Húsvét 2020

2020.04.12. 20:25

A Jereván lakótelep virtuális közösségi húsvéti kiállítást tartott Sopronban – fotók

A soproni Jereván lakótelep Településrészi Önkormányzata a népszerű, szabadtéri közösségi rendezvények sorában idén már a húsvétot is a településrész szabadtéri közösségi rendezvényeként tervezte megrendezni, de a koronavírus-járvány közbeszólt.

kisalfold.hu

A lakótelepen működő Lővéri Nyugdíjas Klubbal közösen már karácsonyt követően szervezték, készítették elő a családi rendezvénynek szánt ünnepet – mondta el Tóth Éva, önkormányzati képviselő a részönkormányzat elnöke. A rendkívül aktív és kreatív nyugdíjasklub tagjai műsorral, számos alkotással készültek hónapok óta – többek között – egy szabadtéri kiállításra is, amely egyik látványos, hangulatos része lett volna az ünnepnek – tette hozzá a képviselő.

A településrész farsangján, de még a nemzeti ünnep előtti napokban is még az előkészületek kötötték le a közösséget, de az idei húsvét a megszokottakhoz képest aztán máshogyan alakult. Ezért a szervezők közösen, úgy döntöttek, hogy virtuális kiállításon teszik közkinccsé az érdeklődő közönség számára Sélley Attila fából készített kézműves munkáit, amelyeket nagy kedvvel, nem kevés munkával készített az alkotó az idei húsvétra.

 

A nyugdíjasklub tagjaként, Sélley Attila fotográfusként és népi fafaragóként is bemutatkozott már. Erdélyt bemutató fotóinak kiállítását tavaly a Nemzeti Összetartozás Napján láthatta a Jereván és Sopron közönsége, amelyek különleges szépségükkel és érzékenységükkel idézték fel az erdélyi emberek mindennapjait, az erdélyi táj szépségét.

Ezúttal húsvéti hangulatot idéző használati tárgyakkal, kert- és szobadíszekkel és szakrális jellegű alkotásokkal készült a kiállításra az alkotó. Dr. Koltai Miklósné, a klub elnöke elmondta, ugyan most egy virtuális térben megélhető közösségi életet kell még folytatnia mindenkinek, de bízik abban, hogy a veszélyhelyzet elmúltával még számos alkalom lesz a jeles napok közös megünneplésére. Addig is jó megtapasztalni, hogy a közösségi összefogás a nehéz időkben is működik.

Ezért köszönetét fejezte ki a Jereván Településrészi Önkormányzatnak, hogy a veszélyhelyzetben is figyelmet fordít a településrész nyugdíjasai mindennapjaira, hogy a járványügyi kényszerű bezártságban is folyamatos a kapcsolattartás – online, skype-on, telefonon, az önkéntesek útján – és hogy szívén viseli azt is, hogy a közös ünnep se maradjon el.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában