Erről írtunk 30 éve - Bánfalvi kisdiákok alakítottak meg természetvédő csoportot

40 éve - Hatvan év után új lépések előtt

Lövői változások 
 - Hiába is várnánk, oktalanság lenne, a világ nem fog hozzánk igazodni, nekünk kell a világhoz alkalmazkodnunk. - Kiss Ferencet idéztem, aki beosztása szerint nem vezérigazgató, nem is igazgató, egy kis üzem telepvezetője. Nem városban, vidéken dolgozik, s ahogy ezt mondta, nyilvánvaló volt, nem szerénykedik, pontosan érzi: a gyártóknak bárhol, bármilyen ágazatban működjenek, egyetlen választásuk van, a piachoz igazodni.

Az Elzett Művek soproni gyárának lövői telepe ezt teszi, másfél évtizede bizonyíthatóan eszerint dolgozik. Ezért maradhatott fenn, adhat ma kenyeret százhetven dolgozójának.

- Hogy nevezik ma a községben az üzemet? - kérdezem a telepvezetőt, aki az itt eltöltött harmincegy évével a törzsgárda tagok között is veterán. 
- Ha magánemberként kérdeznek, biztos az jönne a számra. Késgyár, de hivatalosan, jelentésben például már az Elzett telepeként fogalmazom. Persze, hogy késgyár a nevünk, az is marad, amíg csak létezni fog.

Pedig a késgyár nyolc év óta már semmiképpen sem késgyár, hiszen nem készítenek falai között egyetlen bugylibicskát, étkezéshez használható vágószerszámot sem. A mostani helyén éppen hatvan éve kezdte meg működését, de a községben tudnak róla, hogy a mai művelődési ház épületében is csináltak egy-két évig a legkezdetlegesebb módon késeket. A zsebkés gyártását Lövőn 1971-ben fejezték be, öt évvel később pedig elbúcsúztatták a háztartási kések gyártását is. Hiába kérném, telepvezetőt, már mutatóba se igen van a régi gyártmányokból. Ellenben van a vitrinjében néhány új ablakzár, kétféle pillanatszorító, csak a legújabbak, mert ebből a termékből 2—3 tucatra való típust is gyárt az üzem. 

Ami azt a bizonyos váltás képességet illeti, a jövőieket ugyancsak megtanította rá a kényszer. A kések helyett annak idején alkatiszéket kaptak a központból, rengeteget és rengeteg félét. Unatkozni nem volt okuk, két-három évenként bizonyos, hogy változott a termelni való. A lövések megfizették annak árát, hogy végül is megtanultak alkalmazkodni. Amikor a késgyártás még virágzott, 1970- ben 225-en dolgoztak az üzemben. Akkori termelésük 28 millió forint volt. 1979- ben volt a mélypont, 150-re apadt a létszám. A késések legöregebbjei nem voltak képesek megbarátkozni az új profillal, inkább odébb álltak. Két év óta ismét az új belépő a több. Ma a nagyvállalat a Lövőn dolgozó 170 munkásától és alkalmazottjától — az utóbbiak mindössze 16-an vannak — 140 millió forint értékű terméket vár. 

— Mire megszoktuk volna úgy igazán az ablakzárakat, nos, most rövidesen ezek is itt hagynak bennünket — így a telepvezető. — Központunk új, korszerű zárszerkezetek gyártását honosítja meg és ezek készítésének helye a központban lesz. Nálunk folyamatosan csökken majd az ablak vasalót termelése. Hogy mi kerül helyükre? Egy dalos biztos, hogy nem maradunk munka nélkül. 
Az Elzett Művek jó pár millió forintot költött és költ most lövői gyárára. Kívül-belül felfrissítik, korszerűsítik a szociális helyiségeket. A régi gépei közül alig találni már. Nemrég még a talicska volt a lövések egyetlen anyagmozgató eszköze, most emberkímélő targoncák, szám szerint hét, továbbá három daru könnyíti a .. munkát. Az Elzett Művek ettől az évtől kísérleti jövedelemszabályozásban dolgozik és így négy százalékkal tudta növelni 1984-ben a lövőiek keresetét is. Az újfajta érdekeltség a toborzó szerepét töltheti be Lövőn Ahogy hallani, a nagyközségből 150-en járnak el dolgozni máshova, 80-an viszont Lövő környékéről járnak a késeket nem készítő késgyárba. 

30 éve - Kis természetvédők Bánfalván 

Észrevették: szennyezett a Rák-patak, szemetesek az utcák

A nyugati országokkal ellentétben hazánkban sosem működött igazán jól a környezetvédelem. Az utóbbi időben voltak ugyan próbálkozások ennek népszerűsítésére és a helyzet javítására, de igazi eredményről sajnos még nem tudunk beszámolni. Néhány nappal ezelőtt Sopron kertvárosában különleges dologra bukkantam. Nyolc általános iskolás kisdiák - hat lány és két fiú - kitalálta és megalakította a Kis Bánfalvi Természetvédők Csapatát. A gyerekekkel csütörtök esti összejövetelükön találkoztam. A csapat nem volt teljes, mert a két fiú és az egyik kislány nem tudott ott lenni a beszélgetésen.

Az öt lány - Koronika Judit (9 éves), Balogh Barbara (10), Greilinger Krisztina (12), Greilinger Zsuzsa (8) és SzalayMelinda (9) - lelkesen, egymás szavába vágva mesélik el, mi késztette őket arra, hogy megvédjék a segítségre szoruló növényeket és állatokat.

- A tavaszi szünet első napján arra gondoltunk, védeni kellene az állatokat és növényeket. Láttuk, milyen szennyezett a Rák-patak, milyen szemetesek az utcák, s úgy éreztük, tennünk kell valamit - kezdi a mesélést Judit, a csapat „főnöke”. - Nem sokkal később, egy szép napon arra lettünk figyelmesek, hogy egy idős néni a patak hídjáról egy nagy zacskót dob a vízbe. Odamentünk, s kiderült, a zacskóban egy terhes macska van.

-Kiszabadítottuk, ápoltuk, helyet is találtunk neki, de néhány nappal később a macska eltűnt. Valószínűleg biztonságos helyen akarta megszülni a kölykeit - teszi hozzá Barbara.

- A Föld napja alkalmából összeszedtük a környéken a szemetet, és készítettünk egy színes plakátot, amelyre környezetvédelemmel kapcsolatos kérdéseket írtunk - folytatja Zsuzsi. - Az Erzsébet kertben rendeztek egy rajzversenyt, amelyre beadtuk ezt a plakátot, de az eredményről sajnos még nem tudunk - mondja Kriszti. - Szeretnénk a későbbiekben több kisebb plakátot is készíteni, amelyeket kiraknánk a környéken. Talán a felnőttek is felfigyelnek rá...

10 éve - Naplórészletek kerültek elő a szabadságharcostól

Korabeli leírásokból, visszaemlékezésekből ismerhetjük meg az 1849. június 13-i csornai csata történetét. A 165 évvel ezelőtti eseményekről Nagy Gusztáv honvéd főhadnagy is írtnaplót.

Ma van a csornai csata 165. évfordulója. A Kmety György által vezetett honvédek a szabadságharc egyik utolsó győztes harcát vívták meg a rábaközi városban. Pavlóczki Bélahelytörténeti kutató egy korabeli beszámolóra bukkant az eseményekről a Sopron című újság 1886. június 30-i számában. A lap Nagy Gusztáv honvéd főhadnagy naplójának részleteit közölte.

A tizenkilencedik század második felében élénken élt a forradalom és szabadságharc emléke. A különböző kiadványok szívesen adtak helyt a visszaemlékezéseknek, verseknek, beszámolóknak, így jelenhetett meg Nagy Gusztáv naplójának néhány bejegyzése is - mondta Pavlóczki Béla.

- A főhadnagy részt vett a csatában, szemtanúként írja le a történéseket. Élményszerűen, színesen, a harc részleteivel is foglalkozva. Számunkra az ezernyolcszáznegyvenkienc június tizenkettediki bejegyzése érdekes. Eszerint Pápán állomásoztak ekkor. Éppen ebédhez ültek és „alig hozatott be a leves”, amikor ágyúdurranás rázta meg az épületet. Azonnal útra készültek és elindultak a csapatok Marcaltő irányába, Csorna felé. Éjfél körül értek Szilsárkányba, ahol egy néhány fős ulánus csoport mulatott. Közülük egyet elfogtak, a többiek szétfutottak.

Nagy Gusztáv folytatta: hajnaltájban értek a város közelébe és körülfogták a települést. Enese felől kisebb, Farád felől nagyobb dandár állt csatarendbe, utóbbiak között volt Kmety György és Nagy Gusztáv is. Elindultak Csornára. „A nagy gabonából csak fejeink és ragyogó fegyvereink tűntek ki - fogalmazott a főhadnagy. - A város inneni végén, a kőfalas sírkert bal oldalán várt készen a befogott lőszer szekerek előtt egy osztály kaiseruhlán, egy osztály gyalog, két röppentyű asztal és két vetágyú. Vilmosaink azonnal és velük mi is megkezdőük a rohamot. Huszáraink azonban a gabna szélén mély árkon nem mind ugrattathatván keresztül, kísérletük nem csak nem sikerült, de az árkon át ugrott jobb lovasok a dzsidások által leszúrattak.” 

A főhadnagy leírja a csata menetét, hogy állt a harc a huszárok és a dzsidások között már az utcákban. A győzelem ingadozott, mígnem az osztrák tábornok, Vyss eleste mindent eldöntött. „Egyszeri futótűz után, miután tábornokjuk elesett, futásnak eredtek. (...) Sebesültjeinkkel és halottjainkkal elhagytuk Csornát, Dör, Csécsén, Szentmihály falvakon át a Rábán ismét túlhúzódtunk s Téten vettünk állomást.”

A veszteség Nagy főhadnagy szerint: „Halottunk három százados, mind Vilmosok s néhány közvitéz. Századomból három halott és nyolc sebesült. Összesen száz-százöt a veszteség. Sebesült és halottban az ellenségből egy őrnagy, három főtiszt, százötven halott, köztük hatvan dzsidás és ötven sebesült. Fogoly két főtiszt, több közvitéz.” A katona még megjegyzi: június 14-én temették el három tisztjüket, „együvé temetettek el a sírkert jobb oldalán. Emlékoszlop állíttatására összeadtunk egypár ezer forintot.”