Álmatlan éjszakák

2020.11.10. 06:21

„Nem vagyok az erőszak híve” – mondta a tanárát megkéselő jedlikes diák a tárgyalásán Győrben

Tanúk meghallgatásával folytatódott a jedlikes késelő diák tárgyalása hétfőn a Győri Törvényszéken.

Simon Roberta

Nem vagyok az erőszak híve, ez sohasem a legjobb megoldás - mondta a diák

Fotó: Huszár Gábor

Szeptemberben az előkészítő ülésen beismerte tettét a 18 éves vádlott, de az előre kitervelt emberölési kísérletet vitatja. A lassan egy éve megszúrt tanárnő esetében még vizsgálják, hogy milyen súlyosak a sérülései, felmerül-e a maradandó fogyatékosság. Hétfőn az elsőfokú bíróság meghallgatta a vádlottat és több osztálytársát is, akik szemtanúi voltak az esetnek, valamint a fiú édesanyja is kiegészítette korábbi vallomását.

Nem vagyok az erőszak híve, ez sohasem a legjobb megoldás – mondta a diák
Fotó: Huszár Gábor

Hétfőn reggel kilenc óra előtt lépett be a Győri Törvényszék épületébe az a 18 éves jedlikes diák szüleivel és védőügyvédjével, aki tavaly december 5-én megkéselte osztályfőnökét, mert az hármast adott dolgozatára.

https://www.kisalfold.hu/kek-hirek/helyi-kek-hirek/diak-keselt-meg-egy-tanart-egy-gyori-kozepiskolaban-6617355/

Álmatlan éjszakák a stressz miatt

A fiú családjával él, távoktatásban tanul egy budapesti gimnáziumban. Állítása szerint az iskolai stressz és a megfelelési kényszer vezetett a súlyos tragédiához. „A stressz miatt már fizikai tüneteim is voltak, nem tudtam aludni, nem ettem, hányingerem volt és hasmenésem.” Úgy nyilatkozott, nem érte sérelem a tanárnő irányából, nem haragudott a hármas miatt, de csalódott volt az eredmény láttán, mert sokat készült és jobb jegyre számított. „Volt hiba a dolgozat pontozásában, de nem olyan mértékű, hogy az változtatott volna a jegyemen.”

A gyanúsítotti kihallgatásakor részletes beismerő vallomást tett, akkor elmondta, hogy meg akarta leckéztetni a tanárnőt, a szúrással az volt a célja, hogy tanuljon belőle. De a hétfői tárgyaláson minderre már nem emlékezett, ahogy arra sem, hogy korábban fenyegetőzött volna osztálytársai előtt.

Ködös emlékek

„Ha mondtam is ilyet, nem fenyegetőzés volt, csak hirtelen felindulás, nem gondoltam komolyan. Nem vagyok az erőszak híve, ez sohasem a legjobb megoldás. Az osztálytársaim is többször szidták és bírálták a tanárnőt, de ők sem gondolták komolyan, ahogyan én sem”

– mondta a késelő diák. Hozzátette, a fülhallgatóját azért adta oda az osztálytársának, hogy az kipróbálja, hiszen korábban már megbeszélték, hogy érték ellenében elcserélik. A megoldott házi feladatot is csak azért mutatta meg a tanárnőnek, hogy eldicsekedjen vele, hogy meg tudta csinálni, nem azért, hogy közelebb kerüljön hozzá és leszúrja.

„Csak annyira emlékszem, hogy kisétálok az osztályfőnökömhöz, a következő pillanatban pedig az osztálytársam elkéri a véres kést a kezemből. Ködösek az emlékeim a történtekről.” A diákok korábbi tanúvallomásai szerint úgy csavarták ki a kezéből a svájci bicskát.

Bánja és szégyelli tettét a fiú, a büntetés-végrehajtási intézetben egy bocsánatkérő levelet is írt tanárnőjének, illetve volt iskolája igazgatójának.

Önmagát hibáztatja az édesanya

Ezt édesanyja is megerősítette, ugyanis tegnap őt is meghallgatta a bírói tanács. Beszédét egy megírt levél felolvasásával kezdte. „A fiam szorgalmas és családszerető gyermek, a történtek előtt segítséget kért tőlem, hogy pszichológushoz szeretne fordulni, mert nem érzi jól magát. Próbáltam tanácsokat adni, hogyan kezelje a stresszt, de úgy látszik, nem sikerült. Úgy érzem, én vagyok a felelős azért, ami történt. Tudtuk, hogy nem kedvelte az osztályfőnökét, de sohasem szidta. A fiam konfliktuskerülő” – fejtette ki álláspontját. Az anya arról is szót ejtett, hogy fia enyhe autizmusban szenved, amit korábbi szakértői vélemény is alátámaszt. A törvényszék viszont ezt a magánszakértői véleményt nem tudja figyelembe venni. „Mindig maximalista volt magával és velünk szemben is. Az édesapjától örökölhette” – tette hozzá.

Kedden délután több diákot is meghallgattak, de a sajtó nem lehetett jelen a kiskorúak nyilatkozatai alatt. Szerdára további tanúkat idézett a bíróság, melyen szintén nem lesznek ott a sajtó képviselői a járványügyi szabályok betartása miatt. A megkéselt tanárnő távmeghallgatásban tesz vallomást, míg több szemtanút személyesen hallgat meg a tanács. Februárban nyilvános üléssel folytatódik a per, ahol sor kerül a szakértői véleményekre és arra a videófelvételre is, ami a folyosóról rögzítette a tragikus esemény képsorait.

Előzmények

https://www.kisalfold.hu/kek-hirek/helyi-kek-hirek/megszuletett-az-itelet-bortonbe-kerul-a-jedlikes-keselo-6624921/

https://www.kisalfold.hu/kek-hirek/helyi-kek-hirek/vadat-emeltek-a-tanarat-megkeselo-fiu-ellen-gyorben-ujabb-reszletek-7550409/

https://www.kisalfold.hu/kozelet/helyi-kozelet/balint-szembeszallt-a-jedlikes-keses-tamadoval-6672231/

https://www.kisalfold.hu/kozelet/helyi-kozelet/kerekasztal-beszelgetes-a-gyori-iskolai-keseles-okairol-es-tanulsagairol-6646359/

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában