Rendőrség

2022.08.13. 21:21

Kortárssegítőnek képezték a soproni fiatalokat

A Soproni Rendőrkapitányság bűnmegelőzési szakemberei foglalkoztak egy héten keresztül a náluk táborozó serdülőkkel.

kisalfold.hu

A rendőrség felvétele

Összesen harminc középiskolás és általános iskolai felsős vett részt augusztus 8-tól 12-ig Rafai Zoltán rendőr alezredes és Babella-Lukács Katalin rendőr őrnagy irányításával a kapitányság kortárssegítő-képző táborában. 

A kortárssegítés azonos vagy hasonló korcsoportba tartozó fiatalok között megvalósuló segítség- és támogatásnyújtás, illetve a másik személyre irányuló aktív figyelem. A kortárssegítő-képzés egy olyan program, ahol a serdülők megtanulják, hogyan tudják korrigálni és pozitívan támogatni egymást.

Ez az egyik leghatékonyabban működő prevenciós projektünk. A tinédzser kor egyik sajátossága, hogy rendkívül fontos számukra társaik véleménye, ugyanakkor nehezen fogadják el a felnőttektől az iránymutatást. A célunk, hogy a programunkban részt vevő fiataloknak széleskörű és magabiztos tudása legyen a bűnmegelőzés ás áldozatvédelem területén, hogy az így elsajátított ismereteiket át tudják adni kortársaiknak– mondta el Babella-Lukács Katalin.

Az idén már harmadszorra rendeztük meg ezt a tábort, amire a meghirdetését követő héten már be is teltek a szabad helyek. Ebből is látszik, hogy sikerült kolléganőmmel egy olyan programot összeállítanunk, ami iránt fel tudtuk kelteni ennek a viszonylag nehezen elérhető korosztálynak az érdeklődését.

Törektünk arra, hogy minél sokszínűbb, változatosabb módszerekkel adjuk át számukra a tudást. Az izgalmas élménypedagógiai játékokon, kihívásokkal teli vetélkedőkön túl minden napra hívtunk egy-egy szakembert, akik gyakorlati példákkal tették meg szemléletesebbé a foglalkozást – ismertette a tábor menetét Rafai Zoltán.

A képzés után sem hagyjuk magukra a fiatalokat, bűnmegelőzési rendezvényeinken, akár a közösségi szolgálat keretein belül, továbbra is számítunk rájuk – tájékoztattak a szakemberek.
 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában