Érdemkeresztet kapott a szanyi prímás

– Szanyi vagy rábaszentandrási a Greznár-zenekar?

– A zenekar gyökerei Szanyban vannak, hiszen ott zenélt az édesapám, a nagyapám és én is ott tanultam, de már huszonnyolc éve Rábaszentandráson élek a családommal. A szentandrásiak ugrattak, ne szégyelljem őket és vállaljam, hogy a faluban élek.

Sosem gondolt másra

– Ezek szerint a helyiek büszkék a családra, ha kikérik maguknak, hogy a Greznárék szentandrásiak.

– Azt hiszem, igen. Elismernek bennünket.

– Menjünk azonban vissza Szanyba. Egyértelmű volt, hogy zenész lesz?

– Soha nem vágytam semmi másra. Hatéves voltam, amikor nagyapám hegedűt adott a kezembe, aztán édesapám tanított. Kijártam a zeneiskolát, elvégeztem Győrben a főiskola népzenei kurzusát. 1984-ben, tizenöt évesen már a zenekart vezettem a szanyi Bokréta vendéglőben és kísértem a néptáncegyüttest is. Szerencsére még ízelítőt kaphattam a cigányzene fénykorából. El sem tudom képzelni, hogy mást csináljak.

– Cigányzene, magyar nóta, operett, népzene, színpad, koncertterem vagy vendéglői asztal?

– Mindnek megvan a varázsa és mindegyiket és mindenhol szívesen játszom. Szeretem a hivatásomat, anélkül nem is menne. És persze a közönséget is, hiszen ők éltetnek bennünket és a műfajt.

A műfaj él, de lehetnek gondok

– A szokásos kérdés: él a magyar nóta, szükség van a cigányzenére?

– Nagyon sok a felkérés. Hála istennek a környéken nagyobb rendezvény nincsen cigányzene nélkül. Hogy aztán a jövőben ez hogy alakul, nem tudhatjuk. Én attól tartok, az utánpótlással lesznek gondok.

– Greznáréknál csak nem, hiszen mindhárom fia muzsikál.

– Igen, nálunk jobb a helyzet, de mégis kevesen vannak a fiatalok, akik majd átveszik a feladatokat.

– A Magyar Bronz Érdemkereszttel mit ismertek el?

– Fiatalnak számítok még a szakmában, de nagyon jólesett és buzdít az elismerés. Köszönöm azoknak, akik felterjesztettek és akik adták a díjat. A magyar nótáért, a cigányzenéért és a népzenéért végzett munkámat jutalmazták.

„Gyerünk tovább!”

– Édesapja mit szólna most?

– Büszke lenne rám. A következő pillanatban meg azt mondaná: Gyerek, gyerünk tovább!

– Néhány hete egy étteremben jártunk, ahol cigányzenekar játszott. A prímás, mielőtt muzsikálni kezdett, belehúzott egy ötezrest a vonóba, buzdítva a vendégeket is erre. Arra gondoltam, Greznáréktól ilyet sosem láttam, ők mindig „kimuzsikálták” a forintot a kuncsaft zsebéből.

– A kolléga koldult, mert a vendég pénzét ki kell érdemelni, ahogy mondta, ki kell muzsikálni. Nagyon sokat vétenek az ilyen zenészek a tisztességes muzsikusoknak és a műfajnak.

Pörög a hegedű

– A múltkor meg azt újságolta egy ismerősöm, hogy Enescu Pacsirtáját játszotta a zenész, de a hegedűt nem pörgette meg a vonón, mint Szanyban a Greznárok.

– Bizony, az édesapám találmánya volt. Anélkül ma sincs Pacsirta nálunk, már Roland fiam is gyakorolja. Néha a hegedű bánta a produkciót, de „muszáj” volt megtanulni.