Törvénymódosítás

2020.03.10. 16:24

Dr. Dézsi Csaba András zöld utat kapott: polgármester és kardiológus Győrben

133 igen, 56 nem szavazattal fogadta el délután a parlament azt a törvénymódosítási javaslatot, mely kimondja, hogy a háromezernél több lakosú települések főállású polgármesterei – az alapellátás kivételével – a jövőben egészségügyi tevékenységre irányuló jogviszonyt létesíthetnek .

kisalfold.hu

Ezzel a törvény lehetőséget ad dr. Dézsi Csaba Andrásnak, hogy Győr polgármestereként folytathatja munkáját kardiológusként is. A szavazás után megkérdeztük, miként fog élni a számára is lehetőséget teremtő új törvénnyel:

- Megtisztelő számomra – kezdte dr. Dézsi Csaba András -, hogy az önkormányzati törvényt, – ami kizárta a praktizálni kívánó, a hivatásuknak élni akaró orvosokat a lehetőségből, hogy a városépítésben magas hivatali pozíciót vállalva részt vegyenek – a parlament több, mint kétharmad szavazatával megváltoztatta. Ezt sokan a nevemmel kötik össze, de ha ez kellett ahhoz, hogy felhívja a döntéshozók figyelmét erre a helyzetre, illetve erre a rossz törvényre, akkor erre büszke vagyok.

Természetesen élni fogok a lehetőséggel, hiszen az emberek gyógyítása a hivatásom. Gyakorlatban ez úgy néz ki, hogy a munkámat a nap huszonnégy órájában a városházán és a kórházban is kötetlen munkaidőben látom el, beleértve a hétvégi napokat is. Ez a munkamódszer tökéletesen működött akkor is, amikor alpolgármesterként a kardiológia osztály főorvosa voltam.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában