Elkészült az 5 milliomodik Audi A6

Az Audi A6 prémium modell története az Audi 100-as modellel kezdődött 37 évvel ezelőtt.

 Röviddel az új A6 Avant gyártásának megkezdését követően január 31-én gördült le az öt milliomodik Audi A6 a gyártószalagról Neckarsulmban: a jubileumi modell egy ezüstmetál színű 2.7 literes TDI (180 LE) A6 Avant.

Az Audi A6 jelentős mértékben járul hozzá az Audi márka és a Neckarsulmi gyár sikereihez, világszerte 189049 A6-ost szállítottak ki 2004-ben. A modell legfontosabb piacai közé tartozik Németország, Kína és Észak-Amerika.

A Neckarsulmban foglalkoztatott 13800 alkalmazott 60 százaléka dolgozik közvetlenül az A6 modell összeszerelésén és naponta 700-750 gépkocsit szerelnek össze. A kínai Changchung-i telephelyen 1800 munkatársat foglalkoztatnak, ahol 2004-ben több mint 46000 A6 modellt szereltek össze.  Csaknem minden negyedik új Audi A6 Kínában fut. Az új Audi A6-ost idén vezetik be a kínai piacra.

1994-ig Audi 100 néven vált ismertté az A6 modell, az első két verzió 80, 90 illetve 100 lóerőt teljesített. A sportos 115 lóerős Audi 100 Coupé S 1970 őszén debütált.
Az 1976-ban debütált második generációs Audi 100-as volt a csúcsmodell Audi 200 alapköve, mely 1979-ben mutatkozott be.

Az 1982-es harmadik generáció aerodinamikailag igazi mérföldkőnek bizonyult. 1985-ben elsőként mutatta be a négykarikás ingolstadti márka a horganyzott karosszériát, mely egyedülállóan hosszú élettartamot és értékállóságot biztosított. Ugyanebben az évben debütált az Audi 100-ban a quattro összkerékhajtás.

Az Audi 100 negyedik generációját szerelték először hathengeres motorral 1990-ben. 1991-ben pedig a sportos S modellek alapkövét fektették le az Audi S4 és S4 Avant modellekkel. Az Audi A6 elnevezést 1994-ben kapta a modell.

A hathengeres TDI motor és a fokozatmentes Multitronic váltó már a hatodik generációval érkezett, 2002-ben pedig a quattro GmbH bemutatta az RS 6 modellt, mely 480 lóerővel az eddigi legerősebb szériában gyártott Audi.
A 2000-ben megjelent allroad quattro-val már terepviszonyokra is alkalmassá tette az Audi az A6-ost, új szegmenst teremtve ezzel. Az állítható hasmagasságnak, a légrugózásnak és nem utolsósorban a quattro meghajtásnak köszönhetően egy profival állunk szemben akár terepről, akár közúti forgalomról van szó.

Az Audi A6 legújabb generációját 2004 márciusában vezették be, melyet dinamikus vonalvezetés és meggyőző sportosság jellemez. A bevezetés évében 84000 új Audi A6-ost szereltek össze Neckarsulmban. Az új Audi A6 Avant Németországban márciustól lesz elérhető, hazánkban előreláthatólag áprilisban debütál majd.

Mérföldkövek az Audi 100/A6 életében

1968  Az Audi 100-as modellel a felső kategóriában debütál a márka
1970  Bemutatkozik a 115 lóerős Audi Coupé S
1976  A második generációs Audi 100 debütálása
1977  Világszerte először szerelik a csúcsmodellt szériában gyártott, benzin befecskendezéses öthengeres motorral
1979  Bemutatkozik az Audi 200, a márka zászlóshajója
1982 A harmadik generációs Audi 100 új mércét állít fel vonalvezetésével és rendkívül kedvező légellenállásával
1983 Az Audi 100 Design díjat kap és elnyeri az év autója kitűntetést
1984 Az Audi 100-as először érhető el quattro állandó összkerékhajtással
1985 Megjelenik a horganyzott karosszéria
1988 A First Automobile Works (FAW) megkezdi az Audi 100-as gyártását Kínában
1989 Az Audi bemutatja az első direkt-befecskendezésű dízel motort az Audi 100 TDI modellben
1990 Bemutatják a negyedik generációs Audi 100-ast
1991  Az Audi 100-as alapjaira építve az Audi bemutatja az S4 és S4 Avant modelleket
1993 A Genfi Autószalonon debütál a 4,2 literes nyolchengeres S4 modell. Az Audi 100 még egyszer elnyeri az év autója címet
1994 Névváltás: az Audi 100-ast innentől kezdve Audi A6-nak hívják
1997 Bevezetik a modell ötödik generációját
1999 A sportos modellcsalád csúcsán megjelenik az S6 és S6 Avant modell. Changchungban megkezdik az A6 gyártását.
2000 Debütál a terepviszonyokra is alkalmas allroad quattro
2002 A quattro GmbH bemutatja az RS6 limuzin és Avant változatát
2004 Az új Audi A6 hatodik generációja debütál
2005 Az új Audi A6 Avant változatban is elérhető

Gyász
„Csendesen alszik, megpihent végleg, angyalok bölcsője ringatja már. Nem jöhet vissza, hiába hívjuk, emléke szívünkben otthont talál. Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy drága férjem, édesapánk, nagypapánk, dédink, apósunk és rokonunk, KONDOR GYÖRGY döri lakos életének 86. évében csendesen elhunyt. Temetése 2019. október 17-én 13 órakor lesz a döri temetőben. Engesztelő szentmise a temetés előtt, 12.15 órakor a helyi templomban. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útján elkísérik, és gyászunkban velünk éreznek. Gyászoló család
„Elbúcsúzom, de ott leszek, ahol a szél zúg, a nap nevet. Elbúcsúzom, de itt marad belőlem néhány pillanat. Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy MAROSI ALAJOS életének 74. évében, 2019. október 5-én súlyos, türelemmel viselt betegségben csendesen elhunyt. Hamvait szűk családi körben helyeztük örök nyugalomra. Gyászoló szerettei
„Elcsitult a szív, mely értünk dobogott, pihen a kéz, mely értünk dolgozott. Szerető szíveddel oly sokat adtál, Isten kegyelméből most megváltást kaptál. Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy CSERPES JÁNOS (Hanesz) 2019. 09. 06-án, életének 92. évében elhunyt. Felejthetetlen halottunk búcsúztatója 2019. október 18-án 16 órakor a soproni Szent György-templomban tartandó misét követően a templom urnatemetőjében lesz. Drága emléke a szívünkben él! Gyászoló család
„Elcsitult a szív, mely értünk dobogott, pihen a kéz, mely értünk dolgozott. Számunkra Te sosem leszel halott, örökké élni fogsz, mint a csillagok. Szomorú szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy drága férjem, szeretett édesapám, fiam, papánk, apósom, testvérem, sógorunk, nagybátyánk, keresztapánk, unokatestvérem, rokonunk és barátunk, GYŰRŰ LÁSZLÓ építész 71. évében rövid szenvedés után, családja körében elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2019. október 18-án, pénteken 12 órakor lesz a győr-szabadhegyi új köztemetőben. Egyúttal köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és gyászunkban osztoznak. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család
„Én a földön csak átvonuló vagyok... (zsoltár) Fájó szívvel, de Isten akaratában megnyugodva tudatjuk mindazokkal, akik szerették és ismerték, hogy kedves hozzátartozónk, PAP JÓZSEFNÉ szül. Visy Alfonza Jozefa volt tanítónő életének 95. évében csendesen elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatója 2019. október 19-én 13 órakor lesz a rábapordányi temetőben. Engesztelő szentmise a temetés előtt, 12.15 órakor a helyi templomban. Külön köszönetet mondunk a győri Szent Anna Otthon minden dolgozójának lelkiismeretes munkájukért, valamint mindazoknak, akik utolsó útján elkísérik, és gyászunkban velünk éreznek. Gyászoló szerettei
„Ha földi sátrunk összedől, Istentől kapunk lakást: örök otthont a mennyben, amit nem emberi kéz épített. (Szt. Pál) Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy drága férjem, édesapánk, nagypapánk, testvérünk, apósunk és rokonunk, BÓNA GYÖRGY LÁSZLÓ csornai lakos életének 80. évében váratlanul elhunyt. Hamvasztás utáni végső nyugalomra helyezése 2019. október 18-án 15 órakor lesz a csornai Szent Antal-temetőben. Engesztelő szentmise 2019. október 25-én 18 órakor a Jézus Szíve-templomban. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útján elkísérik, és gyászunkban velünk osztoznak. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család
„Hittünk, bíztunk, reménykedtünk, hogy tévedés talán, rettenetes a fájdalom, hogy nem élhetünk együtt tovább. Szomorú szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy szeretett fiunk, testvérünk, unokánk, rokonunk, TAKÁCS BENCE (Picur) életének 22. évében, október 9-én tragikus hirtelenséggel elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatója 2019. október 17-én, csütörtökön 15 órakor lesz a veszkényi temetőben. Az engesztelő szentmise 14.15 órakor kezdődik a helyi templomban. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és mély gyászunkban osztoznak. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család és a mentős bajtársak
