Az észak-komáromi hajógyárról mesélt Ján Chovan egykori főgépész

A Villa Camarum Polgári Társulás Mi, a komáromiak címet viselő beszélgetőestjén Jankovic Nóra Ján Chovannal, a hajógyár krónikásával beszélgetett, akinek főgépészként hat behajózása volt a Rajna típusú Pandorán. Összeszámolva két évet, két hónapot és 22 napot töltött a tengerjáró fedélzetén. 

A komáromi hajógyártás története 1895-ig nyúlik vissza, ekkor alakult meg a Magyar Folyam- és Tengerhajózási Részvénytársaság (MFTR), akik megvásároltak egy 2,5 km hosszú és 350 méter széles telket az Erzsébet-sziget végén, ahol először főleg javítási munkálatokat végeztek, majd megindult a Petőfi nevű lapátkerekes gőzösök gyártása. 

A gyár az első világháborút követően a csehszlovák állam kezébe került, ezt követően főleg teher- és tartályhajókat készítettek Romániába, Törökországba és Afrikába. A bécsi döntés után a gyár újra az MFTR tulajdona lett és nagyszabású építkezés indult. Azonban a második világháborút követően teljesen újjá kellett szervezni a gyárat, 1947 áprilisában tették le az új hajógyár alapkövét, a gyártás 1949-ben indult. 

„Apám egy pozsonyi cégnél dolgozott, ahol szárazjeget készítettek. Innen csábították el Brezno mellé, ahol konstrukció- kat gyártottak a hajógyárnak, majd onnan került Komáromba. A hajógyár a munka mellé lakást is ajánlott, ami bizony nagy szó volt a háború után egy családnak két gyerekkel. Én már itt születtem, Komáromban és az inasiskola elvégzése után a hajógyárba kerültem” – emlékezett vissza Ján Chovan. 

Nem ment ez ritkaságszámba a helyi családoknál, hogy az apát a fiú váltotta vagy egyszerre több családtag dolgozott a hajógyárban. Volt olyan család, ahol öt generáció választotta ezt a munkahelyet. A legnagyobb vonzerőt a stabilitás és a munka mellé járó lakás jelentette. A hajógyár építette fel az I-és a II-es lakótelepet a városban, óvodákat és bölcsődéket alakítottak ki a családok számára. Sokan jöttek ide dolgozni Szlovákia más területeiről és Magyarországról is. 

A gyár fénykorában 36 hektáron terült el, több mint 3600 embernek adott munkát, és volt olyan év, hogy 104 hajót bocsátottak vízre. 

„Komárom és a környéke elsősorban agrár jellegű vidék volt, majd megjelent az ipar a hajógyárral. Ez óriási változást jelentett az itt élők számára. Egyfajta hovatartozást jelentett hajógyári dolgozónak lenni. A munkások együtt jártak söröz- ni és focimeccsekre. Ha két hajógyári találkozott, akkor nem is tudtak másról beszélni, csak a hajógyárról. Erről a feleségek sokat tudnának mesélni” – mondta nevetve a Tengerjáró hajóval Komárnóból Isztambulba című könyv szerzője. 

1961-től folyamatosan érkeztek a szovjet megrendelések, a gyárban folyami tolóhajó, önjáró hajók, folyami és tengeri teherhajók készültek. Azonban a ’90-es években bekövetkező változások a hajógyárat negatívan érintették, főleg Oroszország fizetésképtelensége és a balkáni háború. 2012-ben a társaság részvényesei döntés elé kerültek: vagy eladják a gyárat, vagy bezárják. Végül egybeolvadtak a SAM (Stroje a mechanizmy) nevű vezető szlovák mérnöki vállalattal. Most átlagosan 4–5 hajót gyártanak évente, köztük tengeri úszó darukat, úszó erőműveket, folyami vontatókat, önürítő hajókat és dunai személyszállítókat.