Győrben él a 100 éves Dunszt Józsefné – Hálás azért, hogy - a háborút leszámítva - szép élet van mögötte

– Amikor végzek a takarítással, gyakran megállok a küszöbön és gyönyörködöm a rendben kicsit – mondja mosolyogva Mária néni, kék szemében vidáman táncol a fény. – Pár hónapja még gyakran jártam a Belvárosba és a piacra, de a hátam már nehezen bírja a hosszabb gyaloglást. Pedig fiatalon meg se lehetett állítani, olyan aktív voltam, sose gondoltam, hogy ilyen történhet velem. 

Mária néni Rédén, épp egy évszázada látta meg a napvilágot. 

– Hét testvérem volt, amikor idősebb lettem, anyám oda­adott a nagynénémnek, ő nevelt fel. Onnantól Tápszentmikóson laktam. Tízéves koromban már úgy dolgoztam, mint egy férfi: hajtottam a szekeret, raktam a trágyát. Hat általánost végeztem, a faluban csak ennyi volt, azt se tudtuk, hogy lehetne tovább tanulni. A társaimhoz hasonlóan iskola után tavasztól őszig a földeken dolgoztam ősztől tavaszig pedig a többi leánnyal a faluból Pesten szolgáltunk cselédlányként. Húsz pengőt fizettek egy hónapra. Zsuzsa néni, a nagynéném, mindenhova jött velem. Akkor is, amikor a háború alatt 72 család háza égett le, köztük a miénk is. Az uraság birtokára költöztettek mindannyiunkat, csak egy pici szobánk volt, és többnyire az ablakon kellett ki-be járnunk. Aztán sokan elmenekültek, amikor jöttek az oroszok, mi maradtunk. Nagyon nehéz évek voltak azok, nem szívesen gondolok vissza rájuk. 

A háború után férjhez ment, és egy győri varrodában kezdett el dolgozni. 1956-ban költöztek be a városba, abba a lakásba, amiben Mária néni a mai napig él. 

– Később a szeszgyár mosodájában dolgoztam, onnét mentem nyugdíjba. Mindenhol megbecsültek, amikor megdicsértek, arra mindig nagyon büszke voltam, olyankor még keményebben dolgoztam. Otthon a háztartást vezettem, és a gyerekekkel is én foglalkoztam. Csak egy év korkülönbség van köztük, visszatekintve meglep, hogy tudtam a két pici mellett ennyi mindent megcsinálni, de igazából sose éreztem tehernek. Olyan szép volt! 

Azóta a két gyermeke mellett három unokának és négy déd­unokának is örülhet Mária néni. A család legfiatalabb tagja most múlt egyéves, közte és a dédi mama közt épp kilencvenkilenc év a korkülönbség. 
A nyugdíjasévek sem tétlenséggel teltek, Mária néni harminc évig járt az idősek klubjába, ahol a mai napig emlegetik ragyogó, önzetlen személyiségét és csodálatos házi süteményeit. Emellett nagy szerelme, a versírás is ekkor talált rá, több szerzeménye a Kisalföld hasábjain is megjelent. 

– Nem tudom, mi a hosszú élet titka. De mindennap hálát adok azért, hogy ilyen szép életet élhetek, a háborút leszámítva. Lefekvés előtt mindig olvasok a Bibliámból, és így pozitívan tudok tekinteni a jövőbe. Éjszaka, ha megébredek, gyakran csodálom a csillagokat és a teremtőjüket. Aztán lenézek az udvarba, ott áll három nyírfa és egy kis bokor, amiket akkor ültettem, amikor ’56-ban ideköltöztünk, és ekkor érzem, milyen gyorsan száll az idő.