Forgótáras pisztoly

2022.09.20. 10:30

Le akarta lőni a főnökét győri munkahelyén egy férfi, mert az nem adott neki azonnal szabadságot

A 45 éves férfi ideges lett, mert nem kapta meg egyből a kért szabadságát, másnap lőfegyverrel ment dolgozni, és a főnökét fenyegette.

kisalfold.hu

Forrás: Pexels

A vádirati tényállás szerint a 45 éves férfi négy éve dolgozott győri munkahelyén, ahol többször volt már problémája a szabadság kiadásával. Idén márciusban is jelezte a főnökének, hogy áprilisban egy hét szabadságra szeretne menni. Felettese azt mondta neki, hogy később visszatérnek a kérdésre, mert más is kért szabadságot, meg kell szervezni a munkát.

A férfi másnap késve jelent meg a munkahelyén, és az irodában lévő munkatársa előtt elővette ruhájából az engedély nélkül tartott forgótáras pisztolyt, és azt mondta, azzal fogja lelőni a főnökét. Végül a kollegája rábeszélésére átadta a pisztolyt és távozott az irodából. 

A férfinak még aznap megszűnt a munkaviszonya.

Az eljárás során lefoglalt pisztolyról az igazságügyi fegyverszekértő megállapította, hogy működőképes lőfegyvernek tekintendő, tartásához engedély szükséges.

A Győri Járási Ügyészség a férfi ellen lőfegyverrel visszaélés bűntette miatt emelt vádat, mely cselekményért nyolc évig terjedő szabadságvesztés is kiszabható.

Az ügyben az érdemi döntést várhatóan a Győri Járásbíróság fogja meghozni.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában