévesen majd a kisfia is nyeregbe pattan?

– Már nyeregbe pattant, hiszen kicsit már vittem, de biztos, hogy a versenyzést nem fogom erőltetni. Nyilván megtanul majd motorozni, de nem tudni, milyenek lesznek a készségei, tetszik-e majd neki. A legjobbat szeretnénk neki, hogy boldog legyen, s legyenek céljai. Ha ezek között ott lesz a motorozás, a versenyzés, én már nagyon boldog leszek.