Könyvbemutató

2023.11.25. 12:01

Keresztény könyvvásárral kezdődik az advent

December 6-án szerdán a Győri Evangélikus Egyetemi Lelkészség szervezésében ismét ellepik a keresztény könyvkiadók és forgalmazók a Széchenyi egyetem auláját, karácsonyváró hangulatot teremtve, és kedvezményekkel kínálva portékájukat.

Bella Violetta

Reggel 9-17 óráig várják a vásárlókat az asztalok, ahol könyvek mellett naptárak, társasjátékok, színezők, Bibliák és segédanyagok helyet kapnak. Idén először könyvbemutató is kapcsolódik a vásárhoz, a Csia Lajos Projekt és az Evangéliumi Kiadó bemutatja Csia Lajos: Az ezeréves uralkodás és Eszter könyvének magyarázata című közelmúltban megjelent könyveit. Az egyik az emberi történelem egy még előttünk álló, izgalmas időszakát mutatja be a Biblia fényében, míg a másik a zsidó nép egykor átélt nagy szabadulásának máig tanulságos titkaiba nyújt bepillantást. Röviden felidézzük az 1962-ben elhunyt szerző, Csia Lajos alakját is. A szerző életéről és jelentőségéről beszél Dr. Kecskés D. Gusztáv történész, az Ezeréves uralkodás című könyvet bemutatja Tok Bence igehirdető, az Eszter könyvének magyarázata című könyvről pedig Berecz Júlia külügyi szakértő beszél. Csia Lajos (1888-1962) erdélyi származású református lelkész nem csak Bibliai lélektan műve, vagy börtönlelkészi tevékenysége okán lett híres, de lelkes bibliafordító munkássága, vagy amiatt is, hogy nyíltan járt be a gettóba prédikálni, visszaadta vitézi címét, és lemondott a neki felajánlott zsidóktól elvett húsz hold földről.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában