2021.01.28. 13:54
Átadták az újjáépült nagycenki Remetekápolnát – fotók
Befejeződött a nagycenki Remetekápolna rekonstrukciója.
Az újjáépített nagycenki Remetekápolna az átadás napján, 2021. január 28-án. MTI/Filep István
Forrás: MTI
Fotó: Filep István
A Fertő-táj világörökségi térség több helyszíne is megújul a Széchenyi 2020 program keretében, 300 millió forint értékű európai uniós támogatásból. Ennek a programnak az egyik eleme volt a Remetekápolna újjáépítése.
Az eseményen Csorba János, Nagycenk polgármestere beszédében elmondta, a település Széchenyi faluja, így a közélet és a turizmus középpontjában a 230 éve született “legnagyobb magyar” és családja emlékének ápolása áll. A Remetekápolna újjáépítésének kezdeményezője a település lelkes lokálpatriótája, Horváth Rezső volt, aki a Beszélő Kőemlékek Alapítványt is létrehozta – tette hozzá a polgármester.
Az 1754-ben Széchényi Antal gróf és felesége, Barkóczy Zsuzsanna által ültetett hársfasor végében állt egykor egy remetelak és mellette a kápolna. Az eredeti épületet 1902-ben bontották el rossz állapota miatt. A mindenkori cenki remete feladata volt a kápolna őrzése, gondozása, a déli harangozás és az, hogy a kápolna esti imáján részt vegyen.
Átadták nagycenki Remetekápolnát
A projekt megvalósításáért felelős Sopron – Fertő Turisztikai Fejlesztő Nonprofit Zrt. vezérigazgatója, Kárpáti Béla elmondta:
– A Széchenyiek számára fontos volt ez a kápolna, hiszen mint tudjuk, rendszeresen kisétáltak a Hársfasor végébe, hogy itt imádkozzanak. Szerettük volna, hogy ezt a több száz éves, de mára elfeledett hagyományt megismertessük az emberekkel.
– A fertő part térségében komoly turisztikai fejlesztések zajlanak, ehhez hozzátartoznak az olyan kisebb világörökségi értékek, mint az újjáépített kápolna is. Célunk, hogy a helyi turisztikai látnivalók bővítésével növeljük az egész térség idegenforgalmi vonzerejét.
A nagycenki Hársfasor és a szoborpark most újabb elemmel gazdagodott, a Remetekápolna nyitva lesz, ha az időjárás engedi. – mondta Barcza Attila, Sopron és térsége országgyűlési képviselője.
A háromszáz millió forintos projekt részeként hamarosan elkezdődik a Fertőrákosi Kőfejtő és Barlangszínház továbbfejlesztése is. Ezen kívül a fertőbozi Julien-völgy megújításával új rendezvényhelyszínnel gazdagodott a környék. A fertőszéplaki Széchenyi-kastély homlokzatának és udvarának felújítása, valamint a sarródi családi pihenőpark bővítése is része volt a hat világörökségi helyszínt érintő fejlesztés sorozatnak.