Megáradt folyók és patakok, földomlások, járhatatlan utak - A szlovén hegyekben ragadt a felpéci család + Fotók, videó

Rémálommá változott egy felpéci család szlovéniai nyaralása az elmúlt héten. Az országban kialakult katasztrofális helyzet rabjaivá váltak három napig. Egy hegyi faluban ragadtak, mivel az utakat elmosta a vihar, a medrükből kilépő tavak megrongálták a hidakat. Házigazdáik vendégszeretete és optimizmusa segítette át őket a nehézségeken. Az biztos, egyhamar nem felejtik el azt a néhány napot, amit a Rinka-vízesés közelében töltöttek el.

R. Tamás, a családfő mesélte el történetüket a Kisalföldnek.

- Tízen indultunk útnak, két család a nagyszülőkkel. Tengerparti nyaralásunkról hazafelé ejtettük útba Szlovéniát, hogy egy napot kiránduljunk a hegyekben. Ezért melegruhát, vízálló öltözetet, cipőt nem is vittünk magunkkal. A Logarska Dolina volt az úticélunk és a Rinka-vízesés. Előző nap láttuk, hogy esőt ígérnek és 20 fokot, de nem volt előjele az érkező viharnak. Csütörtökön (augusztus 3-án) értük el a hegyi szállást. Csodálatos panoráma, hegyi szerpentinek, mesés táj fogadott bennünket és a végtelenül kedves házigazdák. Három generáció vezeti a farmot, ahol megszálltunk. Este már eleredt az eső, ami hamar viharos felhőszakadássá változott. Mennydörgés, villámlás hallatszott mindenütt, a felhők eltakarták a csodás hegyet. A reggelinél tudtuk meg, hogy elment az áram, ezért készülődnek sötétben a vendéglátóink, majd a rajtunk kívül ott vendégeskedő, két külföldi pár közölte, hogy ottragadtunk, ugyanis eltűnt a völgyből felvezető egyetlen út. A legközelebbi falvakban összeomlottak a hidak, árvíz sújtja a térséget. Megáradtak a környező folyók, a Mura, Száva, Savinja… A mobilszolgáltatás megszűnt. Szerencsére a családnak volt egy generátora, így a traktor segítségével a szobáinkban lett áram-idézte fel Tamás az első órákat.

Az ebédlőben óránkét nézték a szlovén televízió híradásait és fordíttatták a híreket angolra a szlovénokkal. "Szívfacsaró volt látni, hogy a falubeliek háza, udvara víz alatt áll. Turistákat mentenek ki katonai helikopterrel, sokaknak az autója megsemmisült. Láttuk a leszakadt hidakat, megrongálódott utakat.
A házigazdák hihetetlenül optimisták voltak és mondogatták, hogy már dolgoznak a helyi szervek és a katonaság, tűzoltóság segít. Ugyanakkor mesélték, hogy ilyen természeti katasztrófa még soha nem volt a környékükön"-hangzott a történet

Egyszer csak újabb vendégek érkeztek a farmra. A szomszéd tanyáról egy család, két lány és a nagypapa kopogtatott. 5 kilométert gyalogoltak csomagjaikkal az esőben, mert a föld ráomlott otthonukra, áram és víz nélkül maradtak. Tudták, hogy a szomszédban lesz generátor és szívélyes fogadtatás.

- Nem tévedtek, a ház asszonya azonnal száraz ruhát, és melegételt, szobát biztosított a váratlan vendégeknek. Tőlük tudtuk meg, hogy a völgyben lévő ökofalut elsodorta a víz, a turisták a Luce központjában lévő tornacsarnokban kaptak ideiglenesen szállást. A legrosszabb érzés az volt, hogy az itthoniakkal nem tudtuk felvenni a kapcsolatot. Szerettük volna tudatni, hogy jól vagyunk, de erre nem volt mód. A mai világban szinte elképzelhetetlen, hogy a kommunikáció akadályozva van, hogy nem tudunk rákeresni információkra. Csakis a televízióból tudtunk híreket és még a teletex híreit böngészték szlovénul tudó sorstársaink. Ugyanakkor így több időt fordítottunk a beszélgetésre, közös társasra, kártyázásra és poénkodásokkal ütöttük el az időt. Nyomorúságos helyzetünkön másnap reggel nevetgéltünk, és optimistán vártuk, hogy a szlovén hatóságok és a katonaság intézkedjen. Egyik apuka elsétált az emlegetett beszakadt úthoz, amint elállt az eső egy időre. Az ott készült videófelvételből rájöttünk, hogy innen egyhamar nem tudunk távozni. Ekkor már nem volt kedvünk mosolyogni, főként, hogy fogytán volt a nagyik fontos gyógyszere is. Szlovén vendéglátóink egyáltalán nem ijesztgettek minket, higgadtan tették a dolgukat, főztek ránk, készítették a reggelit, ebédet, vacsorát, ami nem is volt általunk megrendelve. Számukra természetes módon mindezt ingyen, a katasztrófára hivatkozva jó szívvel adták nekünk, hisz’ akaratunkon kívül élvezhettük határtalan vendégszeretetüket.

- Szombat délután a ház némely pontján mobilhálózatot érzékeltünk. Amint valakinek sikerült egy SMS, vagy messenger üzenet, netán hívás, örömujjongásban törtünk ki. Innentől már bizakodtunk, hogy dolgoznak a problémán az illetékes szervek. A család leszervezte, hogy katonai helikopter hoz nekünk gyógyszert a legközelebbi faluba, Luceba, csak el kell érte sétálnunk, amint ideér a csomag. Felkészültünk a többnapos ott tartózkodásra lélekben. Mindenki elkezdte átszervezni a heti programját. A vendéglátónk lánya az iskolai vizsgafilmjével terelte el gondolatainkat, ahol bemutatta, miképp nyírják a helyiek a hegyi birkákat és készítenek gyapjúból papucsot, kalapot. Mindent megtettek annak érdekében, hogy kellemes élményeket szerezzünk a szűnni nem akaró esőben is. Szombat este A, B és C terveket szőttünk, ki marad itt az autókkal, ki gyalogolna el Luceba és jutna el egy buszállomásra, majd valahogy haza, hogy ne essen ki a munkából. Nagyik az unokákkal maradnak, a dolgozó felnőttek elindulnak gyalog. De sok volt a kérdés, hogy meddig jutnánk el, mi a garancia, hogy nem omlik ránk valahol a föld, vagy dől ki egy fasor. A hírekből tudtuk, hogy Luce is megközelíthetetlen még.

- Vasárnap reggel már családtagnak érezve magunkat ültünk le a reggelihez. Ekkor futott be a panziós lánya, hogy hajnal óta édesapja és a szomszédok a beszakadt úton dolgoznak, hogy lejussunk a hegyről Luceba, mert a katonaság Ausztria fele megtisztított egy jelentős útszakaszt és ha délig leérünk, akkor egy konvojjal evakuálnak minket a térségből. A férfiak minden erejükkel dolgoztak, mert estére újabb vihart ígértek, és onnantól újra kilátástalanná vált volna a helyzetünk. Villámgyorsan összepakoltunk és menetkészen vártuk, mikor adnak jelt, hogy leindulhatunk az 5 autóval. Aggodalommal vegyes izgatottság jellemezte a hangulatunkat. Amikor vendéglátóink hidegélelemmel és vízzel búcsúztak tőlünk, már könnyeztünk a meghatottságtól. Fizetni sem engedtek minket, mert a számlakiállítás áram hiányában nem volt lehetséges. Nem akartuk elhinni, hogy ilyen létezik! Fizetség nélkül, élelemmel megpakolnak 14 főt, megölelnek mindenkit mosolyogva és visszavárnak. Majdnem elnézést kértek, amiért nem sikerült a csodás tájat megismernünk. Miközben lakóhelyük legnagyobb katasztrófája zajlott! Örültünk, hogy távozhatunk, ugyanakkor máris hiányoztak a jólmegszokott „mindennapok” velük.

- 11 órakor indultunk el 5 autóval a hegyről. Az első akadály volt a legnehezebb, pallókon átmenni az autóval az ideiglenes földúton, ami egy szakadék mellett centiméterekre volt, és bármikor átmoshatta újra a víz. A házigazda letesztelte a saját személyautójával, mielőtt minket ráengedett volna. Itt ismét ámulattal tudunk csak nyilatkozni a szlovén EMBER-ről. 4 kilométer után leértünk a faluba. Megdöbbentő látvány tárult elénk. Csütörtökön még egy csendes takaros kis falucska volt Luce, csordogáló patakkal... most pedig egy hömpölygő piszkos sáros vízfolyam uralta a település arculatát. Mindenütt sár az utakon, elárasztott házak, kertek. Sárból kivontatott autók. Vendéglátónk a sportcsarnokhoz kísért minket. Itt körülbelül 20 család várakozott a kisbuszokra, amit a helyiek biztosítottak. Többen mezítláb ácsorogtak, mert a cipőjük átázott, vagy elveszett. Ők, a sportcsarnokban matracokon éjszakáztak, többségük a közeli kempingből menekült meg. A parkolóban sorakoztak a turisták bevontatott sárral borított autói. A helyiek szendvicsekkel, teával, kávéval kínálták a bajbajutott embereket. Egy helyi önkéntes tűzoltó felvezetésével indult el délben a kb. 40 autóból és kisbuszokból álló konvoj Luce központjából, hogy az osztrák hegyeken átkelve megközelítsük Ausztria felől Kranj városát, ahonnan már az autópálya elérhetőnek látszott. Rettentő profi módon szervezték meg a kivonulást. Folyamatosan mobilon tartották a kapcsolatot az önkéntes szervezők a hegyi markolósokkal, traktorokkal és informálták az autókat, hogy melyik hegyomlásnál, meddig várakoztunk és mikor válik biztonságossá a továbbjutás. 70 kilométert 5 óra alatt tettünk meg ideiglenesen kialakított utakon, törmelékekkel telehordott sáros szakaszokon. A csodás panoráma oldotta kissé a bennünk lévő feszültséget és biztonságtudatot adott a szlovénok szervezőkészsége és embersége. A falvakban búcsút integettek a házakból az emberek, és szerencsés utat kívántak. Majd folytatták a saját vagy szomszédjuk házának a mentését. Nem tapasztaltunk sem pánikhangulatot, se sopánkodást, depressziót. Vasárnap volt, mégis mosolygó, tenni akaró és optimista emberekkel volt tele az utca, és egy közösségként dolgoztak, hogy újraépítsék a jövőt. Végül a szerpentinek leküzdése után 5 órakor elértük az autópályához vezető utat.

- Azóta is tartjuk a kapcsolatot vendéglátóinkkal, még mindig nincs áram a környéken és több völgy megközelíthetetlen. Folyamatosan figyeljük a híradásokat, hogy halad a mentés és a helyreállítás. Szlovénia nálunk csillagos ötösre vizsgázott emberségből, vendégszeretetből és összefogásból! Biztosan visszatérünk majd egy csapadékmentes időszakban-zárta R. Tamás.