„Küzdelmes volt életed, legyen áldott pihenésed. Megtört szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Drága Keresztanyánk és Rokonunk, SZABÓ REZSŐNÉ Horváth Anna életének 89. évében örökre megpihent. Hamvasztás utáni búcsúztatása október 18-án, pénteken 16 órakor lesz a ravazdi temetőben. Lelki üdvéért október 19-én, szombaton 18 órakor mondatunk engesztelő szentmisét. Köszönetünket fejezzük ki mindazoknak, akik utolsó útján elkísérik, gyászunkban osztoznak. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló szerettei
„Küzdöttél, de már nem lehet, csend ölel át és szeretet. Csak az hal meg, kit felednek, örökké él, kit igazán szeretnek. Szomorú szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy LOCSMÁNDI LÁSZLÓ (dió) életének 88. évében csendesen elhunyt. Temetése 2019. október 18-án, pénteken 14.30 órakor lesz a süttöri temetőben. Engesztelő szentmise a temetés előtt, 14 órakor a helyi templomban. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és gyászunkban velünk éreznek. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család
„Nekem már mindenhogyan jónak kell, hogy legyen. (2019. 10. 09.) Mély fájdalommal tudatjuk, hogy édesapám, nagyapánk, nagybátyánk, keresztapánk, apósom, nászom, rokonunk, BÉLYI GÁBOR (asztalosmester) életének 93. évében csendesen elhunyt. Temetési szertartása 2019. október 18-án, pénteken 17 órakor lesz a vámosszabadi (Vámosi) temetőben. Előtte engesztelő szentmisét 16.15 órakor a helyi katolikus templomban tartunk. Köszönjük mindenkinek, aki utolsó útjára kíséri vagy megemlékezik róla. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család
„Örök az arcod, nem száll el a szavad. Minden mosolyod a szívünkben marad. Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy szeretett feleségem, lányom, édesanyám, testvérem, menyem és rokonunk, NÉMETHNÉ TELL ANDREA életének 53. évében türelemmel viselt, súlyos betegség után elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása október 18-án, pénteken 14 órakor lesz az óvári temetőben. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és gyászunkban velünk éreznek. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy KRIZSNÁNSZKY LAJOS TAMÁS életének 81. évében elhunyt. Temetése 2019. október 18-án, pénteken 14 órakor lesz a győr-nádorvárosi köztemető régi ravatalozójából. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és gyászunkban velünk éreznek. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család
Mély megrendüléssel tudatjuk, hogy KRASZNAI FERENCNÉ szül. Huszár Margit, a sokak által tisztelt és szeretett Gitke néni 2019. október 4-én, 91 éves korában visszaadta lelkét teremtőjének. Drága halottunkat 2019. október 21-én 13 órakor helyezzük örök nyugalomra a sopronbánfalvi temetőben. Részvétnyilvánítások mellőzését kérjük. Gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy szeretett férjem, édesapánk, apósunk, nagypapánk, testvérünk és rokonunk, HORVÁTH ISTVÁN „BIMBI” 70 éves korában váratlanul elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása október 18-án, pénteken 15 órakor lesz az óvári temetőben. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és gyászunkban velünk éreznek. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család
Hálás szívvel mondunk köszönetet a diáktársaknak, az osztályfőnöknek, akik 45 éves osztálytalálkozójuk alkalmából emlékeztek IFJ. KLEÉ ISTVÁN osztálytársukra. Köszönettel: szülei és hozzátartozói.