Játszva tanulnak

2023.06.26. 13:14

Gyerekegyetem 2023 - Kisdiákok váltották a hallgatókat a győri Széchenyi-egyetem padjaiban - galéria

Az egyetemistákat általános iskolás gyerekek váltották hétfőn a győri Széchenyi István Egyetem padsoraiban erre a hétre. Öt napon keresztül 62 diák próbálhatja ki, milyen az egyetemisták élete, mivel foglalkoznak, milyen projektben dolgozni. A Mobilis Interaktív Kiállítási Központ és az egyetem szervezésében hétfőn elkezdődött a VI. Győri Gyerekegyetem.

Barki Andrea

2017 óta minden nyáron tartanak gyerekegyetemet Győrben. Fotók: Rákóczy Ádám

– Ez egy különleges helyszínen levő különleges tábor. Azért hívjuk gyerekegyetemnek, mert a résztvevők kipróbálhatják és átélhetik azt a világot, ami majd egyetemistaként vár rájuk, reméljük, hogy itt a Széchenyi István Egyetemen. Ezért hívtuk életre a gyerek egyetemet 2017-ben- mondta a program megnyitóján Keszthelyi Bernadett, a központ ügyvezetője. –Szeretnénk megmutatni azt, milyen színes az egyetemi élet itt Győrben, sőt, a résztvevők ellátogatnak Mosonmagyaróvárra is. Az idei témánk a digitális világ.

Hogy mi is a Gyerekegyetem? Az egyetem campusának épületeiben szervezett egyhetes intenzív, játékos elemeket is tartalmazó „nyári tábor”, melynek során a gyerekek betekintést kapnak az egyetem életébe, különleges előadásokon vehetnek részt igazi nagy előadótermekben, de szemináriumokon is részt vehetnek, kutathatnak, kísérletezhetnek, alkothatnak, laborokat látogathatnak.

A Széchenyi István Egyetem oktatói, szakemberei nagyelőadások és szemináriumok keretében vezetik be a gyerekeket egy általuk még nem ismert világba. Ezeken a foglalkozásokon kívül azonban a sport és szabadidős programok sem hiányozhatnak a Gyerekegyetem életéből. Könyvtár- és campus túra, sportos versenyek és vetélkedők teszik felejthetetlenné ezt a hetet, amely pénteken a gyerekek diplomaosztójával zárul.



 

Dr. Horváth Zoltán dékán köszöntője után rögtön megtartotta nyitóelőadását is, amelyben elárulta a gyerekeknek, hogyan írjunk leckét a mesterséges intelligenciával és hogyan ne. – A digitális technológiák megismerése nagyon fontos, akármilyen szakos lesz valaki, azt javasolom, tanuljon meg programozni. Akár orvos lesz, mert lehetnek olyan kutatásai, ahol jól fog jönni. A nyitóelőadásom témája a mesterséges intelligencia, amivel mindenki fog találkozni az életében, akármi is lesz a szakmája. A gyerekeknek már most meg kell tanulniuk, hogyan kell használni, mert sajnos rosszul is lehet. Az, az érdekük, hogy jól használják, mert hasznos segítőtárs lehet.


 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában