Sáskajárás 1859 nyarán – Diákjaival űzte a sáskákat a tanító Osliban

1856-ban új tanító került Osliba, Cseresznyák Ignácz. A fiatal pedagógus a tantermi nevelés mellett fontosnak tartotta a szemléltetést is. Így egyértelmű volt számára, hogy 1859-ben, amikor sáskahad jelent meg a földeken, diákjaival közvetlen közelről veszik szemügyre a rovarokat. Az iskolásokat maga mellé véve sietett segíteni és menteni, amit lehetett. Dr. Varga József helytörténeti kutató dolgozta fel az eseményeket.

„Miként tiszta és felhőtlen éjben az úgynevezett tejút milliónyi kis csillagokkal látszik elöntve lenni: úgy vonult a vándor-sáskák serege sűrűn repülve a légben hol alantabb, hol magasabban” – jegyezte fel Cseresznyák Ignácz. „Ha erdőnek tartottak, tőlök nem látszottak a fák, ha fölül mentek a fák gallyain, tömött gőz látszék emelkedni” – írta. „A pagonynak ágait ellepvén, ropogott, recsegett a fa úgy, hogy akár szekér számra lehetett volna gyűjteni a töredéket.

Ha pedig a kaszálókra ereszkedtek, arasznyi és még nagyobb magasságra boríták a földet oly annyira, miszerint még lelkes férfiú is irtózott rájok lépni, s gázolni a pusztítókat. Rögtön elpusztult alattok a fű, mert példátlan éhhel estek a zöld veteménynek, növénynek” – jegyezte fel a tanító tapasztalatait a helyi plébános is. Azt is észrevette, hogy a sáskák féltek az embertől. A gyerekek lármával, kolompokkal, csengettyűkkel, ostorokkal késztették őket szárnyra.

Közben a tanító úr megfigyeltette a gyermekekkel, hogy e vándorsáskák ügyes repülők, színük szürke, csak a hímek feje volt zöldes. 5,2–5,3 centiméter hosszúak voltak fejtől a szárnyak végéig. „Szájok két fekete üveg cseréppel van fölfegyverkezve, s ezzel őrlenek le rögtön mindent, a mihez férnek. Testök alrésze végén nincsen kardhoz hasonló kemény testrészük, hanem suták, egészen mint a közönséges lepkék” – állapították meg az osli gyerekek.

Az iskolások példáját követve a felnőttek is kimentek a határba, nagy zajt csapva. Az egynapos sáskajárás gyászos nyomai azonban elkeserítőek voltak. Jáky Ferenc plébános feljegyzései szerint másnap az esti könyörgésen a hívek töredelmes lélekkel arra kérték a jó Istent: „Fordítaná el kegyessége szerint a tegnapi ijesztő csapást, s ne engedje többé közeledni a pusztító férgeket!”.