Játékok, versenyenyek, mozgás

2023.09.30. 18:03

Őszi Családi Sport- és Egészségnap Győrben - A 18. Arrabona Futófesztiválon közel 2000-en rajtoltak el + Sok-sok fotó

Idén 18. alkalommal rendezték meg szombaton az Arrabona Futófesztivált, azaz az Őszi Családi Sport- és Egészségnapot a győri Barátság Sportparkban, melynek keretében különböző sportágakkal és azok győri képviselőivel ismerkedhetnek meg a látogatók.

Simon Roberta

Fotó: Nagy Gábor

10 óra előtt már hatalmas tömeg várakozott a rajtnál, ahol Szabó Virág melegítette be a lelkes tömeget. A futófesztivál az ovifutammal kezdődött, a legkisebbeknek 600 méteres távot kellett teljesíteniük a park körül. Összesen 11 ovis csoport jelentkezett idén, persze nemcsak a gyerekek teljesítették a távot, hanem velük együtt a pedagógusok és a szülők is. A több száz főből álló tömeget három magyar bajnok futó vezette fel.

Ezt követően indították a felnőtt, 3 kilométeres távra regisztrált versenyzőket. Idén is számos általános és középiskola képviseltette magát a futamon, diákok és tanárok együtt rótták a kilométereket. Voltak, akik családostul, vagy barátokkal érkeztek, hogy kicsit átmozgassák magukat és csatlakozzanak a remek hangulatú rendezvényhez.

Idén 1600-an regisztráltak a futófesztiválra, de még több százan leadták a helyszínen is a nevezésüket. Így közel kétezren álltak rajthoz szombaton Győrben.

- Évente két nagy sportesemény van a Barátság Sportparkban, a tavaszi is nagyon sikeres volt. Örülök, hogy idén is ennyien kilátogattak, de nem szabad elfelejteni, hogy most tartjuk a európai sport hetet, így több ehhez kapcsolódó program zajlott a városban. Az a cél, hogy minél többen sportoljanak, mozogjanak, ehhez pedig igyekszünk ilyen rendezvényeket szervezni - fejtette ki Radnóti Ákos sportért is felelős alpolgármester. - Külön öröm számomra, hogy Adyváros lett  Győr legsportosabb városrésze. Arra bíztatok mindenkit, hogy ne csak a rendezvények alkalmával, hanem a mindennapokban is használja ki a környező sportlétesítmények adta lehetőségeket. Nemsokára elkészül a Barátság Sportpark mellett található kosárcsarnok. Ügyelünk rá, hogy a város többi részén is legyenek ehhez hasonló fejlesztések - tette hozzá Radnóti Ákos.

Mivel a nap fókuszában a sport szeretete állt, így sokszínű ügyességi játékok és szórakoztató versenyek várták a családok apraját-nagyját. Mindemellett az egészség megőrzését szolgáló tanácsadások, felmérések is helyet kaptak az eseményen. 

A rendőrség is kitelepült, az állomány tagjai nemcsak tanácsokkal látták el a lakosságot, de bringajelölést is tartottak, ami ismét népszerű volt a látogatók körében.

A Szív Világnapja apropóján a Novartis Magyarország kétlépcsős koleszterin szűrőprogram-sorozatot indított, amely hozzásegítheti az embereket az egészségük fenntartásához. Győrben a fesztiválon felhívták a figyelmet a szűrés fontosságára és a szív- és érrendszeri betegségek gyakoriságára. -A szív- és érrendszeri betegség az első számú, halált kiváltó ok Magyarországon, évente több mint 60 ezer halálesetet okoz, és az összes egészségügyi ráfordítás csaknem 20 százalékát teszi ki. Kellő odafigyelés mellett azonban nem kellene, hogy majd minden második magyarnak kardiovaszkuláris betegség okozza a halálát, hiszen ezen esetek aránya már a koleszterinszint rendszeres szűrésével és szintentartásával is drasztikusan csökkenthető lenne - mondták el a helyszínen a szakemberek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában