Börtön és kiutasítás

2023.08.18. 09:26

Targoncavillával támadt áldozatára Komáromban

A vádlott és a sértett 2020-ban együtt dolgoztak egy komáromi csarnok építési területén. A sértett takarítóként végezte a munkáját, melyet a vádlott felügyelt.

Kisalföld.hu

A vádlott 2020. május 9-én délután ismeretlen okból arra utasította a sértettet, hogy másszon bele egy, a szemét gyűjtésére szolgáló takarófóliába. A sértett nem akart a zsákba lépni, de a vádlott betolta őt, majd intett a csarnokban munkát végző targoncásnak, hogy a targoncával menjen oda és nyomja össze a zsákot. A targoncát vezető férfi nem tudott arról, hogy a zsákban egy ember tartózkodik, ezért a targonca villáival megkezdte a zsák összelapítását, amit a sértett kiabálására hagyott abba. A vádlott és egy másik férfi ekkor kiszabadította a sértettet a takarófóliából, a targoncát vezető férfi pedig telefonon értesítette a mentőszolgálatot. 

A bűncselekmény következtében a sértett alsó végtagjai lebénultak, azonban a bántalmazás módja – az életfontosságú szervek károsodása miatt – alkalmas volt halált okozó sérülés okozására. 

A Komárom-Esztergom Vármegyei Főügyészség emberölés bűntettének kísérlete miatt nyújtott be vádiratot a Dél-Koreában ismeretlen helyen tartózkodó férfival szemben és indítványozta, hogy a Tatabányai Törvényszék a férfit távollétében végrehajtandó börtönbüntetésre és Magyarország területéről történő kiutasításra ítélje. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában