Kultúra adventkor

2023.12.07. 09:35

Minden korosztály számára kínál programot a győri Öt Templom Advent a második adventi hétre is

Színházi előadások és templomi koncertek, szakrális és világi programok, estéről estére újabb ajánlattal készültek az Öt Templom Advent házigazda gyülekezetei és szervezői.

Kisalföld.hu

ÖtTemplom Fesztivál

Csak Győrben látható nemzetközi produkciókkal startolt a 13. Öt Templom Advent. December 2-án Johannes Bär improvizációs szóló projektje a katolikus templomba varázsolta a hófödte Alpok karácsonyváró falvainak nosztalgikus zenei világát, korszerű elektronikus megoldásokkal emelve időtlenné az estét. Másnap az ukrán Yagody lendületes és látványos produkciója sodorta magával az evangélikus Öregtemplomot megtöltő közönséget. Az Euroviziós Dalverseny ukrán finalistái európai turnéjuk végén ejtették útba Győrt.Az este különlegessége volt, hogy idén immáron második alkalommal közel száz, hazánkba menekült honfitársuk előtt játszhattak, érezhetően nem csak a közönség, hanem a zenekar is hálás volt a találkozásért. A szervezők idén is igyekeztek úgy összeállítani a programokat, hogy jól megférjenek egymás mellett az intim szóló produkciók és a sodró lendületű zenekari formációk is.

Az Öt Templom Advent ezen a héten szerdán Szent Miklós tiszteletére ünnepélyes vesperással folytatódik a katolikus templomban. A 18 órakor kezdődő ingyenes programon a Zeneakadémia Egyházzene Tanszakának hallgatói és tanárai végeznek zenei szolgálatot. A szertartást Lukácsi Zoltán kanonok vezeti. December 7-én 17 órától Adventi zenés áhítat kezdődik majd az Evangélikus Öregtemplomban, melyen közreműködnek a Széchenyi Egyetem Művészeti Karának hallgatói.

December 8-án pénteken a Menház színháztermében Nizsai Dániel A Bábjátékos című egyszemélyes előadását láthatja a felnőtt közönség. A mozaikos portré Kemény Henrikről szól, akinek a sorsát a 20. századi Magyarország tragikus eseményei formálták. A bábművész élettörténetében felbukkannak híres játszótársai Hakapeszi Makitól Vitéz Lászlóig és megidéződik győri kötődése és zsidó származása is. December 9-én szombaton délután igazi családi program a Márkuszínház betlehemes előadása a  a görögkatolikus templomban.

Mindenki ismeri Antoine De Saint-Exupéry: A kis herceg című művét, ám nem sokan láthatták még így, ilyen előadásban, mint azok, akik december 9-én 19 órakor ellátogatnak a Kossuth utcai református templomba. Vecsei H. Miklós mesél, minden szerepben, mintegy önmagával dialógban. Csorba Lóránt pedig dalokkal kíséri a történetet, beszáll a játékba, duetteznek a színpadon. Mindehhez jön még a vetítés, A kis herceg könyv eredeti, klasszikus ábrázolásai bukkanak fel, végig kísérve a történetet.

A programokat érdemes tovább is követni, mert  szervezők a következő hetekre is számos meglepetéssel készülnek, hogy emlékezetessé varázsolják az ünnepi készülődést az öt templom utcájának templomaiban.

A fesztivál főtámogatója a Nemzeti Kulturális Alap.
Részletes program: www.ottemplom.hu és a fesztivál közösségi média felületein érhető el.
A koncertekre a jegyelővétel a tixa.hu oldalon és a fesztivál Rát Mátyás téri irodájában.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában