A hét embere 2024

2024.05.19. 07:53

Ördöglovas banditából világrekorder - Interjú Tóth Szilárddal és Bács Péterrel

Világrekord született: a Győri Ördöglovas csapat vezetője megdöntötte a lovas húzatás rekordját. Bács Péter színművész, kaszkadőr hívta ki párbajra Tóth Szilárdot. A veszélyes mutatvány után meséltek a Kisalföldnek élményeikről.

Simon Roberta

Tóth Szilárd és Bács Péter világrekord párbaja után adott interjút a Kisalföldnek.

Fotó: Csapó Balázs

Az életveszélyes rekordcsúcsot eddig Halápi Roland 478, 2 méterrel tartotta, amit sikerült nemrégiben megdöntenie a győri ördöglovasnak. Bács Pétert 340 méteren keresztül húzta a két ló, míg Tóth Szilárd 520 méteren át bírta.

 Nem vagyunk normálisak!

 - válaszolta egybehangzóan a rekordkísérletre vállalkozó páros arra kérdésre, miért vágtak neki a kicsit sem életveszélyes mutatványnak.

Tóth Szilárd és Bács Péter a rekordkísérlet előtt.

- Mindenki keresi a kihívásokat, poénosan mondtam is az egyik barátomnak, hogy én ehhez értek. Viccet félretéve, a pályafutásom során többször volt, hogy "rosszfiút" játszottam egy showban, vagy jelenetben. A banditák pedig mindig megkapják méltó büntetésüket, ami olykor ló utáni vonszolásban merül ki. Korábban csak 100-150 métert húzattak, most viszont jóval többről volt szó - mondta el Tóth Szilárd, aki szerint Bács Péter így akarta megbüntetni őt a győri ördöglovas vizsga után.

Ördöglovas vizsgából párbaj

- Nagyon jó élmény volt számomra a kétnapos vizsga. Azért Szilárd arcán néha feltűnt egy-egy mosoly, hogy bizony nem olyan könnyű ez, mint ahogyan azt gondoltam. Akkor találtam ki, hogy ezt valamilyen módon visszaadom neki. Sokat gondolkodtam milyen kihívás legyen egy olyan trükklovasnak, ami vagány, belevaló, de mégis megvalósítható és mindketten kalandnak éljük meg. Ekkor említettem meg neki Halápi Roland rekordját - tette hozzá Bács Péter.

Tóth Szilárd a rekordkísérlet előtt többször gyakorolt tanítványaival különböző terepeken. Fotó: Beledi Márta

Ugyan mindkét kaszkadőr egyívású, de más korosztály, talán emiatt is választottak mindketten más technikát a felkészülésben és a rekordkísérletben. Péter inkább fejben készült a megmérettetésre, míg Szilárd többször lepróbálta a gyakorlatot előtte. Bár bevallása szerint, nem így kellett volna rákészülnie.

Sérülésekkel járó gyakorlás

- Egy hetünk volt felkészülni. Nem láttam rá sok esélyt, hogy győzöm hiszen nehezebb és idősebb is vagyok. Viszont hirtelen nagyon szorgalmas lettem. Összerendeztem csapatomat és előkészítettük a terepet. Először homokban próbáltuk ki a húzatást, de nem volt jó ötlet. A második napra úgy bedagadt mindkét kezem, hogy kompressziós kötést kellett viselnem. Úgy gondoltam, ha mély homokban sikerül, akkor füves területen is fog. Azonban olyan voltam mint egy ekevas, 200 méter után azt éreztem, hogy eltörik a csuklóm. Az 500 méteres cél rendkívül távolinak tűnt. Háromszor indultam neki a kísérletnek, miután úgy döntöttem még utoljára kipróbálom a hepe-hupás legelőnkön. Kemény volt mint a beton, de más volt a súrlódási együttható. Korábban toltam magam előtt a homokot, a füves területen pedig továbbcsúsztam a lendülettől - fejtette ki Tóth Szilárd.

Tóth Szilárd a homokos húzatás után. Fotó: Beledi Márta

- Korábban néhányszor már csináltam hasonlót egy-egy filmben, de tudtam, hogy nagyon nehéz lesz mindezt a Kincsem Parkban végigcsinálni. A lovak lépésben, majd ügetésben és vágtázva húztak minket. Hasra fordulva gyorsabb voltam Szilárdnál, viszont folyamatosan pattogtam, emiatt a kezem közül kezdett kicsúszni a kötél. Végül 340 méter után véget ért a rekordkísérlet - fűzte hozzá Péter.

Két személy, két technika

- Én becsukott szemmel, csak magamra figyelve kezdtem neki. Mindent kizártam, az sem számított, hogy közben több ezren szurkoltak. Csak a tanítványaimat hallottam 100 méterenként. Amikor elértem a 300-at éreztem, hogy begörcsölt a karom és kiengedtem. Emiatt párszor be is ütöttem a fejem és eltompultam, de szerencsére agyrázkódással megúsztam a mutatványt. Nem akartam Petit legyőzni, nem ez motivált. Számomra az is nagy teljesítmény, hogy tudtam tartani a tempót - emelte ki Szilárd. A győri trükklovas rekordja után zavartan beszélt, ezért sokan megijedtek, aggódtak az állapota miatt.

Voltak már komolyabb sérüléseim, azonban a fejemet korábban még nem érte ütés

 - mondta Szilárd. 2008-ban szintén a Kincsem Parkban sérült meg, akkor egy ló mellett pörgött a show kedvéért, aminek következtében ráesett a 300-400 kilós állat és szétszakadt a térde.

Ezúttal két ló és lovasaik húzták a merész párost külön-külön, maximális tempóval. Péter lovai kissé gyorsabbak voltak, mint Szilárdé, de így is elérték 30-60 kilométer/órás sebességet. Az első 100 métert 7 másodperc alatt tették meg.

Speciális öltözetben, különböző technikával indultak neki mindketten a világrekordnak. Fotó: Kincsem Park

Kölcsön öv, bevált szett

A kísérlethez Péter protektort is felvett, azonban az övre már nem gondolt, így a helyszínen kérték kölcsön az egyik szervezőtől, hogy nehogy nadrág nélkül érjen célba a végén. Szilárd a legerősebb bőrövét viselte, biztosra ment, nem akarta, hogy másra emlékezzenek a nézők. 

-Védőfelszerelés nélkül, vastagabb öltözetbe csúsztam. Rajtam volt a régi rodeós ingem, amiben még bikákon ültem, illetve rávettem a bandita kabátomat. Szokták mondani, hogy a bevált receptem nem szabad változtatni - hangsúlyozta a győri lovas.

Kíváncsiak voltunk arra is, van-e valamilyen rituáléjuk az ilyen veszélyes mutatványok előtt.

- Van egy szerencsekarkötőm, ami mindig rajtam van. Hiszek a pozitív energiákban és gondolkodásban. Most sem gondoltunk rosszra, ami szerintem segített abban, hogy végül ép bőrrel megúsztuk mindketten - fogalmazott Bács Péter.

Szilárdnak gyermekei üzenete, Péternek a pozitív gondolatok és a karkötője hozott szerencsét a nagy napon. Fotó: Kincsem Park

- A lovasaimmal minden produkciónak úgy indulunk neki, hogy kéz és lábtörést kívánok nekik. Azonban most a 8 éves fiam és a 11 éves lányom küldtek nekem erőt. Amikor Abigél 3 éves volt, belegügyörészte a telefonba az egyik fellépésünk előtt, hogy" Hajrá ördöglovasok! Küldök nektek egy Jó Istent! ". A feleségem erre emlékezett és a pályáralépés előtt fél órával érkezett egy hangüzenet.

 Apa! Küldünk neked egy Jó Istent!

 - kiabálták. Amikor meghallgattam azonnal felszabadultam. Előtte órákon keresztül egy szót sem szóltam senkinek, látták is rajtam, hogy valami nincs rendben, mert ez tőlem nem megszokott. Nagy volt rajtam a nyomás, nem akartam csalódást okozni. Nem a húzástól féltem, hanem az eredménytől. Nem voltam benne biztos, hogy azt tudom hozni, amit elvárnak tőlem. Sokan bíztak bennem - mondta Szilárd, aki azt is kiemelte, hogy nemcsak két gyermeke van, hanem még 300 fiatal lovasapja is.

Magam miatt vállaltam a kihívást. Peti ebben a társam volt, feldobta a labdát, de az én döntésem volt hogy lecsapom-e

 - tette hozzá.

A világrekord után a győri ördöglovasok is pályára léptek és a megszokott módon levették a lábukról a közönséget. Fotó: Kincsem Park

Péter szerint ez ugyan verseny volt, de mégsem. - Úgy örültem, hogy neki sikerült. Egy percig sincs bennem hiányérzet. Végre találtam egy olyan partnert, aki vevő hasonló őrült kihívásokra - reagált a kaszkadőr, színművész.

- Úgy érzem, nem csak a lovas világot tudtuk megszólítani és nem csak egy korosztályhoz jut el az üzenetünk. A mai gyerekeknek utat kell mutatni és célt adni. Nincs már az a lojalitás és összetartás mint ami régen volt. Itt az idő, hogy a fiatalok összeszedjék magukat, kitartsanak egymás mellett, valamint beleálljanak keményen a helyzetekbe, odategyék magukat a céljaikért - fogalmazta meg a rekordkísérlet üzenetét Tóth Szilárd.

- Arról szólt ez a próbatétel is, hogy mindenki más adottságokkal áll a célok elé. Mindenkinek a maga "mumusával" kell megküzdenie. Szeretném ha én is tudnék ezzel olyan üzenetet közvetíteni, ami megmarad a tanítványaimban és ha kell, az ad majd nekik erőt, hogy folytatni tudják. Ha kudarc éri őket, akkor fel tudjanak állni és újrapróbálni akárhányszor, ameddig nem sikerül - hangsúlyozta a győri ördöglovasok vezetője.

- Mindenkinek vannak olyan emberek az életében akiknek a szavai beleégnek az emlékezetébe. 

Minden álomba bele kell halni egyszer!

- ez mondatot Szilárdtól hallottam a vizsgán. Biztosan sokáig kísért majd engem is, mert megtanultam, hogy soha nem szabad feladni, az utolsó pillanatig küzdeni kell! - emelte ki Bács Péter.

DSC_7703
Mozgalmas időszak kezdődik Tóth Szilárd és ördöglovas csapata életében. Hamarosan a Szent László Napokon láthatják őket a győriek.
Fotó: Csapó Balázs

A jó hangulatú beszélgetés végén nem hagyhattuk ki azt a kérdést sem: Újracsinálnák-e ?

 Mikor kezdjük? 

- válaszolta Péter.

Megígértem a családomnak, hogy mostanában nem, de azt nem mondtam, hogy soha 

- vágta rá nevetve Szilárd.

A páros annyit elárult, hogy biztosan készülnek még egy két őrültségre együtt, de még nem mondják meg pontosan mire. Tóth Szilárdnak és ördöglovas tanítványainak intenzív időszak kezdődik. Gőzerővel készülnek a nyári bemutatókra, hamarosan utaznak egy indiai maharadzsához, valamint Szlovákiába és Erdélybe is, majd visszatérésük után a Szent László Napokon találkozhatunk velük.

A merész lovasok kalandnak fogták fel a kísérletet, de azért fogadtak 100-100 ezer forintba, hogy aki nyer, az felajánlja a 200 ezer forintos összdíjat az általa kiválasztott alapítványnak. Mivel végül a győri lovas bírta tovább, így a Lurkó Alapítványt támogatják.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában