2023.08.12. 20:26
Az évszázad árvízére emlékeztek Mecséren - képek
A tíz évvel ezelőtti árvízi védekezésre is megemlékeztek Mecséren a falunap és a testvértelepülési találkozó keretében szombaton.
Fotó: Kerekes István
Testvértelepülési találkozóval egybekötött falunapot szerveztek Mecséren szombaton. Csaplár Zoltán polgármester köszöntőjében összegezte az elmúlt év fejlesztéseit. Mint elmondta, 270 millió forint értékben történtek beruházások a településen.
Az évszázad árvízére emlékeztek Mecséren
Fotók: Kerekes István– Megemlékezünk a tíz évvel ezelőtti eseményekről is, az "évszázad árvízéről". Soha nem látott összefogással kivédtük a Duna támadását. Az a segítség, összefogás, ami akkor történt, szinte hihetetlen és egyedülálló – emelte ki a faluvezető, aki szerint a faluban 4,6 kilométeren hatezer önkéntes tevékenykedett. A falu lakossága is kitett magáért, de a megye településeiről is érkeztek csoportos és egyéni önkéntesek. Polgárőrök és önkéntes tűzoltók segítették hozzáértéssel a védekező munkát, de jöttek Csongrádból, Ózdról, Tamásiból is.
– Feldolgoztunk húszezer köbméter földet, homokot, kavicsot, megtöltöttünk 266 ezer homokzsákot. Ezt a hatalmas kézi és gépi erőt összefogni, irányítani úgy, hogy működjön, nagy odafigyelést igényelt. Most tíz év távlatából is köszönjük ismételten az összefogást, segítséget – hangsúlyozta a faluvezető.
Csaplár Zoltán arról is beszélt, hogy az árvízi védekezés után az új töltés megépítésével párhuzamosan folytatódott a károk felmérése, fertőtlenítés és a vis maior pályázat előkészítése. Az így nyert forrás felhasználásával új aszfaltszőnyeget kapott a belterületi úthálózat nagyobb része 133 millió forintból.
A faluvezető emléklappal köszönte meg Lipovics János, a katasztrófavédelem irányítója, Kovács Mihály, a vízügyi igazgatóság szakaszmérnökség vezetője, Ruzsa Imre, a Lébényi ÖTE parancsnoka, Dániel Csaba alpolgármester, Füsi Rudolf és Nagy Csaba önkormányzati képviselő, Pintér Ferenc, a Polgárőr Egyesület elnöke áldozatos munkáját.
Csaplár Zoltán emléklapot adott át még Forgács Dániel gólkirálynak és megköszönte a falunap szervezésében segítők munkáját, támogatását.