Elismerések

2021.03.15. 14:26

Ők kapják a március 15-i állami kitüntetéseket Győr-Moson-Sopron megyében idén

Magyarország köztársasági elnöke a nemzeti ünnep, március 15. alkalmából, a miniszterelnök előterjesztésére kitüntetéseket adományozott. A kitüntetettek listája a Magyar Közlönyben jelent meg hétfő. Innen gyűjtöttük össze a Győr-Moson-Sopron megyei díjazottakat.

kisalfold.hu

Magyar Érdemrend Tisztikeresztje polgári tagozata

A logisztikai folyamatok optimalizálásával kapcsolatos, kiemelkedő tudományos kutatásai, valamint széles körű oktatói, egyetemi vezetői, illetve szervezőmunkája elismeréseként, dr. Földesi Péter, a Széchenyi István Egyetem rektora.

A győri jogászképzés megújításában vállalt kiemelkedő szerepe, valamint több évtizedes oktatói és vezetői tevékenysége elismeréseként dr. Szalay Gyula jogász, a Széchenyi István professor emeritusa, korábbi dékánja.

Magyar Érdemrend lovagkeresztje polgári tagozata

A Széchenyi István Egyetem Nemzetközi Tanulmányok és Kommunikációs Tanszékének megszervezésében vállalt szerepe elismeréseként Ablonczyné dr. Mihályka Lívia egyetemi tanár.

Horváth Vilmos, a Soproni Kereskedelmi és Iparkamara elnöke, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara turizmusért felelős alelnöke.

A sporttudomány, ezen belül a terheléstan területén végzett kiemelkedő kutatói-oktatói munkája elismeréseként dr. Ihász Ferenc, a Széchenyi-egyetem tanára.

Több évtizedes egyház-, illetve közösségépítő munkája, valamint a kapuvári keresztény szellemiségű oktatás és nevelés intézményi kereteinek kialakításában vállalt szerepe elismeréseként Radó Tamás, a kapuvári Szent Anna Római Katolikus Plébánia plébánosa.

Magyar Érdemrend lovagkeresztje katonai tagozata

Farkas Gábor rendőr dandártábornok, a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság megyei rendőrfőkapitánya, korábbi soproni főkapitány részére.

Magyar Arany Érdemkereszt polgári tagozata

A közoktatás területén végzett, több évtizedes munkája elismeréseként Blazovicsné Varga Marianna Zsuzsanna, a Győri Tankerület Központ nyugalmazott tankerületi igazgatója.

A premontrei rend magyarországi tanítói missziójának szervezésében, valamint több gimnázium és általános iskola, illetve a prépostság működési feltételeinek megteremtésében vállalt szerepe elismeréseként Boldvai Márton Bertalan, a Premontrei Prépostság, a Csornai Nagyboldogasszony Plébánia plébánosa.

A magyar-görög kulturális kapcsolatok ápolásában vállalt szerepe elismeréseként a győri Achilles Kft. ügyvezető igazgatója, Dimitriu Achilleas építőmérnök.

A hiteles és szakszerű tájékoztatása iránt elhivatott, több évtizedes tevékenysége elismeréseként Horváth Ferenc újságíró, a Soproni Téma hetilap főszerkesztője.

Több évtizede elhivatottan végzett gyógyítómunkája elismeréseként dr. Krizmanich Mária, a Markusovszky Egyetemi Oktatókórház Celldömölki Kórháza II. Krónikus Belgyógyászati Osztályának osztályvezető főorvosa részére. A főorvos asszony Csornán él.

A több mint két évtizedes pedagógusi és intézményvezetői pályafutása, valamint a bősárkányi kulturális és közéletben vállalt aktív szerepe elismeréseként Kinczer József, a bősárkányi Eötvös József Ált. Iskola igazgatója.

Rábacsécsény érdekében végzett kimagasló településvezetői és közösségteremtő munkája elismeréseként Kovács Teodóra, Rábacsécsény polgármestere.

Potyond fejlesztése érdekében végzett három évtizedes településvezetői és közösségteremtő munkájának elismeréseként Molnár Vilmos, Potyond polgármestere.

Drámai és táncoskomikus szerepeket egyaránt magába foglaló, sokoldalú színművészi munkája elismeréseként Szemenyei János, aki a Kecskeméti Katona József Színház művésze, de játszott Győrben is az Elisabeth című musicalben.

A Széchenyi István Egyetem műszaki tanárképzésének megvalósításában elért eredményei elismeréseként dr. Vásárhelyi Zsuzsanna pszichológus, főiskolai docens, volt tanszékvezető.

Magyar Ezüst Érdemkereszt polgári tagozata

Több évtizede elhivatottan végzett háziorvosi munkája, valamint közéleti tevékenysége elismeréseként dr. Hoffer Imre háziorvos, Kapuvár alpolgármestere.

A hazai szakképzés területén végzett több évtizedes, magas színvonalú oktatói és intézményvezetői munkája elismeréseként Molnár Tilda, a Győri Szakképzési Centrum Pálffy Miklós Kereskedelmi és Logisztika Technikumának szakmai igazgatóhelyettese.

Magyarország kiváló művésze díjat kapott Mikó István, a soproni színház korábbi kiváló színésze.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában