kisalfold.hu podcast

2024.01.31. 08:05

Szerepek a hétköznapokban - Dr. Stöckert Dávid mediátorral beszélgettünk

Dr. Stöckert Dávid mediátor volt podcaststúdiónk vendége, aki az emberi játszmákról, azok lehetséges fajtáiról, okairól, valamint jellemzőiről beszélt lapunknak.

Varga Henrietta

Dr. Stöckert Dávid

A játszmák mindennapi életünk részét képezik, hiszen társas kapcsolatainkban szinte mindig valamilyen szerepet játszunk. 

Hallgassa meg!

- A játszmák egy kommunikációs folyamatban erősen hatnak az érzelmeinkre, mindig előhoz belőlünk valamilyen érzelmi megnyilvánulást. Dühöt, boldogságot, örömet, az elismertség vagy éppen a mellőzöttség érzését - foglalta össze a szakember.

- Alapvetően nem velünk született tulajdonságok, ezeket az évek során tanuljuk meg. Legtöbbször az otthon látott mintát visszük tovább, ezért leginkább a neveltetésünkből fakad. A szülők gyermekeikből olyan felnőtteket szeretnének nevelni, akik megállják helyüket a világban és ennek érdekében mindent bevetnek. Éppen ezért, a gyermekkorban megtapasztalt modellek mindenkiben benne vannak és később, például a munkahelyen, a főnökkel szembeni szituációk során jönnek elő. Berne a játszmák alapját három "én állapotra" osztja. Az egyik a felnőtt-én, ami a legracionálisabb. Ebben az állapotban az emberre kevésbé hatnak az érzelmek, koncentráltan és tudatosan tud működni. A másik a szülő-én, ami tovább bontható a gondoskodó és irányító szülőre. Az irányító szülő, tilt, kritikus véleményeket mond a másikról, míg a gondoskodó szülő megvédi a gyermeket. A harmadik pedig a gyermeki én állapot, aminek szintén két része van, a lázadó és az alkalmazkodó. Míg az alkalmazkodó gyermeki-én elfogadja más emberek róla alkotott véleményét, addig a lázadó gyermek dühös, védekező és vitatkozó. Mindhárom én állapot megvan mindenkiben, de az a szituációtól függ, hogy kiből melyiket hozza elő.

Szerencsére azonban az én állapotok is fejleszthetőek, így a különböző kommunikációs helyzetek sikeressé válhatnak

- zárta a szakember.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában