Sok minden múlik az aratáson

2022.06.27. 08:31

Kenyérkörkép Győr-Moson-Sopron megyéből – A dráguló alapanyagárak mellett kevés a szakmunkás és nőnek a bérek is

A sütőipari termékek árát elsősorban az alapanyag, az energia drágulása és a munkabér növekedése befolyásolja. A termékekhez számos nyersanyag érkezik külföldről, melyre a magas euróárfolyam hat kedvezőtlenül. A lapunk által megkérdezett megyei pékségek is több ütemben emelték meg az árakat. A jövő viszont továbbra is bizonytalannak tűnik az eddig ismeretlen új gabonaárak miatt.

Ollári Gergely

A Pedró Pékség próbálta tartani az árakat, de annyira elszálltak az alapanyagárak, hogy lehetetlen volt. Felvételünkön Csordás Aletta. Fotó: Huszár Gábor Fotó: Huszár Gábor HG Kisalföld

Az egyik leginkább dráguló termék Magyarországon a kenyér, a Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint a fehér kilójáért már májusban átlag 577 forintot kértek: 47 százalékkal többet, mint egy évvel korábban.

A Pedró Pékség próbálta tartani az árakat, de annyira elszálltak az alapanyagárak, hogy lehetetlen volt. Felvételünkön Csordás Aletta. Fotó: Huszár GáborA Pedró Pékség közel száz főt foglalkoztat a megyében. A cég január elsejével tizenöt százalékkal emelte termékei árát, kettő kivételével. Vajda Péter tulajdonos lapunknak úgy nyilatkozott: az alapanyag­árak az évben már többször emelkedtek. Beleértve a liszt, a vaj és a zsiradékok árait is. 

– Havi szinten körülbelül 80 tonna lisztet és mintegy 3 tonna vajat használunk fel, amelyek hatalmas költségeket jelentenek számunkra – mondta el lapunk kérdésére Vajda Péter. 

A tulajdonos szerint a minőségi termékekre ugyanúgy szükségük van az embereknek és a pékségeknek is. Erre jó példa a pékség új kenyere: a Szent László tiszteletére készített új termék, ami rábaközi tiszta búzából, biolisztből és Szigetközi ásványvízből készült. A megalkotásánál élesztőt nem használtak a szakemberek, a kézműves kenyeret különleges parajdi sóval ízesítették. 

Kézi munka – A forgalom egyelőre nem csökken a tapasztalatok szerint. A minőségi termékekre ugyanúgy szükségük van az embereknek és a pékségeknek is. Fotó: Nagy Gábor

– Próbáltuk tartani az árakat, ameddig csak lehetett, de olyannyira elszálltak az alapanyagárak, hogy a végén már lehetetlen volt. Januárban tizenöt, nemrég pedig tizenhárom százalékos emelkedés volt nálunk az összes terméket nézve – tette hozzá a ­tulajdonos. 

A Lipóti Pékség tulajdonosa, Tóth Péter szerint a drágítások miatt nem tapasztalták, hogy csökkenne a forgalom. 

– Az alapanyagárak mellett kevés a szakmunka, nőnek a bérek, amit egyébként mi támogatunk. Az energiaárak, a gáz és a villany ára is emelkedett, már három, illetve négyszeresére. Az alapanyagok esetében a liszt a kulcskérdés. Mindennap arról érdeklődőm a malmoknál, lehet-e már látni, hogy mennyiért tudnak gabonát szerezni most aratáskor. Ez határozza majd meg a liszt árát. Nagy valószínűséggel 150 ezer forinttal indul majd a búza tonnánkénti ára, ami kilónkénti kétszáz forint feletti nettó liszt­árat fog takarni. Ez négyszáz forint nettó áron megy majd a kereskedelemnek, amivel 600–650 forintos kilónkénti fehérkenyér-ár várható – fogalmazott. 

A finompékárunál a vaj és a margarin ára a meghatározó, ami a repcének és napraforgónak köszönhetően többszörösére emelkedett. Nyolcszáz forint felett van a margarin és 2500–3000 forint között stagnál a vaj kilónkénti ára. Ebből adódik, hogy körülbelül 300–350 forint egy darab, leveles tésztából készült finomáru az üzletekben. 

– Az utóbbi két évben kétszer emeltünk árat, egyszer hét, illetve nyolc százalékot. Most július elejétől, a végleges friss lisztárak alakulásától függően a kenyerek esetében újabb tíz­­százalékos emelés várható. A hatvani üzemünkben történő próbagyártásoknak köszönhetően bizonyos finomáruk négy-öt fajtájának – akár a kakaós csiga, a croissant-ok – ára azonban olcsóbb lesz a gépesítésnek köszönhetően –fogalmazott a tulajdonos. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában