Újra élőben az Öt Templom Fesztivál

2021.05.13. 08:46

Az országban elsőként Győrben állhatnak ismét közönség elé a fellépők

Az ország részleges nyitás utáni első fesztiváljának Győr ad otthont. Koncertekkel, túrákkal, szabadtéri kiállítással mától várják a közönséget, azokat, akik a jelen szabályoknak megfelelően rendelkeznek védettségi igazolvánnyal.

Sperling Krisztina

2021.05.11. A korlátozások óra az országban elsőként megrendezett élőzenei fesztivál lesz a győri Öt templom fesztivál, Borsa Kata programigazgató, Pál Kálmán fesztivál igazgató, Fotó: Csapó Balázs Kisalföld

Forrás: Kisalföld

Fotó: Csapó Balázs

Tudatosan készültek rá, hogy idén élőben rendezzék meg az Öt Templom Fesztivált. Tavaly ez volt az első az országban, amely az online térbe költözött. Akkor hat nap alatt rögzítették – profi hang- és fénytechnikával – a tervezett helyszíneken az előadásokat, amiket az eredetileg meghirdetett időpontban tettek közzé. Ezt ebben az évben semmiképp sem szerették volna megismételni. Ha a járványügyi helyzet nem tette volna lehetővé, akkor inkább nem rendezték volna meg – tudtuk meg Pál Kálmán fesztiváligazgatótól.

Hitetlenkedve fogadták a hírt

– Ez egy kicsi győzelem a járvány fölött, hiszen túléltük, és ott folytatjuk, ahol abbahagytuk. Azért nem új fellépőkkel szerveztük meg az idei fesztivált, mert úgy gondoljuk, hogy azok, akik akkor kiálltak mellettünk, nagyon megérdemlik, hogy megkapják ezt a lehetőséget.

– Ez azért fontos, hisz még ebben az évben is nagyon kevés a fellépési lehetőség, legyen szó fesztiválról vagy koncertekről – tette hozzá Borsa Kata programigazgató.

Elmondta, hogy az, hogy a mostani fesztivált viszonylag rövid idő alatt meg tudták szervezni, annak is köszönhető, hogy a résztvevőkkel hosszú ideje nagyon jó kapcsolatot ápolnak. – Pedig nehezítette a helyzetet, hogy a zenekarok technikai segítőinek nagy része már más területen helyezkedett el, hiszen már közel másfél éve nincs bevételük a fellépésekből. Most is hitetlenkedve fogadták a hívásunkat – tette hozzá.

A fellépők a tavaly online bemutatott produkcióikkal mától élőben újráznak. A képen Borsa Kata programigazgató. Fotó: Csapó Balázs / Kisalföld

A fesztiválszakmának is fontos

Pál Kálmán szerint, szinte nagyobb a szakmai, mint a közönségérdeklődés, hiszen itt próbálják ki élesben azt, hogyan lehet a mostani rendelkezések szerint megrendezni egy fesztivált. Komoly kihívást jelent a szervezőknek például a közönség beengedése. Fesztiválkörülmények között itt vizsgázik először a védettségi igazolvány használata.

Új kihívások

– Most fogjuk megtapasztalni először azt, hogy hogyan reagál a közönség erre a lehetőségre: el mernek-e tölteni 1–2 órát zárt térben sok ember között. Azt, hogy a fiatalabbak milyen számban rendelkeznek már oltási igazolvánnyal, ami feltétele a jelenlétüknek – mondta Borsa Kata.

– Ahogyan úttörő szerepet vállaltunk a járvány legelején, most ismét olyan kihívásokkal küzdünk meg, amilyenekkel előttünk még nem találkozott senki ebben a szférában – tette hozzá Pál Kálmán.

Ez egy kicsi győzelem a járvány fölött, hiszen túléltük, és ott folytatjuk, ahol abbahagytuk.Pál Kálmán fesztiváligazgató

Az Öt Templom Fesztivál programja

05.13. 19:00 – Kossuth utcai katolikus templom – Barabás Lőrinc Live Act

05.14. 19:00 – Evangélikus Öregtemplom – Pál Apostol: Dalok Pál levelei szerint Zene: Gryllus Dániel, Versek: Sumonyi Zoltán

05.15. 18:00 – Görögkatolikus templom – Lőrinszky Attila: Égiekkel beszélgető nagybőgő

05.15. 19:00 – Zsinagóga – Budapest Bár: Klezmer koncert Mező Misivel

05.16. 11:00-13:00 és 14:00-16:00 – Rendhagyó Öt Templom Túra – Indulás az Evangélikus Öregtemplomtól Hitbeszédeket hallhatnak Kamarás Ivántól, amikre élő zenei válasz érkezik Mizsei Zoltántól túrák házigazdája Pál Kálmán fesztiváligazgató

05.16. 18:00 – Kossuth utcai katolikus templom – Szent Efrém Férfikar koncert

05.16. 19:00 – Zsinagóga – Roby Lakatos és ifj. Cséki Kálmán duó: Gondolatok az életről

05.17. 15:00-17:00 – Öt Templom Túra – Indulás az Evangélikus Öregtemplomtól A túrát vezeti Székely Zoltán művészettörténész

05.17. 20:00 – Református templom – 30Y: Resti

A járványügyi rendelkezések értelmében a 18 év feletti felnőttek kizárólag Védettségi igazolvány bemutatásával vehetnek részt a programokon.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában