Közösségi segítség

2024.04.21. 08:41

Hatvan tonna szeméttől tisztult meg a Duna part Komárom-Esztergomban + fotók

Közel hatvan tonna súlyú szeméttől tisztították meg a Duna partját: a Komárom-Esztergom Vármegyei Horgászegyesületek Szövetsége által szervezett akcióhoz több száz önkéntes csatlakozott, diákok, önkormányzatok, horgászok és kormányhivatali dolgozók. Hatvan tonna, egy nap alatt.

Kisalföld.hu

A résztvevők a víz világnapja alkalmából immár harmadik alkalommal fogtak össze a Dunáért, Pilismarót-Basaharctól egészen Komáromig. A Duna menti települések 11 iskolájából 600 gyermek vett részt a szemétszedésben, Almásfüzitőn az iskolások mellett az óvodásokat is bevonták a szemétszedésbe. 

Hatvan tonna szeméttől tisztult meg a Duna part – a folyó menti települések 11 iskolájából 600 gyermek vett részt a szemétszedésben.
Hatvan tonna szeméttől tisztult meg a Duna part – a folyó menti települések 11 iskolájából 600 gyermek vett részt a szemétszedésben. 
Fotó: KEMHESZ

A Magyar Kormánytisztviselői Kar területi elnökségének szervezésében összesen 90 kormányhivatali alkalmazott is kivette a részét a feladatokból, ők Esztergomban, Komáromban és a neszmélyi szakaszon tevékenykedtek – ismertette Osvald Zsolt, a KEMHESZ ügyvezető igazgatója. Zoltai Dániel, a szövetség elnöke elmondta, az önkéntesek ellátását az esztergomi Vasas Horgász Egyesület és a Dunaszentmiklósi Rákóczi Vadásztársaság mellett vállalkozások, külön kiemelve Esztergom Megyei Jogú Város valamint Komárom Város Önkormányzatának vezetését. Kesztyűkkel és zsákokkal járultak hozzá az akció sikeréhez, valamint szerény vendéglátást biztosítottak az önkénteseknek. 

Czunyiné Dr. Bertalan Judit, Komárom térségének országgyűlési képviselője elmondta, Magyarország kormányának kiemelt stratégiai parterei a horgászok és a horgászszervezetek, akik védik és óvják a vízi és vízparti környezetet, illetve a rájuk bízott természetes vizekben horgászati céllal gazdálkodnak és biztosítják a halállomány bőségét. 

A KEMHESZ kiemelt feladatként tekinti a környezet- és természetvédelmet a Duna helyzetét és védelmét, valamint a következő generáció nevelését. Ez a program egyesítette ezeket célkitűzéseket és hatékonyan szolgálta azokat.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában