A labdarúgás az élete – Varga Péter városi és vármegyei kitüntetést is kapott egyszerre

– Nem kell meccsre vagy edzésre sietnie, nem csörög egyfolytában a telefonja és hónapok óta nagyon ráér. Kényelmes ez az állapot? 
– Kényelmes, és engem is meglep, hogy mennyire élvezem. Azt hittem, hogy a pörgés, a focipálya már előbb is hiányozni fog, de úgy látszik, az utolsó szezon annyira megviselt, hogy szükségem van erre a nyugalomra. 
– Miért viselte meg, hiszen a fel­adatot, az NB III-ban maradást teljesítette a Csornai SE. 
– 2022-ben megnyertük a megye I-et, Csorna történetében negyedszer, amiből kétszer egyébként én irányítottam a gárdát. Készültünk a magasabb osztályra, és már akkor láttuk, hogy rázós időszak elé nézünk. Nem sikerült a játékoskeretet úgy kialakítani, ahogy azt szerettem volna, ráadásul rögtön az első fordulóban három játékosom sérült meg súlyosan. A harmincnyolc meccses, hosszú bajnokság, a sikertelenség, a belső gondok viseltek meg nagyon. 
– Az viszont mindenkit meglepett, hogy a bajnokság végén távozott a kispadról, főleg annak tudatában, hogy télen a sportegyesület elnöksége a támogatásáról biztosította. 
– Az elnökség tagjainak köszönöm innen is, hogy kiálltak mellettem. Tavasszal az elnökkel tárgyaltam, de megbeszéléseink már-már komolytalanok voltak. A részletekről viszont egyelőre nem szeretnék beszélni, magamban lezártam a dolgot, és a következtetéseket elraktároztam odabent. 
– A megyei és a városi kitüntetésért is kétségkívül megdolgozott, hiszen nagyon szép eredmények sorakoznak a neve mellett. A Csorna Szolgálatáért díj azonban mintha kicsit késett volna. Nem a sikerek csúcsán, bajnokként vehette át, hanem gyakorlatilag – és ezt a szót ön is használta – kirúgott edzőként. 
– A döntés a kitüntetésről még a kirúgásom előtt megszületett. Huszonöt éves edzői pályafutásomnak a felét Csornán töltöttem, szerénytelenség nélkül mondhatom, hogy valóban szép eredményeket értünk el a csapataimmal. Nyilván ezt az időszakot díjazták a döntéshozók. 1985-ben, tizenkét évesen lettem a CSSE igazolt játékosa, végigjártam a korosztályos csapatokat, aztán Rábatamásiba, majd Farádra kerültem. Utóbbi faluban kezdődött az edzői pályám 1998 őszén. 2005-ben már Csornán voltam az ifinél, 2007 tavaszán átvettem az NB III kieső helyén álló felnőttcsapatot. A bajnokság átszervezése után visszakerültünk a megye I-be, amit 2015-ben megnyertünk. Az elképzeléseim a jövőt illetően különböztek az akkori vezetés elképzeléseitől, ezért eljöttem az egyesülettől. 
– Kezdődött viszont egy újabb sikeres széria Nyúlon, később Lipóton. 
– Mindkét településen korrekt, a focit szerető vezetőséggel dolgozhattam együtt, és a szurkolótábor is nagyszerű volt. Nyúlon kétszer nyertünk Keglovich-kupát, majd megnyertük a bajnokságot. Lipóton miénk lett a Keglovich-kupa, az amatőr kupa, toronymagasan nyertük a megye I-et és mehettünk fel az NB III-ba. 
– 2021-ben újra elfogadta a CSSE hívását. Csak nem próféta akart lenni saját hazájában? 
– Az nem akartam lenni semmiképp, de hát a Csorna hívott. Voltak persze fenntartásaim, de a szülővárosomnak hogyan mondhattam volna nemet? Kiderült, hogy tudtam segíteni, újra feljutottunk az NB III-ba, ha nehezen is, de kivívtuk a bennmaradást és egy jó csapat alapjait raktuk le. Aztán történt, ami történt, én pedig már nem vagyok a CSSE edzője. 
– Játékosai mesterük erényei között mindig megemlítik, hogy a pályán kívül is képes csapatot építeni. 
– Fontosnak tartom, hogy jó közösséget alakítsak ki. Ezek a fiúk jórészt nem a fociból élnek, kell, hogy örömet okozzon nekik a játék, hogy együtt vannak. Tudatosan törekedtem rá, hogy a játékosaim az életre, a hétköznapokra is kapjanak útravalót azokból az évekből, amiket együtt töltünk. Úgy érzem, ez működött a csapataimnál. 
– Annak ellenére is, hogy nem simogatta a srácokat, és tudott nagyon kemény is lenni velük. 
– Ha kell és úgy érzem, hogy szükség van rá, azért tudok simogatni is. De külön kell választani a meccsen és edzésen történteket a magánélettől. Rengeteg közös programot szerveztünk, ahol jól érezték magukat a fiúk, de a pályán nyilván más a felállás, az edző-játékos viszony. 
– Egész eddigi élete a foci körül forgott. Mit kapott a játéktól? 
– Fiatalon, huszonévesen lettem edző, és egészen eddig, ötvenéves koromig dolgozhattam. Boldog vagyok, hogy ebben a közegben élhetek. Talán mondhatom, hogy mindent megkaptam a focitól, és nem lózung, hogy ez a legszebb sportág. A legjobb hely a világon a focipálya. 
– A kitüntetések átadásakor láthatóan meghatódott. Mi járt a fejében? 
– Sok minden kavargott bennem, de nem tagadom, jóleső érzés volt egyben hallani azokat az eredményeket, amiket edzőként elértem az elmúlt huszonöt évben. És ott volt velem a családom és ott voltak a barátaim. 
– Az elején azt mondta, hogy jó most a csapat nélküli állapot. De nyilván nem hosszú távon lesz ez így. 
– Voltak megkereséseim a nyáron, de tudatosan mondtam nemet a hívásokra. Tavaszig biztosan nem vállalok edzősködést, utána majd meglátjuk.