Mert segíteni jó

2022.05.08. 10:59

Az esélyegyenlőség jegyében tartott sportnapot a Lions klub Mosonmagyaróváron

Idén is többen indultak útra a „Lions - Sportnap” keretében figyelemfelkeltő kerékpározásra. A túra Mosonmagyaróvárról a Simbad Hotel elől indult és Halászin át Máriakálnokig, majd visszafelé tartott. A szombat reggeli testmozgás az egyenlőségre kívánta felhívni a figyelmet.

Kovács Viktor

Volt aki futva, mások kerékpáron teljesítették a figyelemfelhívó túrát.

Forrás: Kovács Viktor / Kisalföld

A sportnapon futni és biciklizni is lehetett, kinek mihez volt kedve, de idén legtöbben a kerékpárt választották.

– Negyedik alkalommal tartjuk meg a hagyományos Lions rendezvényt, a látássérülteket és a különböző sérülésekkel élőket szeretnénk ezzel aktivizálni. Persze a cél az is, hogy együtt legyünk. Többen jöttek Győrből, Izsó Laci pedig Budapestről érkezett hozzánk, aki a kerekes székben élő kislányával futja végig a világot – mesélte lapunknak Csiba Katalin a rendezvény szervezője.

A Lions klub már régóta gyűjt a kislány megsegítésére kupakokat, a legutolsó alkalommal például 10,6 tonna kupak gyűlt össze, melyek értékesítésével, illetőleg a befolyt összeggel a rehabilitációt próbálják segíteni. A sportnapon részt vett Pető Zsolt világbajnok parasportoló is, aki speciális biciklijével tette meg a távot és szintén a figyelemhívás fontossága miatt vett részt a túrán.

– Minden évben jövök, számunkra ez egy figyelemfelhívás azért, hogy egészségesen éljünk.

Dallos Tamás gyermekeivel, szintén biciklivel vett részt a túrán.

– Az esélyegyenlőség és a barátság a szlogenünk, ha hívnak a Lionstól akkor jövünk, de több karitatív bringatúrán is részt vettünk már. A testvéremmel nemrég például Passauba tekertünk hasonló céllal – osztotta meg lapunkkal Tamás.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában