Remek kerékpáros kör zárul be hamarosan

2023.08.04. 08:23

Már aszfaltoznak - Gőzerővel épül az Öttevény és Abda közötti bringaút - fotók

A 2,5 kilométer hosszú kerékpárút a bringás turisták és a két település között közlekedők biztonságát is szolgálja majd.

Kisalföld.hu

Három év előkészítés, több nehézség leküzdése után már épül a kerékpárút a két Győr közeli település, Abda és Öttevény között.

  • Várhatóan ősz közepére, októberre végeznek a szakemberek a 2,5 km-s kerékpárút kivitelezésével.
  • Pár éve készült el a Kunsziget és Öttevény közötti kerékpárút, így a most épített szakasszal "körbe ér" majd egy remek bringás kör.

Hamarosan ugyanis a Széchenyi-egyetemtől (Lapos Tanszéktől) indulva Győrzámolyra, Dunaszegre, a szigetközi bringaútról letérve, a Bolgányi-hídon át Kunszigetre, Öttevényre és végül Abdára érhetnek majd a két keréken kirándulók. Abda és Győr között szintén biztonságos bringautat használhatunk.

Az Öttevény és Abda közötti kerékpárút kialakítása május első napjaiban kezdődött, s ahogy csütörtöki felvételeinken látható, az alapok már mindenhol megvannak, két helyütt pedig aszfaltoznak is a szakemberek.

 


 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában