Széchenyi István öröksége

2021.11.03. 14:35

A tudomány mutat utat az élhető jövőhöz

A Magyar Tudomány Ünnepét november 3-án tartjuk, azon a napon, amikor Széchenyi István felajánlotta éves jövedelmét egy magyar tudóstársaság létrehozására. A győri Széchenyi István Egyetem és a Soproni Egyetem is számos rendezvényen emlékezik meg az évfordulóról.

Tama István

Forrás: Kisalföld

Fotó: Máthé Daniella

Széchenyi István 1825. november 3-án tette nevezetessé vált felajánlását egy magyar tudóstársaság megalapítására, ennek emlékére tartjuk ezen a napon a Magyar Tudomány Ünnepét. Az idei megemlékezések vezérfonalának a „Tudomány: iránytű az élhető jövőhöz” mottót választotta a Magyar Tudományos Akadémia. Az intézmény vezetői lerótták kegyeletüket alapítójuk nagycenki sírjánál, ahol Freund Tamás elnök hangsúlyozta az MTA most különösen fontos küldetését, hogy a tudományos eredmények széles körű ismertetésével harcoljon az áltudományok ellen.

A hagyományoknak megfelelően a Soproni Egyetem, a Tanulmányi Erdőgazdaság és a Magyar Tudományos Akadémia képviselői elültették a 196. fát a sopronpusztai emlékerdőben. A győri Széchenyi István Egyetem gazdag programkínálattal készül egész november folyamán.

 

1825. november 3-án, a reform-országgyűlés ülésén, Széchenyi István nagylelkű felajánlásának köszönhetően született meg a Magyar Tudományos Akadémia, mely a hazai tudományosság és művészet, valamint a magyar nyelv ápolásának legjelentősebb intézménye lett. Az elmúlt két évtizedben az MTA egymást követő elnökei számára fontossá vált az a tradíció, hogy az ünnep nyitányaként ellátogatnak a nagycenki Széchényi Mauzóleumba és fejet hajtanak az alapító emléke előtt.

– A Magyar Tudományos Akadémia biztos tájékozódási pontot kínál a közönség és a döntéshozók számára. A tudományos módszertan és eredmények széles körű megismertetése révén harcol az áltudományok és a tudománytalan nézetek ellen. Erre manapság különösen nagy szükség van, hogy hiteles intézményként valódi tudományos eredmények alapján tudjuk meggyőzni honfitársainkat arról, hogy az oltás a módja annak, hogy ezt a járványt legyőzzük – mondta el Freund Tamás, az Akadémia elnöke.

A nagycenki ünnepség Széchenyi István sírjának megkoszorúzásával zárult. Ezt követően a hagyományoknak megfelelően elültették a sopronpusztai Akadémai Emlékerdőben az alapítás óta eltelt idő 196. esztendejét szimbolizáló hársfát is.

– Az ünnep előtt a Soproni Egyetem nem tiszteleghet másként, mint hogy minden évben elültet egy fát a Tanulmányi Erdőgazdasággal karöltve. A fenntarthatóság és a klímavédelem mellett elkötelezett intézményként nemcsak itt, hanem minden új hallgatónk tiszteletére is ültetünk facsemetét, mert aki fát ültet, az bízik a jövőben – jelentette ki Fábián Attila rektor.

Az MTA az idei ünnep mottójának a „Tudomány: iránytű az élhető jövőhöz” mondatot választotta.

– Az élhető jövő megteremtése volt Széchenyi szándéka, miként ez a célunk nekünk, kutatóknak is a XXI.században. Eszközünk a tudomány, amely a globális problémákkal küzdő emberiség számára az egyik legfontosabb iránytű – hangsúlyozta ünnepi beszédében Kollár László, az Akadémia főtitkára.

Az ünnep alkalmából a Soproni Egyetem Lámfalussy Sándor Közgazdaság-tudományi Kara november 4-én rendezi nemzetközi konferenciáját, ahol a pandémia, a fenntartható gazdálkodás és a környezettudatosság kérdéskörét járják körül.

Győrben előadás-sorozattal ünnepelnek

A győri Széchenyi István Egyetem névadója előtt is tisztelegve egész november folyamán gazdag előadás-sorozattal készül a magyar tudomány megünneplésére, melynek témái között szerepel többek között a nemzetközi űrhajóstalálkozó, a kriptogazdaság, valamint az autonóm járművek. Az Apáczai Csere János Kar november 4-én Hagyomány és fejlődés címmel rendezi konferenciáját.

– A plenáris előadásokat úgy állítottuk össze, hogy azok kötődjenek az egyetem és a város aktuális évfordulóihoz, így egyrészt a 750 éve városi rangot kapott Győr kerül fókuszba; izgalmas metszetet kaphatunk a település XVII–XVIII. századi művelődéséről és arról az időszakról, amikor az iparváros füstje már nem takarta el a kultúrát. Ezenkívül a 230 esztendeje született Széchenyi István katonai pályája lesz a vezető téma – tájékoztatta lapunkat Pongrácz Attila, a kar dékánja.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában