Szállást keresnek, mendikálnak - A régiek még emlékeznek, a fiatalok újjáélesztik a karácsonyi népszokást Sokorópátkán

• Minden adventi hétvégére jutott program az ünnepi díszbe öltözött Sokorópátkán, de a településen élők éberen őrzik még a régi szokásokat is.
• – Az egyik szép szokás, a „Szállást keres a Szent Család” adventi ájtatosság. Ernst Antal plébános honosította meg, aki 1966-tól huszonöt éven keresztül volt Sokorópátka plébánosa – mesélte a Kisalföldnek Pető Józsefné, a nyugdíjasklub vezetője.

A csoport 2001-ben alakult meg, egyik céljaként a hagyományok őrzését megfogalmazva. – Akkor vetődött fel bennem a szálláskeresés felelevenítésének gondolata. A szálláskeresést, ami egyébként az ország minden részén, sőt határainkon túl is ismert, 2003-tól a klubbal egy kegytárgyboltban beszerzett könyv alapján végezzük. Édesanyám hagyatékában egyébként az Antal atya-féle változatot is megtaláltam – mesélte a klubvezető.

Mindennap új vendéglátó

A szálláskeresést december 16-tól tegnapig több alkalommal végezték, mindennap más-más család fogadta a szállást keresőket, akik magukkal vitték a Fodróczky Kálmán atya által felszentelt Szent Család-­képet. A „Szállást keres a Szent Család, de senki sincs, ki helyet ád…” beköszönő ének után a vendéglátók befogadják a Szent Családot.

„Ne sírj tovább, Szűz Mária, ne menjetek ma máshova” – szól az ének, majd következik az ájtatosság. Az előimádkozó után mindenki bekapcsolódik az imákba, fohászokba, majd karácsonyi dalokat énekelnek. A Szent Család képe egy éjszakára a befogadó családnál marad, másnap ők viszik a következő családhoz, és ez így ment napon át. – Bár még az elmúlt években is eljártunk egymáshoz, most már sok a nagyon idős ember, aki visszavonult és nem vállalja a közös együttléteket. Így idén sajnos nem keres szállást a Szent Család az utcánkban – mondta Pető Józsefné, a nyugdíjasklub vezetője.

Emlékeznek a dalos pacsirták

Több csapat is járta a falut esténként. A dalos pacsirtaként ismert, ma 81 éves Bolla Józsefné Ilonka és testvére, a 70 esztendős Horváth Lászlóné Irénke még mindig nagyon szeretnek énekelni és szívesen idézik fel elbeszéléseikben a történeteket. – Esténként az ünnep közeledtével összejöttünk. Mentek csapatok a Csókásban, az Öreg utcában, a Főszeren, a faluban, mi pedig az Újtelep részen. Jó volt együtt eljárni házról házra, énekeltünk, megvendégeltük egymást. Nagyon szép volt, kár, hogy vége. Mi sem tudunk már menni, nehezen mozgunk – mondják.

Végigjárták a falut December 24-én már egy másik szokás, a mendikálás követ­kezett. – Én is mendikáltam gyerekkoromban itt a Csókásban. Akkor még nagy telek voltak, hatalmas hó. Mi, gyerekek, legények, leányok csapatokba verődve jártuk a házakat.

Este szoktunk elindulni, mindenhová bekopogtunk: „Szabad-e Kisjézust köszöntenünk?” Karácsonyi dalokat énekeltünk, és amikor végeztünk, egy tálban aszalt szilvát, almát kaptunk. Utoljára mindig a plébániára mentünk, onnan pedig az éjféli misére. Akkoriban itt még nem volt villany, sötétben baktattunk a hóban. Olyan szép volt, ahogy az egész faluban szólt az ének, mindenfelé jártak a csoportok, szeretettel fogadtak bennünket. Még a mi gyerekeink is jártak, sőt, karácsony előtt a fiaim még betlehemezni is elmentek – emlékezett mosolyogva Szabó Lajosné Juliska néni.

Nem hagyják feledésbe merülni

Vass-Odor Melinda, a Sokorópátkai Művelődési Otthon vezetője felélesztette a szokást. – A mendikálás régen az iskolások adománygyűjtő nap­ja volt, a mise előtt tartották. A tanító és a gyerekek körbejártak a településen és adományt gyűjtöttek, de a paraszti hagyomány átvette és teljesen átfordította, köszöntőhagyománnyá vált. Sokorópátkán is élt a szokás. Sokféle elnevezése volt, itt a faluban mendikálásnak hívták. Szerettem volna visszahozni a köztudatba, mert szinte teljesen eltűnt.

Felvezetésként öt éve elkezdtük, hogy advent idején minden este más ház ablakában gyújtanak fényt, oda megyünk közösen. December 24-én aztán a gyerekekkel és a hozzánk csatlakozó felnőttekkel sétálunk egyet a faluban. A Covid egy kicsit megakasztotta, de tavaly újraéledt. Gyerekekkel, felnőttekkel járjuk a családokat, köszöntjük a ház népét és karácsonyi dalokat énekelünk, majd a gyerekek kapnak valami apróságot – mesélte Melinda, hogyan sikerült visszahozni a régi szép szokást.