GPS nélkül

2023.11.09. 11:52

Taxisok nagyanyja - Mihályi Ildikó 1985-ben cserélte a teherautó kormányát taxiéra

Az utóbbi hónapokban az egész ország megismerhette Győr legendás taxisát, Mihályi Ildikót, aki 81 évesen újabb öt évre szerezte meg a szolgálati engedélyét. Ildikó úgy érzi, ennyi idősen sem kell még őt leírni.

Simon Roberta

Mihályi Ildikót nem kell félteni, a gyűrűk azért vannak az ujjain, mert a bokszert tiltja a törvény. Az első járművére, egy ötszázas, négyütemű Triumph motorbiciklire 18 évesen tett szert. Azonnal megszerezte a jogsit.

Fotó: Csapó Balázs

Több mint hatvan éve, 1961-ben szerezte meg jogosítványát a győri Mihályi Ildikó, közel 40 éve rója az utakat taxisofőrként. Nemrég újra kellett vizsgáznia, mert a szerelője hibájából elvették az engedélyét. Nem tartozik már taxitársaság kötelékébe, egy sárga 1600-as Seat Altea sofőrje, amit társával felváltva vezetnek. – A győri Kazinczyban érettségiztem, imádtam a fizikát, érdekelt minden, ami berreg – mondta lapunknak Ildikó, aki büszke arra, hogy soha egy hibapontot sem szerzett.

Mihályi Ildikó sofőri pályája nehezen indult be, ugyanis a jogosítvány megszerzése után négy évig sehova sem akarták felvenni, mert nem kellett női sofőr. Pedig busz kivételével mind a 12 kategóriában van engedélye. A korát jóval meghazudtoló hölgy vezethet motort, kisbuszt, kamiont vagy akár traktort. Utóbbi járműhöz még munkát is ajánlottak neki, de úgy érzi, hogy az túl unalmas lenne számára. 

– Hiába a John Deere, megőrültem volna, ha egész nap csak fel-alá kell mennem a szántóföldön – fogalmazott. 

A ’60-as évekig Mihályi Ildikó volt Győr egyetlen női teher­autó-sofőrje. Több cégnél dolgozott, végül édesapja betegsége miatt hagyta ott a megyei építővállalatot, és taxisnak állt. Így akármikor szerettéhez siethetett, amikor szüksége volt rá. 
Ildikó a teherautó-sofőri karriert maga mögött hagyva huszonhárom év után, 1985-ben először egy Volgával kezdett taxizni, amit később nagy Pols­kira és FIAT-ra cserélt. Vezetett ikonikus 123-as „dinnyés” Mercedest és Opel márkájú autót, és csak nemrég vált meg a sok gondot okozó Dacia Loganjétől. Egy évtizedig nem is volt más nő, aki követte volna a győri taxisok sorában. 

– Mindig szlovák rádiót hallgatok, mert nagyon jó retró és világhírű zenéket játszanak. Az egyik utasomtól pluszborravalót is kaptam már emiatt, hogy a pozsonyi csatornához ragaszkodom. A diszkótól kivagyok, még a kocsit is szétrázza a tuc-tuc – tette hozzá.

Mihályi Ildikó taxisként is szabálykövető. GPS-t nem használ, jól ismeri a megye útjait. 
Fotó: Csapó Balázs

 A győri hölgy a mai napig kapja a bókokat és a kedves szavakat az anyósülésről, a legtöbben 15–20 évvel kevesebbre tippelik a korát. 
Az ajánlatokat tisztelettudóan elutasítja, de volt már olyan, hogy egy ittas férfi miatt az erejét is meg kellett mutatnia. 

– Tudom kezelni a bódult utasokat, de nem szoktam pofozkodni, csak ha alapos okom van rá. Kétszer előfordult, hogy nyúlkáltak a kormány után, meg a szoknyám alá. Rászóltam az illetőre, de nem hagyta abba, úgyhogy jól szájon vágtam. Azért vannak rajtam a gyűrűk, mert a bokszert elő kell keresni, amúgy is bünteti a törvény. Ezek meg mindig kéznél vannak – mutatta színes ékszergyűjteményét a 81 éves taxisofőr, aki a műkörmöt sem veti meg. 

Ildikó nagyon beszédes és közvetlen, de inkább lassabban vezet, nem az ő stílusa a száguldozás. 

– Sokszor rám dudálnak, de nem érdekel. Betartom a sebességhatárt, mert nem akarom, hogy megbüntessenek. Nekem ez többet ér. Inkább előbb elindulok, hogy időben odaérjek, mint hogy sietnem kelljen és kapkodjak – mondja. 
GPS-t sem használ, jól ismeri a megye útjait, ha valahova nem talál oda, a kollégáit kérdezi, akik szívesen útba igazítják. 
Tapasztalatai szerint az évtizedek során nagyon megváltoztak a közlekedési minták, amit a nagy forgalom sem segít. Sok érdekes helyzettel, szabálytalankodóval találkozik a városban is, de szerencsére komolyabb balesetben soha nem volt része. 
– Egy hónap alatt két őzet ütöttem el külterületen, de a városban is találkozom szarvasokkal. Mivel nem megyek gyorsan, tudok reagálni a hirtelen helyzetekre, de volt, hogy egy lámpám bánta a találkozást – fejtette ki Mihályi Ildikó, aki késő délutántól hajnalig van szolgálatban. Napközben, ha kell, busszal közlekedik, de az éjjeli műszak után maga is taxival megy haza. 

A Fábry show vendége

Mihályi Ildikó egyik legnagyobb élménye, hogy néhány hete szerepelhetett Fábry Sándor műsorában, ahol egy profi szakmabelivel még a tánctudását is megmutathatta. Szenvedélyes argentin tangóval szántották fel a parkettet. A legendás műsorvezetővel összetegeződtek, sőt, saját sofőrjét küldte Ildikóért, aki maga is 23 éve taxizik. 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában