kisalfold.hu videó

2024.05.27. 13:17

Tizenötezer egynyári virág díszítheti a kerteket, balkonládákat Győrben

Mind egy szálig elfogyott az összes virág.

Kisalföld.hu

Május 10-én hirdette meg Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata a Győr-Szol Zrt-vel közösen az egynyári virágok ingyenes adományozását. A növényekre jelentkezőknek regisztrálniuk kellett. Lakcímenként egy darab, húsz növényt tartalmazó egységcsomagot lehetett igényelni. 

Óriási volt az érdeklődés, szinte percek alatt elfogyott az első körben meghirdetett 10 ezer tő. Ezért május 14-ére egy második körös regisztrációt hirdettek meg, amelyen további ötezer tő egynyári virág talált gazdára. Mint megtudtuk, ez mindössze 36 perc alatt telt be. Így 750 szerencsés állandó lakcímmel rendelkező győri lakos házának udvarát, utcafrontját, vagy éppen ablakpárkányát díszíthetik ezen a nyáron a virágok.

A csomagok kiosztására hétfőn került sor az Eszperantó utcában, ahová már a nyitásra sok érdeklődő érkezett, és válogathatott a színpompás ládákból. Azok is találtak kedvükre való ládákat, akik szabadföldbe ültetnék a növényeket, de azok is megtalálták a számításukat, akik olyanokat kerestek, amelyekkel az ablakpárkányaikat, balkonjaikat díszíthetik. Már csak egyetlen dolguk van az újdonsült tulajdonosoknak: gondozniuk kell a virágokat. Ezt aláírásukkal vállalniuk is kellett az igénylőknek.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában