Új igazgató

2020.10.17. 08:30

Csornára igazolt a Győr-Szol Zrt. volt vezére – Sági Gézát hamar megtalálta az új feladat

A szakember október 15-től Csornán dolgozik. A helyi önkormányzat új alapítású cégének, a Csorna Projekt Kft.-nek lett az ügyvezető igazgatója. A városi fejlesztések irányítása lesz a feladata.

Cs. Kovács Attila

Sági Géza bemutatkozása a csornai képviselő-testületi ülésen.

Új céget alapított a csornai önkormányzat. A Csorna Projekt Kft. feladata lesz a fejlesztési tervek és a hozzájuk kapcsolódó pályázatok elkészítése, a beruházások koordinálása. A társaság irányítására Sági Gézát kérték fel, aki a Győr-Szol Zrt. vezérigazgatója volt.

A szakember a Kisalföldnek azt mondta: új munkahelyén olyan feladatokat kapott, melyekhez leginkább ért és melyek legközelebb állnak hozzá. A képviselő-testület ülésén mutatkozott be a városnak, illetve utána válaszolt a Kisalföld kérdései­re is.

– A kft. megalapításakor szó esett fejlesztésekről, de konkrétan nem neveztek meg területeket. A városvezetéssel azonban nyilván áttekintették már a teendőket, a fontosabbakat legalábbis.

– A Csorna Projekt Kft. létrehozása nagyon fontos a város életében, a későbbi beruházásokat fogja össze és hatja végre majd. A bemutatkozó testületi ülésen elhangzottak fejlesztési irányok, de a konkrét elhatározások, a jövőkép kialakítása a közeli jövő feladata lesz.

Sági Géza bemutatkozása a csornai képviselő-testületi ülésen.

– Az is elhangzott az ülésen, hogy esetleg korai még ennek a kft.-nek a megalakítása. Ön hogy látja, most jött el az ideje?

– Hogy korai vagy sem, nem az én tisztem megítélni. Az biztos, hogy egy előremutató intézkedésről van szó és bízom benne, hogy azok a képviselők, akik most nem támogatták a kft. megalakítását, megváltoztatják a véleményüket. Még egyszer hangsúlyozom, a város életében nagyon jelentős lépés ez. Azt is tudni kell, hogy a kiemelt, nagy beruházások nem úgy indulnak el, hogy tessék, itt van a pénz. Az előkészítések, a megvalósíthatósági hatástanulmányok, tervezések sokkal előbb elkezdődnek. Ezek most kevésbé látványos teendők, de remélem, rövid időn belül már a látványos elemekről is beszélhetünk.

– Milyen szervezeti felépítése lesz a kft.-nek?

– Ezt is most alakítjuk ki. Az első időkben egy-két ember dolgozik majd a társaságnál, az apparátust azonban rövid időn belül felépítjük, az adott feladatmennyiséghez megfelelően.

– Tizenkét éven át irányította a Győr-Szol Zrt.-t vezérigazgatóként. A Csorna Projekt Kft. nyilván egy kisebb falat, de vajon kielégíti-e a szakmai igényeit?

– Biztos vagyok benne, hogy igen. Huszonöt évig dolgoztam a közszolgáltatásban, ennek megkoronázása a Győr-Szol elnök-vezérigazgatói beosztása. Nagyon szép időszak volt. Most lejárt a szerződésem és úgy gondoltam, nem akarok hosszabbítani, mert valami mással szeretnék foglalkozni. Inkább azzal, amihez legjobban értek, az ingatlanfejlesztéssel, a beruházások irányításával. Csornán most be lehet bizonyítani, hogy kisvárosban is lehet nagy dolgokat véghez vinni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában