Jó hír a horgászoknak

2023.12.21. 15:02

Változatlan áron horgászhatunk jövőre a Duna Komárom-Esztergom vármegyei szakaszán is

Jó hír a horgászoknak, hogy 2024-ben a Duna Komárom-Esztergom vármegyei szakaszára a 2023-as, azaz változatlan áron váltható meg a területi jegy – számolt be a szervezet döntéséről a KEMHESZ elnöke.

Kisalföld.hu

Forrás: KEMHESZ

Zoltai Dániel elmondta, az elnökség úgy határozott, hogy nem szeretnénk növelni a horgászok költségeit, ezért a szövetség az országban szinte egyedülálló módon 2024-re nem emeli a jegyek árát és ezen felül a Dunai területi jegy vonatkozásában az elvihető halak szabályozásán sem változtatnak.

Az intézkedés hátterében az áll, hogy a KEMHESZ a jó tervezésnek és a takarékos gazdálkodásnak köszönhetően pozitív mérleggel zárhatja az évet. 2023-ban számos horgászversenyt és horgász rendezvényt bonyolítottak le sikeresen, eredményesen szerepeltek a versenyhorgászok, Osvald Zsolt ügyvezető elhivatott munkájának köszönhetően pedig számos fiatallal sikerült megszerettetni a vízparti sportot és a környezetvédelmet.

A szövetség Schmidt-Kovács Bence szakmai igazgató közreműködésével tervszerű gazdálkodással biztosította a kezelésébe tartozó vizek halbőségét és fajgazdagságát. A MOHOSZ pályázati lehetőségeit és a saját forrásokat kihasználva jelentős mennyiségű pontyot és különféle ragadozó halat telepítettek Dunába. Ehhez hozzájárult, hogy 2023-ban KEMHESZ tevékenységét haltermeléssel bővítette, mely az első lehalászások alapján eredményesnek bizonyult.

Zoltai Dániel, a szövetség elnöke elmondta, a horgászszervezetek a vármegyében mindenütt gondos gazda módjára kezelik, gyarapítják a rájuk bízott vizeket, illetve létesítményeket és kedvező törvényi szabályozásnak köszönhetően is növekszik a horgászok Száma. A horgászvizsgát tettek közül számosan önkéntes munkában is bekapcsolódnak a természetvédelembe, a vízpartok tisztaságának, rendezettségének megőrzésébe.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában