Nevelőszülők jelentkezését várják

2022.08.15. 10:47

Minden nevelt gyermek ajándék a töltéstavai Oroszné Szabó Márta számára

Sok kisgyermek vágyik gondoskodásra és családra.

Bella Violetta

A töltéstavai Oroszné Szabó Márta előbb lett nevelőszülő, mint hogy a saját gyermekei megszülettek volna. Könyvelőként dolgozott a gyermekvédelemben, egy épületben a gyermekekkel. – Nagyon vágytam rá, hogy ne csak ott tudjam őket meglátogatni, hanem hadd legyen nálam legalább egy gyermek. 

Így lett 1990-ben nevelőszülő. A 14 hónapos Dani a harmincnegyedik gyerkőc, aki a családjukban nevelkedik, vér szerinti három lányát nem számítva. – Feltétel nélküli szeretetre van szükség, mert valamilyen szintű sérülést mind hordoznak ezek a gyerekek– magyarázta a Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató nevelőszülője. Hozzátette, senkit nem beszélne le a nevelőszülőségről, de úgy gondolja, hogy aki egymaga szeretne belevágni, annak küzdelmesebbek a mindennapok, mint ahol az egész család kiveszi a részét. 

– Elhivatott emberek állnak be ebbe a szolgálatba – mondja Szabó Ferenc, a Nyugat-magyarországi Református Gyermekvédelmi Központ intézményi lelkésze, aki szerint egyre több gyermek kerül a rendszerbe. Elhanyagolás és bántalmazás miatt sokakat vesznek védelembe és emelnek ki a családból. – Van egy jó kis lauf, amíg ugyan már az állam elkezd cselekedni, de a szülőnek még van lehetősége helyrehozni a dolgokat. A szegénység önmagában nem ok a kiemelésre, így azok, akiknek a történetébe bekapcsolódtam, valóban nagy mélységekből jöttek. 

Szabó Ferenc azért szereti a nyári táborokat, mert ott adódik lehetőség mélyebb beszélgetésekre, ahol félelmek, örömök egyaránt felszínre kerülhetnek a gyermekekkel való kapcsolatban.

A szervezet gondozásában ötven gyermek él lakásotthonban és kilencszáz nevelőszülőknél.

– A világ sóvárogva várja az Isten fiainak megjelenését, mondja a Biblia. Azok a gyerekek, akik a rendszerben vannak, hatványozottan éhezik és szomjazzák a szeretetet, és nagyobb szükségük is van rá, mint bárki másnak.

Országosan 22–23 ezer gyermek szorul átmeneti gondoskodásra, mert valamilyen ok miatt a saját családjukban nem tudnak nevelkedni – mondja András Katalin, a Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató főigazgató-helyettese. – A nevelőszülő átmeneti segítséget nyújt addig, amíg a gyermek sorsa megnyugtatóan nem rendeződik: vagy hazakerül vér szerinti családjához, amennyiben azok helyzete rendeződik, vagy ha a jogszabályi feltételek megfelelnek, örökbe fogadják, ám az olyan eset is gyakori, hogy nevelőszülőknél nő fel. 

Önfeledt boldogság - ez vár a családjukból kiemelt gyerekekre az Ágota-táborban.

A Szent Ágota az ország 13 megyéjében több mint 6000 gyermekről gondoskodik, Győr-Moson-Sopron megyében közel ötven nevelőszülőnél 120 gyermek és fiatal él, azonban mindig szükség van újonnan becsatlakozókra. – Sok a családjából kiemelt gyermek, aki elhelyezésre vár, illetve sok nevelőszülő van, aki az idősebb korosztályhoz tartozik, nyugdíj előtt áll. A megérdemelt pihenésre készülő munkatársainkat pótolnunk kell. A bekerülő gyermekek számára az illesztési szempontok alapján igyekszünk a legoptimálisabb gondozási helyet megtalálni, például a testvéreket próbáljuk együtt vagy legalább egy településen elhelyezni. A nevelőszülőink igazi családként működnek: ugyanúgy dolgoznak, nyaralni járnak és élik a hétköznapokat, mint bármely más család, és nyújtják azt a szocializációs mintát, amelyre a gyermeknek élete során szüksége lesz – hangsúlyozta András Katalin.

2014 óta a nevelőszülőség foglalkoztatási jogviszony, ennek társadalombiztosítási és nyugdíjvonzataival, díjazása a minimálbérhez kötött. Betöltött 24. életév és büntetlen előélet mellett szükséges egy 60 órás képzés, amelyet az első gyermek odakerülését követően egy 240 órás szakképzés követ. De ennél fontosabb a szakember szerint, hogy nyitott, türelmes és odaadó legyen a jelentkező és a segítségnyújtás motiválja. – Többlépcsős folyamat, amíg nevelőszülő lesz valaki, előtte találkozik pszichológussal, szülőtársakkal, szakemberekkel, van idő tisztázni az esetleges félelmeket. Soha nincs egyedül: nevelőszülői tanácsadó, pszichológus, gyógypedagógus, fejlesztő pedagógus végigkíséri a gondoskodást. Sokszor nem is a befogadás, hanem az elválás időszaka az, amikor jobban a nevelőszülők mellé kell állnunk.

De nemcsak szakmai és lelki kérdésekben, hanem anyagiakkal is támogatja a családokat a Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató: nyáron ingyenes táborokkal, egész évben tehetséggondozással, fejlesztéssel, és ha szükséges, hangszer, szemüveg, fogszabályozó finanszírozásával.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában