Környezetvédelem

2023.09.19. 14:25

Ismét Klíma Expo Győrben

Barki Andrea

Fotó: Rákóczy Ádám

A város önkormányzata immáron harmadik alkalommal rendezi meg a Győri Klíma Expo öko-tematikus kiállítást október 5. és 7. között az Olimpiai Sportpark területén. Jó gyakorlatokat mutatnak be a környezetvédelem, a fenntarthatóság terén, szó esik az energiahatékonyságról és egy nagyon új dologról, az energiaközösségekről, de téma lesz a körforgásos gazdaság, a hulladékok újra hasznosítása. A rendezvényhez szorosan kapcsolódóan Zöldvárosi futóversenyt is szerveznek a város területén, már második alkalommal – tudtuk meg a keddi sajtótájékoztatón a szervezőktől.

– A környezetvédelmi bizottság elnökeként arra koncentrálok, amire ráhatásom van. A bizottságnak a tudatformálásra, az emberek érzékenyítésére, környezetettudatos szemléletére lehet hatása –mondta el dr. Szálasy László bizottság elnöke. – Ezért szervezzük idén már harmadik alkalommal ezt a környezetvédelmi kiállítást, amit röviden Klíma Expónak hívunk. Úgy próbáljuk megszervezni, hogy minden korosztály számára érdekes legyen. Fontosnak tartjuk a gyerekek megszólítását, mert a jövőnket rájuk tudjuk alapozni. Ezért minden győri iskola megkapta a meghívót, sőt a Felvidékről is mintegy kétszáz diák érkezik – árulta el az elnök.

– A győri iparkamara az első pillanattól kezdve társszervezőként vesz részt ezen a rendezvényen, mert a gazdaság nem kivonható a felelősségteljes fenntartható gazdálkodás alól, hiszen a gazdálkodó szervezetek hagyják a legnagyobb lábnyomot a bolygón – mondta el Pénzes László, a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara képviseletében. – Az idén az energiaközösségekről fogunk beszélni, ami egy új kezdeményezés Magyarországon. Elsősorban az energiatermelés és tárolás közösség témát járjuk körül. Megnézzük milyen nehézségei, buktatói vannak, mert még kiforratlan a jogszabályi háttere is ennek a dolognak. A Pannonhalmi Főapátság szeretne egy energiaközösséget létrehozni a saját vállalkozásai és a a saját fenntartású plébániái számára, második lépésben pedig ennek a tárolását szeretné megoldani. A kiállításon bemutatják projektjüket csakúgy, mint a büki és a bábolnai energiaközösség. Elmondják a tapasztalataikat, majd egy pódium beszélgetésen körbejárják az energiaközösség kérdéskörét – tudtuk meg Pénzes Lászlótól.

– Nagyon fontos a fenntarthatóságról beszélni, közelebb vinni a lakossághoz, így mi is fontosnak tartjuk az ilyen rendezvényeket. Az egyetem a körforgásos hulladékgazdálkodás témában vállalt szerepet elsősorban, de kiállítóként is részt veszünk az expon. Készülünk drónokkal, robotkutyákkal, ezek alkalmazásával, de bemutatkoznak az egyetem fenntarthatósági projektjei is – mondta el dr. Torma András docens, a Széchenyi István Egyetem Alkalmazott Fenntarthatóság Tanszék vezetője.

Németh Tamás Zoltán az Arrabona EGTC ügyvezetője arról tájékoztatta a sajtót, hogy három település zöld programját fogják bemutatni. Győr, Brassó és Dunaszerdahely jó gyakorlatairól számolnak be a településvezetők.

A programhoz csatlakozik a Zöld városi futóverseny, amelyen a futók a város legszebb részein haladnak át. Egyéniben 7, 14, és 21 kilométert és félmaraton távot lehet teljesíteni, a nordic walking távja 7 kilométer, míg a családi futás 2 kilométer. Nevezni október 4-ig lehet még.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában