Tragédiára emlékeznek Szanyban: hét gyereket is megölt az akna

Nyolc sír megásására kapott megbízást 1945 nyarán a szanyi sírásó. A nyolcból hét gyermeksír volt. Egy felrobbanó világháborús akna oltotta ki életüket. 1945. június 11-én, éppen ma hetvenöt esztendeje. „Ha velük vagyok, nem történt volna meg ez a szörnyűség” – sóhajt fel még ma is Magyar János, ha eszébe jutnak a történtek. János bácsi az öccsét, a 12 éves Gyulát vesztette el.

– Annak idején a gyerekek feladata volt a tehenek őrzése a Zsellérgyepen. Olyankor összejöttünk, játszottunk. Én már nagyobb fiú voltam, tizenöt esztendős, ezért nem mehettem a rétre, hanem kapálni vittek magukkal a felnőttek. Munka közben hallottuk a robbanást. Odasiettünk. Mindent láttam, soha nem felejtem el. Szegény öcsémnek megsérült a feje és kezét, lábát levitte az akna. A többiek hasonlóan. Azt a látványt nem lehet elfelejteni. Ha ott lettem volna velük, nem engedtem volna, hogy a lőszerrel játsszanak és életben maradnak. Egy felnőtt is odalett, aki a közelben szintén legeltetett – mondta a Kisalföldnek hetvenöt évvel a történtek után is megrázva a 90 esztendős János.

A két Huszár testvér, Antal (12 éves) és József (10), Pető Vince (15) és János (12) szintén testvérek, Magyar Gyula (12), Mészáros Aladár (7) és Kató Lajos (10) lettek áldozatai a tragédiának, illetve a 48 éves Horváth József. János bácsi úgy meséli, légvédelmi ágyúk ott maradt lőszereit szedték szét a gyerekek és találtak egy légi aknát.

– Azzal játszottak, dobálták. Éppen a mi Gyulánk lába elé esett le, amikor robbant, azért szedte szét szegényt. A nyolc halotton kívül többen megsérültek, az egyik gyerek a tehenei után futott, ő épen maradt. Egy másik ment vele, neki a háta sérült meg – idézte Magyar János. A fiúk temetését egy napon tartották, az egész falu ott volt. „Hogy azok a szülők meg nem őrültek! Az én édesanyám nem sokkal előbb halt meg, édesapám egyedül volt az öt gyerekkel. 1908-tól 1918-ig katonáskodott, az első világháborút végigharcolta. Igen kemény ember volt, de megroppant, amikor a fiát temették” – jegyezte meg János bácsi.

Nagy József ma Amerikában él, együtt gyerekeskedett a szerencsétlenül járt fiúkkal. Az ő és barátja, Vései György életét az mentette meg, hogy édesanyjaik vízért küldték őket. „Mi is ott maradhattunk volna, ha nem kell a kútra mennünk. A robbanást hallottuk, futottunk ki a rétre. Akkor már szekereken hozták a barátaink holttestét. Soha nem felejtem el őket” – fogalmazott. A szanyi, Dózsa utcai temetőben szintén egy barát, Horváth Gyula állított táblát az áldozatok emlékére.