2024.01.31. 16:41
Új útstratégiát és interaktív térképet szorgalmaznak Győrben
Öt éves felújítási tervet, az utak állapotát jelző interaktív térképet és az utak üzemeltetésére szánt költségvetés két felé osztását javasolja A Civilek Győrért Egyesület.
Kovács László, a Civilek Győrért Egyesület elnöke.
Fotó: Csapó Balázs
Kovács László az egyesület elnöke, önkormányzati képviselő elmondta, az utóbbi években fejlődött a város, de a közlekedési infrastruktúra nem tudta ezt lekövetni. Az egyesület ezért egy új fejlesztési javaslatot mutatott be tegnap mely három sarokkőre épül.
– Szükség lenne egy teljeskörű állapotfelmérésre, amelynek eredményei alapján egy öt éves felújítási ütemtervet lehetne kidolgozni. Emellett egy mindenki számára elérhető térkép létrehozását szorgalmazzuk, ezen jelölve lenne az egyes utak állapota, a legutóbbi felújítás, illetve a tervezett felújítás dátuma. Kiemelt funkciója lenne, hogy helyet adna a lakossági bejelenéseknek, ezzel közvetlen kapcsolatot biztosítva az útkezelő szakemberei és az utakat nap mint nap használó helyiek közt. A harmadik pont pedig a szükséges anyagi fedezett lenne. Tudomásunk szerint az éves költségvetésből közútkezelő feladatellátásra 5 milliárd forintot kap. Javaslatunk szerint ezt az összeget két felé kellene osztani, 3 milliárd forintot az útfelújítási programra, 2 milliárd forintot pedig az előre nem látható problémák orvosolására, amelyet szükség szerint ki lehet egészíteni a felújítási keretből - mondta az egyesület elnöke.