Évszázadokon át olyan fogások kerültek az ünnepi menübe, amelyeknek valamilyen babonás rítushoz kötődő szerepük volt

Halászlé, rántott hal, töltött káposzta, sült libacomb – megannyi finomság, kinek-kinek a saját családjában megszokott tradicionális étel gőzölög szenteste az asztalon. Így volt ez dédanyáink korában, és így van ma is. 

– kezdte Erdeiné Kuslics Katalin, a Soproni Múzeum közművelődési munkatársa. A népi hiedelem szerint a dió rontásűző, illetve a Szűzanya méhében növekvő kis Jézust és a sziklasírba zárt Megváltót is egyszerre jelképezi. A mák sok pénzt és bőséget hoz a házhoz, a szenteste fogyasztott mák pedig boldogságot, a lányoknak pedig gyors férjhezmenetelt biztosít. Ugyan a divatból már kiment, de régen nyers fokhagymát is fogyasztottak karácsonykor, mert úgy tartották, elűzi a szellemeket a háztól és egészséget hoz. Szintén egy nagyon szép szokás volt egykoron, hogy egy almát annyifelé vágtak, ahányan ültek az asztalnál, és a vacsora végén együtt elfogyasztották. Az alma a kereszténységet, a szépséget, a bölcsességet szimbolizálta az ünnepi asztalnál. Ma már jellemzően a karácsonyfára felkerülő üveggömbök formájában jelenik meg – sorolta a szakember. Szent- este húsételt nem fogyasztottak, a hagyományok szerint szigorú böjtöt tartottak. Főleg emiatt terjedtek el a halételek. Kedvelték a pontyot, a fogast, de találkoztunk már szardellát tartalmazó recepttel is. Fogyasztották halászlé vagy halleves formájában, de a XIX. század második felében már a rántott hal is megjelenhetett az ünnepi asztalon. Ebben az időben a hüvelyesekből készülő ételek fogyasztása is kifejezetten karácsonyi ételnek számított, csakúgy, mint a sült tök. Utóbbi szinte minden család asztalán szerepet kapott, fontos volt ugyanis valami édeset enni szenteste, hogy a következő évet megédesítse – egészítette ki. 

– A jómódú polgárság a karácsonyi édességeket citromhéjjal, szegfűszeggel, gyömbérrel és fahéjjal ízesítette, amelyek jellemzően sokáig elálló, nem krémes desszertek, hanem például mandulaliszttel készült száraz aprósütemények voltak. A karácsonyi sütemények már ekkor is főleg a mákos, diós kalácsok, bejglik és a mézeskalácsok voltak, de Sopronból az 1900-as évek elejéről ismerünk bábsüteményt is, például a fehér bábsüteményt, kimondottan karácsonyra ajánlva. Ez is egy fűszeres keksz, de méz nélkül készül, főzött cukorsziruppal megkenve – mondta. Szerencsére az alapanyagok beszerzése sem okozott nehézséget, hiszen Sopronban is működött halpiac. A városban számos fűszer- és csemegekereskedés volt, ahol nem csak a mákot és diót, hanem a sokkal egzotikusabb alapanyagokat, mint például a csokoládét, a narancsot, a citromot, a keleti fűszereket is beszerezhették, megvásárolhatták dédanyáink. A karácsonyi előkészületeknél nemcsak az ételeknek, hanem minden apró részletnek fontos szerepe volt, még annak is, hogy milyen terítő kerüljön az ünnepi asztalra. Ezt a terítőt aztán nem használták újra, hanem a következő évben vetőabrosz vagy sütőabrosz lett belőle, a hiedelem szerint így biztosítva a család számára a következő évi bőséges élelmet. Karácsonyeste sok családban szokás volt az is, hogy eggyel több terítéket tettek az asztalra, amelyet Jézusnak és a betérő vándoroknak ajánlottak – zárta a beszélgetést Erdeiné Kuslics Katalin.