Komolyzene

2023.07.20. 10:43

Kamarazenei mesterkurzus

A Nemzetközi Kamarazenei Mesterkurzusok idei, 26. évfolyamát július 27. és augusztus 6. között rendezik Észak-Komáromban, amelyre négy or­­szág 45 muzsikusa érkezik. Újdonság, hogy idén először zeneszerzést és karmesterséget is tanulhatnak a résztvevők Konstantín Ilievsky vezetésével.

Kisalföld.hu

A komolyzenével foglalkozó fiatalok jellemzően mind a szólópályafutásuk kibontakoztatására helyezik a hangsúlyt, pedig a kamaramuzsika lényege az együttes zenélés örömében rejlik. Ezért merült fel 25 évvel ezelőtt az egykori szervezők körében a komolyzenei mesterkurzusok megrendezésének ötlete. 
Mára sikeres, szépszámú résztvevői gárdát felsorakoztató hagyománnyá nőtte ki magát a rendezvény. A kurzus célja, hogy a fiatal zenészekkel megismertesse a kamarazenélés szépségeit és technikáját. 

A résztvevők konzervatóriumi, illetve zeneművészeti egyetemeken tanuló hallgatók, akik a nyári hónapokban kiváló mesterek segítségével szeretnék tökéletesíteni a tudásukat. 

A kurzusok művészeti vezetője és alapítója a Harmónia zenei díj birtokosa, a Pozsonyi Konzervatórium kamarazene- és hegedűművész professzora, Török Ferenc. 

A repertoár begyakorlásának végén két záró hangversenyt tartanak a nagyközönségnek a kurzus résztvevői. A szervezők várnak minden érdeklődőt a kurzus zárókoncertjeire, melyeket augusztus 4-én és 5-én tartanak 18 órai kezdettel az észak-komáromi Tiszti Pavilon dísztermében. 
 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában