A sikert nem adják olcsón - Horváth Anikó 48 óra alatt 302 kilométert futott világbajnokságon - fotók

– A 48 órás ultrafutó világbajnokságon korosztályában harmadik lett, a női csapatversenyben Kelemen Anettel páros összetettben 4. helyezést ért el, ráadásképpen a Magyar Ultrafutó Liga bajnoki 4. helyét is megszerezve. Gratulálok ehhez a szép sikerhez!

– Lassan ülepednek az élmények, nehéz elhinni az elért eredményt. Ha belegondolunk, hogy 302 kilométert futottam 48 óra alatt, a magam részéről is megdöbbentő. Ez a távolság nagyságrendileg Mosonmagyaróvár-Szentesnek felel meg, vagy azt is mondhatnám, hogy Magyarországról elfutottam Németországig. A versenyre egy határozott elképzeléssel érkezik a futó arról, hogy a végén milyen számokat szeretne a neve mellett látni, a helyezésben viszont sosem lehet senki biztos, nem is készülhetünk rá, csak álmodozhatunk róla, hiszen nem tudjuk, milyen mezőnyben mérettetjük meg magunkat. Külön öröm, hogy a 2024. évi világbajnokság volt az eddigi legnépesebb, legerősebb mezőny a 48 órás ultrafutó versenyek között, így a kategória harmadik helyezéssel elégedett lehetek.

– Most először vállalta be a 48 órás futást. De mióta is van jelen a sport az életében?

– Első gyermekem születését követően, 2014-ben kezdtem el kocogni, lassan jutottam el az első, megállás nélkül lefutott tíz kilométerig, és a következő két évben a tizenöt-tizenkilenc kilométer is megterhelő volt. A környéken futók között én voltam a gyenge láncszem. Második terhességem hatodik hónapjáig jólesett az öt kilométer heti néhány alkalommal, majd kétgyermekes anyaként egy rossz mozdulatnak köszönhetően lábközépcsont törés miatt évekig kénytelen voltam nélkülözni a futást. 2020-ban viszont elindultam azon az úton, amin most is járok. A rendszeres hajnali 5 kilométeres futásoktól ősszel jutottam el az első félmaratonomig, amit máris két órán belüli idővel sikerült lefutnom. Ezt követően kezdtem a közös munkát edzőmmel, Gyöngyösi János Tiborral, aki maga is ultrafutó, kétszeres Spartathlon teljesítő. A közös munkának köszönhetően a kitűzött célok is mind magasabbra szöktek, néhol kisebb megtorpanásokkal, amikor úgy éreztem, a realitás és az elképzelés még nem tud találkozni. 2021-ben a fő versenyem a Deseda Ultramaraton 28 kilométeres távja volt, de fejben már az első ultramaratoni távom teljesítésére készültem, ami egy hónappal később a Szőlőskör 50 kilométeres távján sikerült is. Az eredménnyel nem voltam elégedett, ezért következő évben újból megpróbáltam, ezúttal 5 óra 10 perc alatt értem célba, ami a nyílt kategóriában dobogót érdemelt. Néhány hatórás versenyen mérettettem meg magam, de úgy éreztem, ideje feljebb lépni. 2023-ban gyorsultak be az események. Kinizsi Százas teljesítménytúra, Korinthosz 80 kilométer, majd ősszel Magyar Ultrafutó Liga 24 órás bajnoksága következett. Felejthetetlen élményeket és hasznos tapasztalatokat adtak ezek a hosszú futások. Látható, hogy nincs gyerekkoromig visszanyúló atlétikai múltam – gyermekként a zeneiskolai tanulmányok töltötték ki a mindennapjaimat –, az ultrafutás világában pedig csak az első lépéseket tettem meg.

– Miért éppen a futás mellett tette le voksát?

– Mindenképpen szabadtéri mozgásformát szerettem volna választani. Gyermekeim születését követően kézenfekvő megoldás volt egy sportcipőt felhúzni, és a 200 méterre fekvő focipálya körül körözni. Futni sosem szerettem igazán, az iskolában nem is tanítják, pedig érdemes lenne. Az ismeretségi körömben szinte mindenki felnőttként bukkant a futás szépségeire. Amikor belekóstoltam, hamar rájöttem, hogy türelemre tanít, hiszen az eredmények nem könnyen jönnek, azokért komolyan meg kell dolgozni. Ezért is folytattam rendszeresen a sportolást. Most már azt állítom, nemcsak a türelemre tanít. Az alázat, az elfogadás, a nyugodt mentális és lelki állapot elérése, a mások és a természet felé irányuló figyelem, önmagad megismerése és a fejlődés iránti igény, mind olyan mozgatórugó, amik a futásnak köszönhetően teljesednek ki az életemben.

– Az ultrafutás az érettebb korosztályé, mondják. Mi kell hozzá?

– Talán azért van ez így, mert az érettebb korosztály több élettapasztalattal rendelkezik, melyet a futás során fellépő nehézségek során jól tud kamatoztatni. Szeretném megjegyezni, hogy az ultrafutást sokféleképpen meg lehet élni. Egyes távok teljesítése közben az ember a kiüresedést, ugyanakkor beteljesülést éli meg, ami talán a mai fiatalság szemszögéből unalmas lehet, máskor egy egész verseny a szenvedést hozza elő. Az ultrafutáshoz, ha tömören szeretnénk megfogalmazni, állóképesség szükséges. Ez az állóképesség azonban sokféle kell, hogy legyen. Az edzések során felkészülünk arra, hogy nehéz helyzetekben a test jól reagáljon. Ez azonban véges, előbb-utóbb valami elkezd fájni, vagy akár emésztési gondok jelentkeznek. A kimerült szervezet nem tudja a testhőt megfelelően szabályozni, elkövetkezik egy olyan spirál, amin nehéz úrrá lenni. Másik megjelenő probléma lehet a mentális, lelki egyensúly kibillenése. Az ultrafutás hosszú órákig, napokig tart, egy ilyen hosszú idő viszont sok meglepetést tartogat, fel kell készülni minden eshetőségre. Állandó önmonitorozás, helyzetfelmérés, és problémamegoldás szükséges. A 48 órás világbajnokságon például szakadó esőben álltunk rajthoz, ami még négy órán keresztül kitartott. Azután pára nehezítette a haladást, majd újabb eső, hűvös hajnal, napsütés, újabb eső következett. A váltakozó körülményekhez jól kell tudni alkalmazkodni, és ez nem mindig sikerül elsőre. Jó hír viszont, hogy tanulható.

– Egy maraton is extra terhelés lehet, de egy 48 órás teljesítményhez még ennél is több kell. Hogyan lehet egy megmérettetésre felkészülni?

– A felkészülésnek két alappillére a fizikai és a mentális. A fizikai részében az edző nagy segítség, leveszi a válladról annak a terhét, hogy tudd, jó irányban haladsz-e. Az ultratávokhoz minőségi és mennyiségi edzéseket kell megfutni, vagyis nem elég, hogy sokat fut az ember, nem mindegy, azt hogyan teszi. Hiába szeretne az ember többet teljesíteni, a szervezet adott edzettségi szintje és fáradtsága megszabja a határt, a túlterhelés okozta sérülések elkerülésére is az edző figyel. Az én felkészülésemben rendszeresen heti 5-6 edzéssel 80-100 kilométer futás szerepelt. A világbajnokság után már tudom, hogy számít a felkészülési időszakban megfutott kilométerek száma. A fizikai felkészülésnél azonban talán sokkal fontosabb a mentális tréning. Minden egyes edzésen tudni kell, mi a cél, és fel kell készülni arra, hogy a versenyen nehézségek fognak jönni, a kérdés az, hogy mikor, milyen eredetűek, és hogyan fogod megoldani őket.

– A verseny során az időjárás viszontagságaival is meg kellett küzdenie. Még voltak nehezítő körülmények? Hogyan lehet a holtpontokon túllendülni?

– Jó hír, hogy a 48 óra olyan hosszú idő, ami mindenre elég. A nehézségek többsége, bár órákig kitarthat, átmeneti. Ha ezt szem előtt tartod, könnyebb túllendülni rajtuk. Előfordul azonban, hogy azzal szembesülsz, a nehezítő körülmény a verseny végéig ki fog tartani. Ilyenkor jobb elfogadni, és a lehető legtöbbet kihozni a helyzetből. Minden versenyen más a korlátozó tényező, én ezúttal a fizikai teljesítőképesség határát értem el és léptem át. A világbajnokságot egy 1048 méteres pályán rendezték, az éles kanyarokat, fordítókat a bokám és térdem hamar megérezte. A versenynek több, mint felét fájdalom kíséretében tettem meg. Megesett, hogy az előrehaladás kilátástalannak tűnt. Hihetetlen, hogy ilyenkor viszont egy apró esemény, például egy versenytárs baráti, ám határozott buzdítása, vagy egy ellenfél látószögben való megjelenése azonnal képes felülírni a "programot", és újra versenyben érzed magad. Az állóképesség egy újabb aspektusát éled meg, a nehéz körülmények között a célt tartod szem előtt.

– Mit szól az eredményekhez a családja? Hogyan tud munka, gyermeknevelés mellett a sportolással foglalkozni?

– Szerencsés vagyok, hiszen az edzőm egyben a párom is, és feltétlen támogatását élvezem. A támogatás persze kölcsönös, szeretjük együtt megélni a versenyeinket. Gyermekeim általános iskolába járnak, még nem érzik át a versenyek jelentőségét, azt viszont látják, mennyi munkát kell beletenni egy ilyen teljesítésbe. Kaposváron élünk, a hétköznapok komoly időbeosztást igényelnek. Teljes munkaidőben dolgozom, az edzések egy részét a gyerekek edzésidejében futom meg, vagy amikor még iskolában vannak. Szüleim itt élnek Mosonmagyaróváron, ők féltenek, ami érthető, de segítenek, amiben tudnak. A verseny ideje alatt például ők vigyáztak a gyerekekre. A család, barátok büszkék az elért eredményekre, megmosolyogtató, mennyire nem számítottak ilyen kimagasló eredményre. Nem hibáztatom őket.

– Mi ad motivációt az ultrafutáshoz? Kinek javasolná ezt a sportágat?

– Az ultrafutás, illetve az ultrafutó verseny mindig egy ünnep. Ritkán látott barátokkal sorsközösséget vállalunk a verseny óráiban, napjaiban. Motiváló egy újabb érzelemcunami részese lenni, és motiváló egy kitűzött cél elérése. A 48 órás világbajnokságon elért eredményem ugyan szép, de hiszem, hogy több munkával többre lehetek képes. Az ultrafutás nem való mindenkinek, aki divatként érkezik a világába, hamar távozni is fog. Másrészről nincs szigorú feltételeket támasztó kritériumrendszere. Aki belekóstol a körülbelül 30 kilométeres távok teljesítésébe, és kitekintene a maratoni távok fölé, javaslom, bátran tegye meg. Hamar ki fog derülni, értékesnek találja-e a munkát az ott átélt élményekért.